Üdülési csekk: több önrészt kell fizetniük a rászorulóknak
Megjelent a szociálisan rászorultak részére kiírt üdülési-csekk-pályázat - írja a Népszabadság. Az önrész - melynek megfizetését a lakóhelyi önkormányzat, civil szervezetek vagy a volt munkahely is vállalhatja - némileg nőtt.
Egyelőre egymilliárd forintra írt ki pályázatokat a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) a kisnyugdíjasok, a fogyatékossággal élők és a csoportosan vakációzó szakiskolások számára.
A 20-25 ezer forintot érő ajándék üdülési csekkre a jelentkezés feltétele idén maximum 75 ezer forint nyugdíj, illetve ellátás, szakiskolások esetén a legalább 20 tanuló együttes pályázata. Karácsony Mihály, az MNÜA elnöke szerint elérkezett az idő, hogy a civil szervezetek, a települési önkormányzatok, a nyugdíjasok volt munkahelyei, valamint a szűkebb-tágabb család bekapcsolódjon a 10-20 ezer forintos önrész átvállalásába. Az alapítvány feladata ugyanis nem az üdültetés megoldása, hanem annak elősegítése.
Az idei első szociális pályázati körben szétosztható egymilliárd forintos keretbe nem fértek be a minimálbéresek, miként a nagycsaládosok sem, de a remekül növekvő céges vásárlások jutalékából később újabb pályázatokat tudnak kiírni - írja a lap.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon