Több mint 6 millió munkahely szűnt meg a járvány első hullámában
A koronavírus-járvány első hulláma több mint 6 millió munkahely megszűnéséhez vezetett az Európai Unióban, és az ideiglenes szerződéssel dolgozó munkavállalókat, valamint a fiatal nőket kétszer jobban sújtotta a munkanélküliség, mint a 2008-as pénzügyi válság idején - áll az európai uniós intézményrendszerhez tartozó Eurofound ügynökség felmérésében.
Az Eurofound tanulmánya szerint a távmunka, a rövidített munkaidőt biztosító rendszerek és egyéb állami támogatások hozzájárultak a munkahelyek védelméhez, de vélhetően több a gazdaságilag inaktív uniós állampolgár, mint amennyi a hivatalos tagállami munkanélküliségi statisztikákban szerepel.
2019 negyedik negyedévében az unióban élő 450 millió ember közül 201 millió rendelkezett munkahellyel. A 2020-as év tavaszát megelőző 12 hónapban az uniós foglalkoztatási ráta 2,4 százalékkal, a foglalkoztatottak heti munkaóraszáma közel egy órával csökkent.
A foglalkoztatási válság Franciaországot, Lengyelországot, Olaszországot és Görögországot sújtotta a legkeményebben. A fiatalabb, kevesebb tapasztalattal rendelkező munkavállalók száma csökkent a legerőteljesebben, részben a munkaerő-toborzás leállása miatt.
A távmunka bevezetésével a nagyobb városokban élő jól képzett munkavállalók nagyobb valószínűséggel kerülték el az elbocsátásokat, mint az alacsonyabban képzett dolgozók. Ez a társadalmi egyenlőtlenségek kiéleződéséhez vezethet - hívta el a figyelmet az uniós ügynökség.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?