Új gyakorlati képzőhely az Audinál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA győri vállalat motorgyártásában új gyakorlati képzőhelyeket alakítottak ki 1.200 négyzetméteren. A tréningek során a motorgyártás területén dolgozók valós termékeken sajátíthatják el az egyes munkafolyamatokat, derül ki a cég közléséből.
"Motorgyártásunkban magasan képzett munkatársakra van szükségünk, akik ismerik a legújabb technikai, technológiai trendeket,” fogalmazott a mai megnyitón Herbert Steiner, motorgyártásért felelős ügyvezető igazgató. „A most kialakításra került korszerű oktatótermekben olyan készségeket sajátíthatnak el szakembereink, amelyeket a gyártási folyamatok során azonnal alkalmazni tudnak.”
Az idei évben 1.100 munkatárs vett részt motorspecifikus képzéseken, jövőre mintegy 1.600 fő fejlesztheti tovább szaktudását. A földszinten kapott helyet a motorgyártás számára létrehozott központi tanulóállomás is. Itt a duális szakképzésben résztvevő szakmunkástanulók előképzéseken vesznek részt, megkönnyítve ezáltal későbbi munkába állásukat és a gyártási folyamatokba történő integrációt.
Az idei évben 1.100 munkatárs vett részt motorspecifikus képzéseken, jövőre mintegy 1.600 fő fejlesztheti tovább szaktudását. A földszinten kapott helyet a motorgyártás számára létrehozott központi tanulóállomás is. Itt a duális szakképzésben résztvevő szakmunkástanulók előképzéseken vesznek részt, megkönnyítve ezáltal későbbi munkába állásukat és a gyártási folyamatokba történő integrációt.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?