Több mint ötezer pedagógus nyilatkozott, hogy felmond, ha megszavazzák a státusztörvényt

A parlament ma szavazhatja meg a pedagógusok státusztörvényét.

Hétfő estig már több mint ötezer pedagógus jelezte az aHang oldalán, hogy otthagyja a pályát, ha megszavazzák a státusztörvényt. "A kormány minden közoktatásban dolgozót – tehát az egyházi, alapítványi, magánintézmények dolgozóit is – egy egységes jogállási törvény hatálya alá terelnének. A státusztörvény mindenkire nézve rendkívül hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, de a közalkalmazottak esetében a különbség drámai" - írja az oldal. 

Mint arról beszámoltunk, az Egységes Diákfront és az aHang egész napos tüntetést szervezett keddre a Kossuth Lajos térre, amikor a státusztörvényről szavaz a parlament.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint a törvényt a tanárok közel háromnegyede elutasítja. A döntéshozók annyi engedményt adtak a tanároknak, hogy napi legfeljebb három óra utazást várnak el az áthelyezett pedagógusoktól.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Itt a NAV friss feketelistája, ők nem jelentették be dolgozóikat

A NAV ismét közzétette azt is, hogy kik azok az adózok, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. Teljes cikk

Egymillió forintot bukhat, aki ezt nem igényli munkáltatójánál - Már csak pár nap maradt

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk

NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók

Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk