Új bizonyíték merülhetett fel Elizabeth Holmes ügyében
A Theranos volt laborigazgatója, aki segített elindítani Elizabeth Holmes és az egészségügy forradalmasítását ígérő startup bukását, állítólag ellátogatott a nő házához, és azt mondta az élettársának, hogy bűnösnek érzi magát vallomása miatt.
2016-ban hatalmasat szólt Elizabeth Holmes és cége, a Theranos bukása. A vérvizsgálatok iPhone-ját ígérték Amerikának és a befektetőknek, amiből aztán az egyik legnagyobb üzleti átverés lett.
A több vádpontban is bűnösnek talált Elizabeth Holmes most új tárgyalást kér, miután azt állítja, hogy az egyik koronatanú bejelentés nélkül meglátogatta a házát, és állítólag azt mondta, hogy "bűnösnek érzi magát" a vallomása miatt - tudósít a CNN.
Az Egyesült Államok észak-kaliforniai kerületi bíróságához szeptember 6-án benyújtott bírósági beadványában Holmes ügyvédei azt állították, hogy Adam Rosendorff, a Theranos korábbi laborigazgatója, aki a kormány egyik fő tanúja volt, augusztus 8-án Holmes otthonához látogatott, és beszélni akart vele.
Rosendorff közvetlenül Holmes-szal nem lépett ugyan kapcsolatba, de beszélt a partnerével, Billy Evans-szel, aki nem sokkal később egy emailben beszámolt az esetről Holmes ügyvédeinek.
"Az inge ki volt gombolva, a haja kócos volt, a hangja pedig enyhén remegett" - írta Evans Rosendorffról. "Azt mondta, amikor tanúként beidézték, megpróbált őszintén válaszolni a kérdésekre, de az ügyészek mindenkit rossz színben próbáltak feltüntetni".
A Theranos volt laborigazgatója azt is "elmondta, hogy úgy érezte, valami rosszat tett" - írta Evans.
Tavaly októberi - több mint hat napig tartó - tanúvallomása során Rosendorff azt vallotta: úgy távozott a cégtől, hogy "nagyon szkeptikus" volt a tesztek pontosságával és megbízhatóságával kapcsolatban. Úgy érezte, ha marad, orvosként továbbra is olyan teszteredmények jóváhagyásában működik közre, amelyekben nem bízik. Arra a meggyőződésre jutott, hogy "a vállalat inkább a PR-ban és az adománygyűjtésben hisz, mint a betegellátásban".
Rosendorff és a Holmes elleni ügyet tárgyaló szövetségi ügyészek nem reagáltak azonnal Holmes ügyvédeinek beadványára, amely szerint Rosendorff Evansszel folytatott beszélgetése olyan új bizonyítéknak minősül, amely új tárgyalást indokol.
A bíróságnak új tárgyalást kellene engedélyeznie, vagy legalábbis bizonyítási meghallgatást kellene elrendelnie - vélik Holmes jogi képviselői.
Holmes-t idén januárban, hónapokig tartó tárgyalás után 11 rendbeli szövetségi csalás és összeesküvés vádja közül négyben bűnösnek találták. Ramesh "Sunny" Balwanit, a Theranos korábbi elnökét és COO-ját, aki akkoriban Holmes élettársa is volt, idén júliusban szintén bűnösnek mondták ki 10 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalásban és két rendbeli csalásra irányuló összeesküvésben.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Elindult az első greentech és mesterséges intelligencia fókuszú támogatói program 12 hónapja
- Fürdőszobába zárkózott a kém: szaftos botrány rázta fel a HR-tech világot 1 éve
- Kétszer rabolták ki volt munkaadójukat a vasi rablók 1 éve
- Idén 7 magyar cég került a Financial Times nemzetközi céges ranglistájára 1 éve
- 160 ezer eurós pályázatot indítottak egészségügyi startupoknak 1 éve
- A Hungarian Startup University Program az innovatív vállalkozók utánpótlását segíti 2 éve
- Biológusból startup vállalkozó: üzlet a fenntarthatóságból 2 éve
- 41 százalékkal nőtt a magyar startup ökoszisztéma értéke 2 éve
- Így nő a nők befolyása a startupok világában 2 éve
- AI-vel a rák ellen: interjú Török-Böröcz Annával, a Turbine HR igazgatójával 2 éve
- Itt a segítség a magyar vállalkozásoknak, hogy kijussanak a globális piacokra 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?