184 cikk a(z) duális képzés címkével - 1. oldal
Végzett az első, duális képzésű vegyésztechnikus évfolyam Kazincbarcikán
1 hete Végzett az első olyan évfolyam Kazincbarcikán, amelyen duális képzésben vehettek részt a vegyésztechnikus tanulók. A BorsodChem Zrt. amellett, hogy aktívan részt vesz a duális képzésben, a frissen végzettek számára komplex karrierpálya-rendszert is kínál. Teljes cikk...
Tehetséggyárat nyitott a BMW Debrecenben
2 hónapja TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében - jelentették be a gyár és a város vezetői sajtótájékoztatón kedden a helyszínen. Teljes cikk...
Erre van szüksége a cégeknek az SNI-tanulók foglalkoztatásához
2 hónapja A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben folyamatosan hangsúlyt fektetett a szakképzésben résztvevő SNI-tanulók duális képzésben való foglalkoztatásra. A közel 100 SNI-tanulót foglalkoztató cég részvételével végzett kérdőíves kutatás célja, hogy az SNI-tanulók foglalkoztatását vizsgálja és választ kapjon arra kérdésre, hogy a duális képzőhelyek milyen segítséget fogadnának örömmel az SNI-tanulók foglalkoztatásának támogatása szempontjából. A kutatás rámutat arra, hogy a cégeknek elsősorban módszertani segítségre van szüksége - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Így zajlik az utánpótlás-nevelés a MOL-nál
4 hónapja A MOL két stratégiai egységében, a tiszaújvárosi MOL Petrolkémiában és a százhalombattai Dunai Finomítóban is elindította a felsőfokú duális képzés újabb évfolyamát. Összesen 23 hallgató kezdi meg MSc illetve BSc tanulmányait, miközben a legmodernebb ipari környezetben sajátíthatják el szakmájuk fortélyait - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk...
Oktatás világnapja: új szintre emeli a fiatalok képzését a MOL
4 hónapja Az oktatás január 24-i világnapja alkalmából a MOL hangsúlyozza elkötelezettségét az oktatás, a szakemberképzés és a fiatalok támogatása iránt. A vállalat 2017 óta vesz részt az egyetemi duális képzésben, amely keretében eddig 70 vegyész-, gépész- és olajmérnök mesterhallgató szerzett diplomát. A program sikerességét bizonyítja, hogy a végzett hallgatók 80%-a továbbra is a MOL-csoportnál dolgozik - olvasható a vállalat sajtóközleményében. Teljes cikk...
"A műszaki és informatikai képzés kiemelt szerepe és jelentősége vitathatatlan"
8 hónapja A műszaki informatikai képzés a felsőoktatás olyan területe, amely nemcsak a diákok jövőjét határozza meg, hanem az ország versenyképességét is alapjaiban befolyásolja – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Kecskeméten. Teljes cikk...
A helyi felsőoktatás és szakképzés vezetőivel egyeztetett a BYD
9 hónapja A BYD kínai autóipari vállalat szegedi beruházásával több ezer munkahelyet teremt majd, és elsősorban helyi munkaerő alkalmazására törekszik. Ennek érdekében hatékony együttműködést kíván kialakítani a szegedi oktatási intézményekkel - közölte magyarországi PR-cégén keresztül a sencseni társaság pénteken az MTI-vel. Teljes cikk...
"A szakképzés ma már a felsőoktatásba bekerülés szempontjából is fontos"
9 hónapja A kormánynak az a célja, hogy Magyarországon minél több fiatal szerezzen szakmát, képesítést, amellyel versenyképes tudáshoz juthat - mondta Koncz Zsófia, a családokért felelős államtitkár csütörtökön a Mol Petrolkémia Zrt. középfokú duális képzésének tiszaújvárosi tanévnyitó ünnepségén. Teljes cikk...
Pölöskei Gáborné: a szakképzés alkalmassá vált a tanulói karrierépítésre
10 hónapja Az átalakítása után eltelt időszak pozitív tapasztalatait leszűrve elmondható, hogy a szakképzés mára alkalmassá vált a tanulói karrierépítésre - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára hétfőn, a Heves Vármegyei Szakképzési Centrum tanévnyitó konferenciáján, Egerben. Teljes cikk...
Hankó Balázs: a szakképzés a mérnök, és informatikus képzés előszobája lett
12 hónapja A magyar szakképzés a világ legjobbjai közé tartozik, a magyar modell működik - hangsúlyozta Hankó Balázs leendő kulturális és innovációs miniszter csütörtökön a SzakmaSztár Fesztivál emléklap átadó ünnepségen, a Parlamentben. Teljes cikk...
Cseh agrárvállalattal kötött stratégiai megállapodást a Széchenyi István Egyetem
12 hónapja A Széchenyi István Egyetem stratégiai megállapodást kötött a prágai központú Agroferttel, Közép-Európa egyik vezető agrárvállalkozásával - közölte az egyetem csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk...
Új képzési központot létesített a Siemens Energy Budapesten
1 éve Különös jelentősége van a Siemens Energy beruházási programjának, amelynek keretében a vállalat új üzemcsarnokot épített, képzési központot nyitott és napelemparkot is telepített - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...
Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler
1 éve A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a cég, hogy az eddigieknél még szervezettebben és hatékonyabban támogassák hallgatóik tanulmányi és szakmai előmenetelét, valamint a Schaefflerbe történő integrációját. Teljes cikk...
Hankó Balázs: A kormány célja, hogy Magyarország világbajnok legyen a szakképzésben
1 éve A kormány célja, hogy Magyarország a legjobb tíz innovátor ország közé kerüljön 2030-ra Európában, és "világbajnok legyen a szakképzésben" - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára szombaton Budapesten, az Informatikai Oktatási Konferencián. Teljes cikk...
Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon
1 éve A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és válik potenciális munkavállalóvá. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) megbízásából készült felmérés rávilágít arra is, hogy a szülőknek még mindig komoly szerepük van a pályaválasztásban. Teljes cikk...
Így lesz 2024 a fejlesztések éve a szakképzésben
1 éve 2024 a fejlesztések éve a szakképzésben - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex fejlesztési projektjének hétfői nyitórendezvényén. Teljes cikk...
Stratégiai megállapodást kötött a Debreceni Szakképzési Centrum és a kínai CATL akkumulátorgyár
1 éve Négy iskola diákjai szakmai oktatás során ismerhetik meg a gyár vállalati kultúráját. Teljes cikk...
"Európa-bajnokból világbajnok" lehet a magyar szakképzés - csaknem 96 milliárd forintot költenek rá
1 éve A magyar szakképzés fejlesztését folytatni kell, hogy "Európa-bajnokból világbajnok legyen" - mondta el Hankó Balázs államtitkár egy rendezvényen. A szakképző iskoláknak nyújtott fejlesztések országszerte 18 szakképző centrum 31 intézményének 34 helyszínén valósulnak majd meg - csaknem 96 milliárd forint értékben az 53 milliárd forintos építési beruházáson túl. Teljes cikk...
Ezért éri meg a szakképzést választani
2 éve Számos ösztöndíj lehetőség várja idén is a szakképzésben tanulói jogviszonnyal rendelkező diákokat. Az első időszakban általános ösztöndíj jár a tanulóknak, később a duális képzésben résztvevők az ösztöndíjak mértékét jelentősen meghaladó munkabért kaphatnak - hívta fel a figyelmet közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Teljes cikk...
Indul a munka a Suzuki Oktatási Centrumában
2 éve Szeptemberben kezdődik a duális képzés a Magyar Suzuki új oktatócentrumában. Teljes cikk...
Fontos változásról született döntés a szakképzésben
2 éve A 2023/2024. évi tanévtől kezdődően a szakképzésben önálló jogszabály határozza meg a tanév rendjét - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Teljes cikk...
Adókedvezménnyel képezhetik dolgozóikat a cégek
2 éve Változások jönnek a szakirányú oktatás megszervezésére és a szakképzési munkaszerződésre vonatkozó törvényben, de a saját munkavállaló szakirányú oktatására vonatkozó jogszabály is módosul. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) „Könyvelőkkel a duális képzésért” címmel szervezett szakmai napot a budapesti vállalkozásoknak. A kétnapos eseményen a duális képzésen kívül kiemelt téma volt a saját munkavállalók képzése is. Teljes cikk...
Így fejlesztenék a duális szakképzést a piaci szereplők
2 éve A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) kezdeményezésére szakmai fórumot tartottak öt ágazatban, azzal a céllal, hogy megvitassák a duális szakképzés jelenlegi helyzetét, bemutassák a jó gyakorlatokat, és javaslatokat fogalmazzanak meg, amelyeket a BKIK továbbvisz majd a jogalkotók felé. A piaci szereplők szerint elengedhetetlen többek között a szorosabb együttműködés az iskolák és a duális képzőhelyként működő vállalatok között, és szorgalmaznák a képzőhelyek számának növelését is. Teljes cikk...
Száz fiatal kap majd állást a debreceni BMW-gyárban
2 éve Szeptemberben kezdődik a BMW Group Gyár Debrecen három éves duális szakképzési programja, amelyre három helyi technikumból száz tizedikes diákot választottak ki. Teljes cikk...
Duális képzést indít a Magyar Suzuki
2 éve Bejegyezte a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar Suzukit a duális képzések akkreditált partnerszervezetei közé, így idén szeptembertől megkezdődhet az együttműködés az első kiválasztott iskolával. Az esztergomi gyártóvállalat a Bottyán János Technikum középiskolásainak szakmai, gyakorlati képzését vállalja, de a tervek szerint további szakiskolák is bekerülhetnek a programba. Teljes cikk...
Így látták a HR vezetők 2022-t (1.): Gazdag András, Schaeffler-csoport
2 éve Kellenek a külföldi munkavállalók, de mindeközben fontos feladatunk az is, hogy a jövőben mindez kiegészítő és ne felváltó szereppel bírjon Magyarországon – mondta az év egyik fontos trendjéről, a harmadik országból érkező gyári munkások térnyeréséről Gazdag András a Schaeffler-csoport magyarországi vállalatainak HR igazgatója. Év végi sorozatunkban nagyvállalatok HR igazgatóit kértük arra, hogy értékeljék szakmailag az évet és tekintsenek kicsit előre. Az autóipari beszállítót Szombathelyen az osztrák munkaadók, Debrecenben a beruházási boom állította kihívások elé. Teljes cikk...
Magyar fiatal a Volkswagen Konszern legjobbjai között
3 éve A Volkswagen Konszern nemzetközi szakmunkástanuló versenyének idei díjazottja az Audi Hungaria munkatársa, Rácz Alexandra. Teljes cikk...
Duális oktatás: már a képzés alatt igazolható gyakorlat a munkaerőpiacon
3 éve A duális képzés egy háromoldalú megállapodás, ami komoly elkötelezettséget kíván az összes résztvevőtől: a diáktól, az egyetemtől és a cégtől egyaránt. Ugyanakkor előnyt jelent a hallgatónak, ha tanulmányai után jelentős munkatapasztalattal vág neki a munkaerőpiacnak; az egyetemnek, hogy gyakorlati oktatást is biztosítani tud; a cégnek pedig, hogy idejekorán ki tud alakítani eredményes kapcsolatot a fiatalokkal jelen munkaerőhiányos időkben. Egy jó és működő gyakorlatot kívánunk bemutatni a NEXON, valamint a Kodolányi János Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem együttműködésében. Teljes cikk...
Duális képzés: lerövidíti a távolságot az iskolapad és a munkahely között
3 éve A munkáltatók nagy része számára komoly kihívást jelent az utánpótlás, a fiatal – szakképzett - munkavállalók becsábítása. Ezért igyekeznek egyre hamarabb megszólítani a potenciális kollégákat, például duális képzések keretében felsőoktatási intézményekkel és középiskolákkal együttműködésben. Miért jó a cégeknek? Mik a kihívások? Mik az alapvető különbségek a duális képzés és a diákmunka, gyakornoki hely között? Erről osztottak meg tapasztalatokat, az együttműködés minden oldaláról érkező szereplők, a Metropolitan Egyetem és a HSZOSZ közös konferenciáján. Teljes cikk...
ITM: az iparági tudást forgatják be a szakképzésbe az ágazati készségtanácsok
3 éve Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint egyre több cég vállal részt a duális képzések megvalósításában. Teljes cikk...
Más vállalatok számára is elérhetővé teszi szakképzési rendszerét az Audi Hungaria
3 éve A duális képzésben részt venni kívánó vállalkozások támaszkodhatnak az Audi Hungaria képzési bázisára. Teljes cikk...
Duális képzést indított egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégcsoport
3 éve A cégcsoport 13 üzletágban 10 ezer embernek ad munkát. Teljes cikk...
A Krones Hungary a Debreceni és a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal együtt képzi a diákokat
4 éve Együttműködési megállapodást írt alá a Krones Hungary élelmiszeripari gépgyártó a Debreceni és a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal. Teljes cikk...
Húsz év szünet után ismét papíripari szakképzés indult Magyarországon
4 éve Húsz év szünet után idén szeptemberben újra elindult a papírgyártás és feldolgozás nappali szakképzése Magyarországon, Dunaújvárosban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vajda-Papír együttműködésében. Teljes cikk...
ITM: kifizetődő a cégek számára szerepvállalásuk a duális szakképzésben
4 éve Mint az ITM közölte, a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszonnyal szakmai oktatásban résztvevők is jogosultak lesznek diákigazolványra. Teljes cikk...
Duális képzési programot indít Magyarországon a Gebrüder Weiss
4 éve Több milliárd forintos beruházásokkal fejleszti tevékenységét Magyarországon az osztrák Gebrüder Weiss (GW) szállítmányozó és logisztikai cég, valamint szeptembertől duális képzési programot is indítanak a német és az osztrák tapasztalatok alapján. Teljes cikk...
A duális képzés ideje beleszámít-e a szolgálati időbe?
4 éve 2017 és 2021 között egyetemi tanulmányaimat duális képzés keretén belül végeztem turizmus-vendéglátás alapszakon. Ez idő alatt összesen 385 munkanapot teljesítettem, amiért havi szinten fizetést is kaptam. A duális képzésre vonatkozóan sajnos meglehetősen kevés információ áll rendelkezésre. Bele fog számítani a jövőben az éveimbe? Teljes cikk...
Magyar diák nyerte el a Volkswagen díját
5 éve A Best Apprentice Award elismerést kiérdemlő diák már a vállalat munkatársaként kamatoztatja tudását. Teljes cikk...
Ágazati képzőközpontok segítik a kkv-kat az új szakképzési rendszerben
5 éve Több mint 3 milliárd forint támogatás jut ágazati képzőközpontok kialakítására, amelyek feladata elsősorban a duális képzéssel kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátása, a képzés szervezése és megvalósítása. Teljes cikk...
Úttörő kezdeményezés: középszintű duális képzést vezet be a DT-ITS
5 éve Duális rendszerben folytatódik a Deutsche Telekom IT Solutions (DT-ITS) és a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum közös, IT fókuszú gyakornoki programja. A jelenleg teljesen online képzés pilot projektként, idén szeptembertől májusig zajlik, jövő ősztől pedig élesben működik majd, és a német nyelvoktatás is a része marad. Teljes cikk...
A piaci igényeket jobban integrálni kellene a műszaki felsőoktatásba
5 éve A műszaki felsőoktatásban hangsúlyosabb szerepet kaphatna a kritikus gondolkodás fejlesztése, az egyes műszaki problémák lehetséges megoldásainak gazdasági szempontból való mérlegelése, vagy éppen a csapatmunka elsajátítása. Mindezt vállalati szakemberek bevonásával - vélekedik az EJMSZ elnöke. Teljes cikk...
A legtöbb cég kihagyja a felsőoktatási együttműködésekben rejlő lehetőséget
5 éve Mindössze a cégek egyötöde működik együtt valamilyen felsőoktatási intézménnyel, pedig a tapasztalatok alapján mindkét fél rengeteget profitálhat a kapcsolatból - derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kutatásából. Teljes cikk...
Milyen ösztöndíjakra számíthatnak jövőre a szakképzésben tanulók?
6 éve A 2020/21-es őszi tanévtől kezdve minden szakképzést nyújtó középfokú iskolában tanuló diák az első két évben ösztöndíjat, a duális képzésben részt vevők munkabért kapnak - írja az eduline.hu. Teljes cikk...
Így alakul át az OKJ a következő tanévtől
6 éve A 2020/2021-es tanévtől átalakul a magyar szakképzési rendszer. Az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) található alapszakmák száma jelentősen csökken, és tanfolyami formában nem, csak iskolarendszerben lehet majd őket tanulni. A szakgimnáziumok és szakközépiskolák új néven működnek tovább. Teljes cikk...
Palkovics: Magyarország már nem az összeszerelőüzemek országa
6 éve A BGE rektora szerint az egyetem stratégiai céljainak elérését tökéletesen szolgálja az új zalaegerszegi központ. Teljes cikk...
ITM: a zalaegerszegi duális szakképző központ a kkv-k bevonását jelenti a képzésbe
6 éve A zalaegerszegi duális szakképző központban jövő szeptemberben indulhat el a képzés. Teljes cikk...
Duális szakképzési együttműködést kötött a Knorr-Bremse a BGSZC Mechatronikai Szakgimnáziummal
6 éve Duális szakképzési együttműködést kötött a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Kft. a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum (BGSZC) tagintézményével a Mechatronikai Szakgimnáziummal, az elektronikában, az informatikában és a gépészetben is jártas mechatronikai szakemberek képzése érdekében - jelentették be. Teljes cikk...
149 tanuló végzett az Audi Hungaria szakképzési rendszerében
6 éve 149 szakmunkástanuló tett sikeres záróvizsgát az AUDI HUNGARIA Zrt. és partneriskolái duális szakképzésében. Jelenleg 15 különböző szakmában szerezhetnek képesítést a diákok. Az elmúlt 18 évben közel 2 200 fiatal végezte el a gyakorlatorientált képzést - derül ki a cég közleményéből. Teljes cikk...
Ne mondj le a tanulásról a munka javára! Duális képzéssel és tervezhető karrier lehetőséggel vár a Penny Market
6 éve A Penny Market az elmúlt hét során tartotta a német mintát követő, duális képzésében végzett tanulói számára rendezett diplomaosztó ünnepségét Budapesten. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával közösen szervezett duális üzletvezető képző programban már a harmadik évfolyam végzett idén. Teljes cikk...
1300 fiatal kezdi el pályafutását az E.ON-nál 2019-ben
6 éve Európa-szerte számos fiatal ipari tanuló, gyakornok, duális képzésben résztvevő, illetve végzett diák kezdi el karrierjét az E.ON-nál. Magyarországon például 125 fiatal vesz részt duális műszaki képzésben vagy gyakornoki programban, nagyobb részben villamos-, kisebb arányban gázipari területen - derül ki a cég sajtóközleményéből. Teljes cikk...
Könnyebb az állásszerzés a duális képzés után
6 éve Társaiknál három-négyszer jobb elhelyezkedési esélyt szereznek és 40-50 ezer forinttal a szakmunkásátlagbér feletti keresetre számíthatnak azok, akik duális szakképzésen végeztek - emelte ki Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) főigazgatója szerdán Győrben, sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
Édesipari duális képzés indul Szerencsen
7 éve Három édesipari cég összefogásával, valamint a helyi önkormányzat támogatásával többféle duális képzés indul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen - írja az MTI. Teljes cikk...
Szakképzésből egyetemre?
7 éve Sokféle megoldással kísérletezik a kormányzat, az egyetemi és a vállalati oldal, hogy minél vonzóbbnak állítsák be a szakmunkásképzést. A legelterjedtebb elképzelés most a diplomaszerzés leegyszerűsítése, hogy ezzel is könnyítsék a szakképzésben végzők számára diploma megszerzését. A duális képzés „multis mulatság”, a kkv szektor szinte teljesen kimarad belőle. Multinacionális vállalatok azonban nemcsak a duális felsőoktatásra mutattak be jó példát, hanem arra is, hogyan lehet az középszintű szakmaoktatást „behívni” a szervezethez. Hiszen nem várható el a szaktanártól, hogy ugyanolyan naprakész legyen a tudása, mint a gyárban dolgozó szakembernek. Teljes cikk...
Partnerségi megállapodást kötött az ITM és a Siemens a szakképzés fejlesztésére
7 éve A duális szakképzés reformjára és az ezt előkészítő program indítására négy évre szóló partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), illetve a Siemens Zrt. - írja az MTI. Teljes cikk...
Egyetemi tanszékké lép elő a NEXON
7 éve Egyetemi címet kapott és Kodolányi János Egyetemként működik tovább a korábbi főiskola 2018. augusztus elsejétől. Az elsők között megalapított hazai, magán felsőoktatási intézmény tavaly ünnepelte megalakulásának negyedszázados évfordulóját. Az egyetemmé válás eddigi működésük elismerésének számít. A rang azzal is jár, hogy az egyetem személyügyi képzéssel foglalkozó külső, úgynevezett NEXON-tanszéke egyetemi tanszékké lép elő - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
10-ből 6 hely üresen marad szeptembertől a szakközépiskolákban
7 éve Soha nem volt még olyan kevés 9. évfolyamos tanuló a szakközépiskolákban (korábban szakiskola) mint ahányan idén ősszel kezdik a tanévet. A szülők szívesebben választanak olyan iskolát a gyereknek, ahol nem kell rögtön szakmát tanulni - írja az eduline.hu az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva. Teljes cikk...
Versenyképes fizetéssel és bónuszrendszerrel motiválják a dolgozókat
7 éve A magyar tulajdonú barkácsáruház-lánc, a Praktiker HR-vezetője megoldandó feladatnak tekinti a munkaerőhiányt, bár őket ez kevésbé sújtja, mert versenyképes fizetéssel és bónuszrendszerrel motiválják munkavállalóikat - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Gyakorlat teszi a mestert! A munka alapú képzés a szakképzés jövője
7 éve Napjainkban Európában- és világszerte a munkaerőpiaci változásokhoz igazodva átalakulóban van a szakmai oktatási rendszer. A szakképzés feltételei, elvárásai országonként rendkívül változatosak, eltérőek. Európára általánosan jellemző, hogy a duális képzési modell került a középpontba. Teljes cikk...
Nagyon fontos a szakképzett munkaerő
7 éve Tavaly jelentősen módosult a szakképzési törvény, ennek eredményeként mind a felnőtt-, mind az iskolarendszerű képzés rugalmasabbá és dinamikusabbá tehető. Pölöskei Gáborné szerint vonzóvá kellene tenni a szakképzést, a digitális tudásnak általánossá kell válnia - írja az MTI. Teljes cikk...
Bővülő duális képzés az Óbudai Egyetemen
7 éve A 2018/19-es tanévben a korábbinál másfélszer több duális képzési helyet hirdet meg az Óbudai Egyetem - írja az MTI. Teljes cikk...
Megszavazták a szakképzési és felnőttképzési törvény módosítását
7 éve A szakgimnáziumi képzés rugalmasságának növelését és a szakmai képzési tartalom egy részének választhatóvá tételét célozza az a nemzeti köznevelési és szakképzési törvényt módosító döntés, amelyet 118 igen, két nem szavazattal és 56 tartózkodás mellett hoztak meg a képviselők kedden az Országgyűlésben - írja az MTI. Teljes cikk...
Képzési központot nyitott az E.ON Debrecenben
8 éve Képzési központot nyitott az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. Debrecenben, a duális szak- és felsőoktatási képzésben részt vevő, leendő villanyszerelők, illetve villamosmérnökök minőségi gyakorlati oktatása érdekében - írja az MTI. Teljes cikk...
500 új munkahely Debrecenben
8 éve Csaknem 15 milliárdos beruházással épít gyárat Debrecenben a német Krones AG, ezzel 500 új munkahelyet teremtenek - írja az MTI. Teljes cikk...
Bronzérmet szereztek a magyar szakmunkások
8 éve Az október 15-18. között Abu-Dzabiban megrendezett WorldSkills-en 19 versenyszámban 20 magyar versenyző indult, a magyar fiatal szakmunkások egy bronzéremet és 9 kiválósági érmet szereztek - írja az MTI. Teljes cikk...
Fazekas: a következő években több tízezer új munkaerőre lesz szükség az ágazatban
8 éve Az elmúlt hat évben 50 ezer új munkahely jött létre a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban, és a következő években várhatóan hasonló nagyságrendben lesz szükség új munkaerőre - írja az MTI. Teljes cikk...
Palkovics László: Magyarországon nincs diplomás-munkanélküliség
8 éve Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára a duális képzésről tartott sajtótájékoztatón elmondta Magyarországon nincs diplomás-munkanélküliség, mert akinek van diplomája és szakmája, jelenleg állása is van - írja az MTI. Teljes cikk...
Új képzési központot hoz létre a Mercedes-Benz
8 éve Letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét csütörtökön Kecskeméten, az intézmény elsősorban a duális képzésben részt vevő középiskolások és felsőoktatási hallgatók gyakorlatának helyszíne lesz. A több mint 3 milliárd forint összegű beruházást a magyar állam 622 millió forinttal támogatja. Teljes cikk...
Duális képzést indít a MOL Petrolkémia
8 éve Szeptembertől a MOL Petrolkémia Zrt. elindítja a duális szakképzést a vegyésztechnikus valamint a villanyszerelő tanulók gyakorlati oktatására. A duális képzésben résztvevő villanyszerelő tanulók szeptembertől az elméleti ismereteket a Szerencsi Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Szakközépiskola és Szakgimnáziumában, a vegyésztechnikus tanulók pedig a Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Szakgimnáziumban sajátítják el, a gyakorlati képzéshez pedig a MOL Petrolkémia biztosítja a feltételeket. Teljes cikk...
NGM: a gazdaság elvárásaihoz igazodó képzésre van szükség
8 éve A magyar gazdaság jövője, a munkaalapú társadalom építése szempontjából az egyik legfontosabb feladat a gazdaság elvárása szerinti minőségi képzés, szakmunkásnevelés - írja MTI. Teljes cikk...
Itt az ideje szakmát tanulni
8 éve Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési igazgatója az M1 műsorában elmondta fontos, hogy a fiatalok merjenek szakmát választani, ha kell, akkor pedig váltani - írja az MTI. Teljes cikk...
A felsőoktatási duális képzés a fiatalok elhelyezkedését segíti
8 éve Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán mondta: a gyakorlat megszerzését segíti a duális képzés a fiatalok egyetemi évei alatt, így a diploma átvétele után szinte már nem is kell állást keresniük, hiszen annál a cégnél helyezkednek el, ahol a képzésben is részt vettek. Ebben a képzési formában együttműködnek az egyetemek, amelyek képeznek és a nagyvállalatok, amelyek munkaerő iránti igényüket jelentik be Teljes cikk...
Közel 1000 tanuló tölti gyakorlatát a SPAR-nál
8 éve Több mint 25 éve van jelen a szakképzésben a SPAR. A csaknem 14 ezer munkavállalót foglalkoztató vállalat szeptembertől tovább bővíti a szakmai gyakorlati lehetőségeit - derül ki a cég sajtóközleményéből. Teljes cikk...
A Penny hosszútávú lehetőséget nyújt a fiataloknak.
8 éve Mi lesz velem, ha végeztem? Miből fogok megélni? Tanulni vagy dolgozni? Az érettségi előtt állók és a frissen érettségizettek gyakran felteszik maguknak ezeket a kérdéseket, de a válasz nem mindig egyszerű. A Penny Market 2014 óta mutat utat egy sikeres karrier felépítéséhez a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával szoros együttműködésben létrehozott duális képzési programjával: a Penny Market fő küldetése, hogy lehetőséget adjanak a fiataloknak és folyamatosan fejlesszék munkatársaikat. Teljes cikk...
A kereskedelmi láncok számára jó lehetőség a duális képzés
8 éve A kereskedelmi láncok jó lehetőséget látnak a duális képzésben: segíthet megfelelően képzett dolgozók alkalmazásában, illetve a munkaerőhiány csökkentésében - írja az MTI. Teljes cikk...
Fiatalítani akar a Nestlé
8 éve A fiatalítás érdekében a Nestlé megtöbbszörözi a duális szakképzési együttműködésbe bevont álláshelyei számát a társaság diósgyőri és szerencsi üzemeiben - írta közleményében a cég. Teljes cikk...
22 diák kezdheti meg gyakorlatát az Apollo gyárban
8 éve 22 abroncsgyártónak készülő diák tett a napokban úgynevezett szintvizsgát, ami egyben belépő az Apollo gyöngyöshalászi gyárába: a sikeres vizsga a feltétele annak, hogy a tanulók megkezdhessék képzésük gyakorlati részét az ultramodern technológiával felszerelt üzemben - közölte a cég. Teljes cikk...
Felsőoktatási duális képzések fejlesztésére indult pályázat
8 éve Felsőoktatási duális képzések fejlesztésére írt ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a szociálismunkás- és a mérnöktanár-oktatás területén - mondta Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár és Palkovics László oktatási államtitkára egy sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
A szakiskolákat fejlesztené a kormány
8 éve Korszerűsítési programot indítana a kormány szakiskolák felújítására és modernizálására – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Szakmák éjszakája II. kerületi rendezvényén pénteken. Teljes cikk...
Salgótarjánban járt Orbán: 2 milliárdot kapnak duális képzésre
8 éve A vendéglátás és kereskedelem modern oktatási lehetőségeinek megteremtése érdekében 3 milliárd forintot kapnak az érintett salgótarjáni oktatási intézmények, további 2 milliárd forinttal segíti a kormány a helyi adottságok figyelembevételével megvalósuló duális képzést - írta az MTI. Teljes cikk...
Államtitkár: Zalában aki dolgozni akart, munkába állt
8 éve Idén várhatóan 1300 új munkahely jön létre a zalai megyeszékhelyen. Hosszú évek óta Zala megyében a legalacsonyabbak a bruttó átlagkeresetek, az országos átlagot sem érik el - hangzott el a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara üzleti találkozóján, írta az MTI. Teljes cikk...
Termelni kezd az Apollo az év elején
8 éve Az Apollo Tyres gyöngyöshalászi abroncsgyára 2017 elején kezdheti meg a termelést. A 475 millió eurós beruházás a terveknek megfelelően halad, ez jelenleg az egyik legnagyobb ilyen jellegű projekt Magyarországon - írja az MTI. Teljes cikk...
Nem az iskolában tanuljuk meg a munkához szükséges kompetenciákat
8 éve Minél fejlettebb egy ország élethosszig tartó tanulási kultúrája, annál jobban tud alkalmazkodni hozzá a kialakuló duális oktatási rendszer. Az izolált világok összekapcsolása elsősorban a multinacionális vállalatok akaratából történik mivel ők már látják, a siker az emberi erőforrás minőségétől függ. Az együttműködés azonban sok-sok alkalmazkodást tesz szükségessé mindkét oldalon. Egy jó példáról, a BT (British Telecom) és a Debreceni Egyetem inspiráló együttműködéséről beszélt a HR Portálnak Szabó Zoltán, a BT ügyvezetője, és Jávor András, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese, illetve Halász Gábor oktatáskutató a duális oktatás a duális oktatás előnyéit fejtette ki. Teljes cikk...
Lányokat vár duális képzésére a Mercedes
8 éve Girl's Day, vagyis Lány nap volt a kecskeméti Mercedes gyárban, ahol négy szakmát mutattak be pályaválasztás előtt álló lányoknak. A diáklányok olyan szakmákkal ismerkedhettek, mint a járműkarosszéria-előkészítő és felületbevonó, a gépjármű mechatronikus, a mechatronikus karbantartó, valamint a szerszámkészítő. Teljes cikk...
A Debreceni Egyetem csapata nyerte a Flex országos diákversenyét
8 éve A Debreceni Egyetem 3EM csapata vehette át az első díjat Magyarország egyik legnagyobb munkáltatója, a Flex által szervezett Xcellence, The Game diákversenyen. A november 30-án lezárult 5 hetes versenyen 24 hazai egyetem csapata mérte össze tudását 5 különböző területen: HR, logisztika, minőségügyi-, rework-, teszt- és debug mérnök. Teljes cikk...
Duális képzéssel orvosolnák a diplomás munkaerőhiányt
8 éve Egy éven belül megduplázódott a diplomás duális képzéshez csatlakozó vállalkozások száma, olyan sokan szeretnének jól képzett munkaerőt a hallgatók köréből - írja az eduline. Teljes cikk...
Nincs általános munkaerőhiány
9 éve Jelenleg nincs általános munkaerőhiány Magyarországon, és a szakképzési rendszer átalakításával azt kívánják elérni, hogy a jövőben se legyen - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Békéscsabán. Teljes cikk...
Szakik és duális képzés - mit hoz a jövő?
9 éve Munkaerőhiány sok területen most van, az oktatási rendszer pedig talán évek múlva tudja „kitermelni” az utánpótlást. Egy folyamat elkezdődött, például a duális képzési rendszerek meghonosításával, a megvalósításban azonban akadnak zökkenők. Természetesen vannak cégek, különösen a nyugati határ mentén, amik már nem tehetnek mást, mint követik az osztrák béreket, ha meg akarják tartani szakembereiket. A témáról szervezett - a párbeszéd megindulását is serkentő - kerekasztal-beszélgetést a Joint Venture Szövetség HR Klubja. Teljes cikk...
Asztalosból, kárpitosból, faipari mérnökből is hiány van
9 éve A faipari szakmát elvégzett diákok fele külföldön próbál szerencsét. Hiány van gyártás-előkészítő mérnökből, asztalosokból és kárpitosokból is, írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Fémipari szakmunkások, gépi forgácsolók - siker a Siemens duális képzése
9 éve Magyarországon elsőként hat, a Siemens duális képzésében végzett fiatal szerzett Németországban is elismert fémipari szakmunkás-bizonyítványt. Emellett 18 másodéves diák Europass mobilitási igazolványt kapott. A vállalat a jövőre új szakma indítását tervezi - áll a portálunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Két új szakmával bővül az Audi duális szakképzése
9 éve Járműipari karbantartó technikus és alternatív gépjárműhajtási technikus szakokon is elindul a szakképzés az új tanévben, közölte a cég. Teljes cikk...
Beszállnak az informatikusok képzésébe a cégek
9 éve Az EPAM szoftverfejlesztő Szegeden és Debrecenben több mint 300 főt tervez felvenni, amely azonban a munkaerőhiány miatt nem könnyű feladat. Ezért beszállnak jövőbeni munkatársaik képzésébe, írja az Index. Teljes cikk...
Duális képzés: adókedvezmény béren kívüli juttatásokra is
9 éve Havi mintegy 31 ezer forint megtakarítást jelenthet a cégeknek a minimálbér erejéig adómentesen juttatható díjazás a duális képzés elméleti szakaszára - hívta fel a figyelmet a Baker Tilly Hungária nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló cég hétfői közleményében. Teljes cikk...
Fejleszt az IBM Székesfehérváron: 410 új állás
9 éve Az IBM 3,2 milliárd forintból bővíti székesfehérvári it-szolgáltató központját, ehhez a kormány egyedi döntés útján 1,1 milliárd forintot biztosít. Teljes cikk...
Mérnököket képez és alkalmaz a Bosch - több száz új állás
9 éve A Bosch két számjegyű árbevétel-növekedést ért el 2015-ben, ami 1700 új munkahelyet teremtett. A Bosch további több száz szakember felvételét tervezi idén is - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...
Előnyös lehetne a duális képzés a szociális munka területén is
9 éve A felsőoktatási intézmények saját vagyonáról, a kancellár vétójogáról, a duális képzésről és a sportdoktori fokozatról fogalmazott meg javaslatokat a Magyar Rektori Konferencia (MRK), azt szeretnék elérni, hogy javaslataik rendeleti szintű szabályozásban jelenjenek meg - mondta a testület elnöke szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Teljes cikk...
Közeleg a duális képzésekre jelentkezés határideje
9 éve Még május 31-ig lehet jelentkezni több egyetemen és főiskolán duális képzésekre. Ehhez már az év elején olyan alapszakot kellett megjelölni, ahol duális képzés is indul, de a gyakorlati oktatás helyét most kell kiválasztani. Teljes cikk...
Népszerűek a gumiipari képzések
9 éve Komoly az érdeklődés a szeptemberben induló új gumiipari technikus és abroncsgyártó képzések iránt, összesen három osztálynyi diák adta be jelentkezését Heves megyében - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...
Díjat kapott a legtöbb szegedi diákot foglalkoztató cég
9 éve A Szegedi Tudományegyetem öregdiák szervezete minden évben azon cégnek ítéli az Alma Mater Díjat, amely kimagasló létszámban foglalkoztat SZTE-n végzett hallgatókat, szoros kapcsolatot ápol az intézménnyel és támogatja céljainak megvalósítását. Teljes cikk...
Ahol a pályakezdő a magyar átlagbér felett keres
9 éve A súlyos munkaerőhiányt, és a rendelkezésre álló szakképzett fiatalok szakmai, és más kompetenciáinak a hiányosságait számos nagyvállalat igyekszik a duális szakképzéssel orvosolni. A Siemens 2012-ben indította el a saját maga által kialakított, minőségi, duális szakképzését. Három hiányszakmának minősülő területen képeznek kettő, illetve három év alatt szakmunkásokat, akik közül a legjobbak állást kapnak a német konszernnél. A fiatalok szeretnek náluk tanulni, dolgozni, és nagyon jó a visszajelzés a munkájukkal, hozzáállásukkal kapcsolatban. Gmoser Anikó, a Siemens Képzési Központ vezetője osztotta meg a HR Portállal azt a tapasztalatot, ahogy a Siemensnél a 14-25 éves fiatalokból a területüket ismerő, jól fizetett szakmunkás válik. Teljes cikk...
Díjazták a korszerű szakképzésért küzdő cégeket
9 éve Átadták a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2016. évi szakképzési díjait csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...
Diploma duális képzés után
9 éve A jövő intézményének nevezte a Kecskeméti Főiskolát az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az intézmény szombati diplomaátadó ünnepi szenátusi ülésén, ahol Magyarországon elsőként 17, duális képzésben végzett hallgató is átvette oklevelét. Teljes cikk...
Lépni kell, mert veszélyezteti a működést a munkaerőhiány
9 éve Az állami megoldásokra nem számíthatnak a cégek, ugyanakkor a szakképzett munkaerő hiánya most már súlyosan veszélyezteti a mindennapi működést. Ezért a különböző multinacionális vállalatok úgy döntöttek, hogy nem várnak tovább a „csodára”, és immár állandó körülményként kezelik ezt a helyzetet. A probléma nem akut, hanem krónikussá vált. Ezért teljes gondolkodási- és cselekvési terv-változtatásra van szükség. Például felülvizsgálják a szoros munkaerő-gazdálkodást, sokkal jobban odafigyelnek a megtartásra, és aktívan beavatkoznak az utánpótlás képzésébe. A MAPI Konzult Kft. rendezvényén jártunk, amely kifejezetten a hiányzó munkaerő pótlásáról szólt. Teljes cikk...
Duális képzésben fog össze a Corvinus és a Praktiker
9 éve A Praktiker a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának Gazdálkodástudományi Karával közösen szeptembertől duális képzést indít gazdálkodás és menedzsment, valamint pénzügy- számvitel szakokon, közölte az áruházlánc. Teljes cikk...
A jövő kereskedőit képeznék
9 éve „Legyél Te a jövő kereskedője!” szlogennel indít duális felsőoktatási képzést az Auchan a Budapesti Gazdasági Egyetemmel (BGE). Teljes cikk...
Középiskolai duális képzésre lehet jelentkezni Hevesben
9 éve Idén szeptembertől Abroncsgyártó és Gumiipari technikus képzések indulnak a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központban (EJROK), ezekre február 12-ig jelentkezhetnek a végzős, nyolcadikos tanulók. A gyakorlati helyet duális képzés keretein belül az Apollo Tyres gyár biztosítja. Teljes cikk...
Pénzt kaphat, ha hiányszakmát tanul a gyerek
9 éve A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 20 szakmát nevezett meg, amelyekhez szeptember 1-től ösztöndíj is társul, írja a Hiradó.hu. Teljes cikk...
Alkalmazott tudományok egyeteme lett a BGF
9 éve Az ország legnagyobb, mintegy 16 000 hallgatót képző alkalmazott tudományok egyeteme jött létre azzal, hogy 2016. január 1-jétől a korábbi Budapesti Gazdasági Főiskola alkalmazott tudományok egyeteme státuszt kapott. Teljes cikk...
Az ezredforduló előtt tanultak olyan kevesen, mint idén
9 éve Egy év alatt több mint tízezerrel csökkent a hallgatói létszám, így már csak 295 ezren vesznek részt felsőoktatásban. Háromszázezernél kevesebb hallgatót utoljára az 1998/99-es tanévben mértek - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Lányokat toboroz duális képzésére a Mercedes-Benz
9 éve A Daimler AG. stratégiai törekvése, hogy a nők is mind nagyobb számban vállaljanak munkát a német márka autógyáraiban. A vállalat a Girl’s Day elnevezésű nyílt napon népszerűsítette a pályaválasztás előtt álló lányok számára az autóipari szakmákat - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...
Megduplázódtak a duális képzési lehetőségek a BGF-en
10 éve Duplájára növelte a duális képzésben részt vevő partnervállalatai számát a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi Gazdálkodási Kara egy 146 millió forint európai uniós támogatásból megvalósult intézményi és hallgatói szolgáltatásfejlesztési projekt eredményeként, közölte a felsőoktatási intézmény. Teljes cikk...
Tízezren tanulhatnak majd duális képzés keretében
10 éve A 2016/2017-es évben új duális képzési szakok indulnak, a felsőoktatási intézmények még több vállalattal kötnek képzési megállapodást, ami azt jelenti, hogy még több duális képzési helyre jelentkezhetnek majd a hallgatók - tudta meg az Edupress Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkártól november 18-án az államtitkárság online fogadóóráján. Teljes cikk...
Harmincezer forintos ösztöndíj a hiányszakmát tanulóknak
10 éve A Tessedik Sámuel Agárszakképzési Koncepció finomhangolásáról tárgyal a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az általa fenntartott szakiskolákkal és helyi kamarákkal. A képzések jobban igazodnak majd a munkahelyi elvárásokhoz is - jelenti a Hirado.hu. Teljes cikk...
Válassz egy életrevaló egyetemet - duális képzésben
10 éve Hamarosan a Szent István Egyetem Békés megyei kampuszain is indulnak duális szakok agrár, gazdasági és egészségtudományi területeken. Már elérhető az erről szóló weboldal a http://dualis.szie.hu címen. Aki itt regisztrál, az elsők között értesül az újdonságokról. Mit ad ez a képzési forma a karrierépítésben? Teljes cikk...
Lezárul a "Dolgozva tanulj" projekt
10 éve Lezárul november végén a "Dolgozva tanulj" projekt, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az Európai Unió Európai Szociális Alap 1,191 milliárd forintos támogatásával valósított meg két év alatt - közölte a kamara. Teljes cikk...
Magyar szakmunkástanuló a Volkswagen legjobbjai között
10 éve A cég "Best Apprentice Award 2015"-el díjazott szakmunkástanulói között van Horváth Levente Audi Hungaria autószerelő szakmunkástanulója, közölte a vállalat. Teljes cikk...
Befektetés a magyar szaktudásba - ez az Opel tudásközpontja
10 éve Az új oktatóközpontban automatikai technikus, gépi forgácsoló és villanyszerelő szakmák oktatásához alakítottak ki tanműhelyeket és ugyanitt hozták létre a szombathelyi gépészmérnök-képzés gyakorlati oktatóbázisát is, a beruházáshoz a magyar kormány 150 millió forint támogatást nyújtott. Teljes cikk...
Gépészmérnököket képeznek duális rendszerben Szombathelyen
10 éve A hallgatók jórészt jövendő munkahelyükön tanulják a szakmát. A képzést támogató cégek külön oktatóbázisokat alakítottak ki telephelyeiken, így a hallgatók a szokásos gyakorlati órák többszörösét teljesítik egy-egy szorgalmi időszakban, írja a híradó.hu. Teljes cikk...
Már tanulás közben elkezdődik a munka
10 éve Hegesztőket, ipari gépészeket és idén szeptembertől gépi forgácsolókat is képeznek a Siemens Képzési Központban. Ha jól tanulnak a duális rendszerben két év alatt végzettséget szerző tanulók, akár munkát is kaphatnak a vállalattól - adja hírül a Metropol. Teljes cikk...
Rekord számú fiatalt vonz a turizmus szak
10 éve A felvételizők száma összesen 12 százalékkal, 5518 főre, nőtt a tavalyi évhez képest, a BKF ezzel továbbra is a legnépszerűbb magánintézmény. A slágerszak idén a Turizmus és vendéglátás, de ha első körben valaki nem jutott volna be a BKF-re, annak még augusztus 10-ig lesz lehetősége jelentkezni. Teljes cikk...
Újabb stratégiai partner: a Johnson Electric
10 éve Hongkongi tulajdonban lévő cégcsoporthoz tartozó elektronikai vállalattal kötött stratégiai partnerségi megállapodást hétfőn a kormány. A versenyképes szaktudás és a magyar munkaerőpiac további képzésének fontosságát hangsúlyozta dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes a megállapodás aláírásakor. Teljes cikk...
Népszerű a duális képzés a felsőoktatásban
10 éve A vállalati szektor bevonásával indított szakok felkeltették a jelentkezők érdeklődését. Az Oktatási Hivatal adatai szerint hét százalékkal többen jelentkeztek 2015-ben azokra az egyetemekre, főiskolákra, amelyek indítanak duális képzésben szakokat, mint tavaly - írja a napigazdasag.hu. Teljes cikk...
Két karon indul duális képzés Kaposváron
10 éve A Kaposvári Egyetemen ez év szeptemberében bevezetendő duális képzésről írt alá szándéknyilatkozatot az egyetem rektora és Kaposvár polgármestere helyi vállalkozókkal szerdán a városházán. A képzésben részt vevő hallgatók 23 hét elmélet mellett, 23 hetet gyakorlaton töltenek. A hat szakon, szakonként 5-20 hallgató vehet részt a duális képzésben. Teljes cikk...
Szakközépiskola és főiskola egy helyen - alakul a kísérlet
10 éve Több mint háromezerrel többen jelentkeztek szakképzésre az idén tavalyhoz képest, a még nem végleges adatok szerint - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön Dunaújvárosban, miután látogatást tett a helyi főiskolán. Teljes cikk...
Két szakképesítés ingyen - nagyvonalú ajánlat a kormánytól
10 éve A jelenlegi egy helyett a jövőben két szakképesítést lehetne ingyen megszerezni a kormány parlament előtt lévő törvényjavaslata szerint - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Teljes cikk...
Mely szakmák népszerűek a fiatalok körében?
10 éve Szakácsnak, cukrásznak, pincérnek, eladónak és hegesztőnek jelentkeztek a legtöbben idén a szakiskolákba. A szakiskolások fele már duális képzésben tanul - tudta meg a Világgazdaság. Teljes cikk...
Világpremieren a duális képzés
10 éve Meg kell felelni a digitalizáció kihívásainak az oktatásban, ugyanakkor fenn kell tartani a hagyományos tanár-diák viszonyt - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A tárcavezető telefonon nyilatkozott az M1-nek a lettországi Rigából, ahol az ázsiai és európai oktatási miniszterek találkozóján vesz részt, és a duális képzési modellt mutatta be. Teljes cikk...
Szijjártó becsavarta Hatvanban
10 éve Önmagukat vezető autókhoz szükséges radarok gyártásába kezd a Bosch, többek közt ezért vesz fel háromszáz munkatársat 2015-ben – tudtuk meg a tréning központ átadóján. Három év múlva úgy vezethetünk az M3-ason, hogy megnyomunk egy gombot, a többi az autó dolga. Végül, hogy mindenkit meggyőzzön, a high-tech nagyágyú csavarbehajtót adott Szijjártó Péter miniszter kezébe. Teljes cikk...
Angol nyelven, duálisan, csak a BKF-en
10 éve Mostanra már lehet tudni, hogy angol nyelven csak a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hirdet duális képzést Magyarországon. Ez a különleges képzési forma szeptembertől lesz elérhető a felsőoktatási rendszerben. A BKF-en gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, turizmus-vendéglátás szakokon lehet majd angol nyelvű duális képzést választani. Teljes cikk...
Szakképzési hozzájárulás járhat a hallgatók foglalkoztatásáért
10 éve Gyakorlat-orientált felsőoktatásra van szükség. A hallgatókkal foglalkoztatói jogviszonyt kialakító cégek jogosultságot szereznek a szakképzési hozzájárulásra. Ennek mértéke még nem ismert. Alkalmazásához a duális képzést érintő jogszabály-változás kell, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium kodifikál, háttérben egyeztetve az EMMI-vel – mondta el a HR Portálnak Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára. Együttműködés van a minisztériumok között, és nem széthúzás, mégis kimarad 300 milliárd forint agrárpénz szétosztásából a Fölművelésügyi Minisztérium – tudtuk meg a Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karának konferenciáján. Teljes cikk...
Szeptembertől 80 szakon indulhat duális képzés
10 éve Minden adott ahhoz, hogy szeptemberben az országban mintegy 80 szakon sikeresen elindulhasson a duális képzés - közölte a képzésért felelős miniszteri biztos szerdán Debrecenben. Teljes cikk...
Profitálnak a kkv-k a duális képzésből
10 éve A szeptemberben országosan induló oktatási formának köszönhetően a cégek akár évi három-hat millió forintot is meg tudnak spórolni hallgatónként azzal, hogy a tanulókra nem a diploma után kell az integrációs költségeket áldozniuk, mondta Palkovics László az Emmi felsőoktatásért felelős államtitkára, írja az edupress. Teljes cikk...
Képzés Németországban és Kaliforniában - a költségeket a cég állja
10 éve Tehetséges hazai fiatalok számára hirdet pályázatot az SAP szoftvercég. A nyertesek Németországban szerezhetnek felsőfokú diplomát, a gyakorlatot a világcég központjában szerezhetik meg, miközben a tandíjat és az ösztöndíjat is az SAP állja - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...
Egyre többen tanulnak hiányszakmákat
10 éve Csaknem a duplájára emelkedett a hiányszakmákra jelentkezők száma az elmúlt években az ösztöndíj programnak köszönhetően, jelenleg 24 ezer szakiskolai tanuló kap ilyen támogatást - emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Teljes cikk...
A duális képzésekre is lehet jelentkezni
10 éve A duális képzési szakok is olvashatóak január 30-ától a felvételi tájékoztatóban, amelyből egyúttal az együttműködő partnerszervezetekről is tájékozódhatnak a felvételizők. Az intézmények pedig pályázhatnak uniós forrásokra a duális képzések fejlesztésére, írja az edupress. Teljes cikk...
Közösen képez logisztikai szakembereket a BGF és a Bosch
10 éve Évente 22 hetet töltenek majd a Boschnál a Budapesti Gazdasági Főiskola 2015-ben induló duális képzésében részt vevő nemzetközi gazdálkodás alapszakos hallgatói, akik így közel másfél év szakmai tapasztalatra tesznek szert tanulmányaik alatt. Az erről szóló megállapodást a napokban írta alá a vállalat és a Főiskola. Teljes cikk...
Duális képzés indul a Debreceni Egyetemen MÉK Karán
10 éve A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási (MÉK) Kara hat szakot hirdetett meg új gyakorlatorientált formában. Teljes cikk...
Négyszeres a túljelentkezés a duális gépészmérnökképzésre
10 éve 219-en jelezték, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a meghirdetett ötven helyre négy és félszeres a túljelentkezés - mondta Németh István, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Karának dékánhelyettese. Teljes cikk...
Új felsőoktatási struktúra körvonalazódik - mi történt 2014-ben?
10 éve Nemcsak a felsőoktatásért felelős államtitkárság élén történt változás Palkovics László kinevezésével, de 14 év után újra függetlenedett a Testnevelési Egyetem, beindult a Diplomamentő program és megérkezett az új felsőoktatási koncepció is. Teljes cikk...
Együttműködik a duális képzésben a T-Systems és a Pécsi Tudományegyetem
10 éve Az informatikai duális képzés, a kutatás-fejlesztés, a technológia-transzfer, valamint az innovációs és kutatási eredmények hasznosítása területén is együttműködik a jövőben a T-Systems Magyarország Zrt. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) - jelentették be szerdán a baranyai megyeszékhelyen. Teljes cikk...
A duális képzésben résztvevő hallgatónak díjazás is jár
10 éve Csaknem nyolcszáz hallgató kezdheti felsőoktatási tanulmányait duális képzésben 2015 szeptemberétől - mondta el Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár december 16-án Budapesten. Eddig 17 felsőoktatási intézmény jelezte, hogy indítana duális képzést, és több mint kétszáz vállalattal kötöttek megállapodást. Teljes cikk...
Duális képzést indít a BGF és a Siemens
10 éve Duális képzésre vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Siemens Zrt. 2014. december 8-án. A képzésben részt vevő hallgatók tanulmányaik alatt több mint másfél évet töltenek szakmai gyakorlaton a német tulajdonú nagyvállalatnál, amelyért munkadíjat kapnak, és vizsgáik egy részét is a vállalatnál tanultak alapján kell letenniük. A BGF 2015-től öt alapképzési szakon indít duális képzéseket, mintegy 20-30 vállalkozással együttműködve - áll a portálunkhoz eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Másfélszeresére nőhet a duális képzésben részt vevők száma
11 éve Tovább erősítik a duális képzési rendszert, így a fiatalok valódi munkahelyeken szerezhetnek gyakorlatot, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. 2018-ra a másfélszeresére nőhet az érintett fiatalok száma. Európai versenyben mérték össze tudásukat a fiatal szakemberek. Teljes cikk...
Tudástranszfer és szakmai gyakorlat a Hankooknál
11 éve Megkezdődött a Hankook Tire és a Dunaújvárosi Főiskola duális képzési programja. A képzés elméleti része a főiskolán zajlik, a gyár mérnökeinek segítségével, gyakorlatot pedig az üzemben szerezhetnek a mérnökhallgatók. Teljes cikk...
Munkapiacra szabják a szakképzési rendszert
11 éve Nagyobb önállóságot és több lehetőséget kapnának a szakképző iskolák azzal, hogy a tervek szerint az eddig csak a szakmai irányításért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) veszi át fenntartásukat - mondta Czomba Sándor NGM szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára. Teljes cikk...
Hamarosan indulnak a duális képzések
11 éve A Duális Képzési Tanács megalakulását előkészítő egyeztetést tartottak Palkovics László felsőoktatási államtitkár kezdeményezésére - közölte a felsőoktatási államtitkárság szeptember 30-án. Teljes cikk...
A duális képzés egyik vezető központjává válhat Zalaegerszeg
11 éve Újabb mérföldkőhöz érkezett a duális mérnökképzés azáltal, hogy megnyílik a Zalaegerszegi Duális Képző és Innovációs Központ - jelentette be szeptember 20-án a város vezetősége Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkárral közösen. Teljes cikk...
A szakmaiságot kell erősíteni a duális gyakorlati képzésben
11 éve Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) szerint a már bevezetett duális képzésben tovább kell erősíteni a szakmaiságot. Teljes cikk...
Ajkán kellenek a mérnökök
11 éve Mérnökképzés indul Ajkán 2015 szeptemberétől - mondta el a város polgármestere. Schwartz Béla szocialista polgármester közölte azt is, hogy a városban működő cégeknek 120 mérnökre lesz szükségük az elkövetkező években. Teljes cikk...
Új tréningközpontot hoz létre a Bosch
11 éve A duális képzést szolgáló tréningközpontot hoz létre Hatvanban a Bosch Kft. 170 millió forintból. Teljes cikk...
A német modell szerint fejlesztik a magyar szakképzési rendszert
11 éve Tizennyolc német és magyar szakképesítés összehasonlítását, programfejlesztést, komplex tanári felkészítő programot követően pilot képzés keretében félezer diák tanulhat a német duális szakképzési modell szerint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közös projektjében. Teljes cikk...
Százakat képez ki az Audi
11 éve Évente 250 szakmunkástanuló vesz részt az Audi Hungaria Motor Kft.-nél a duális szakképzésben; a napokban 150-en kezdték meg gyakorlati vizsgájukat a vállalatnál. Teljes cikk...
22 ezer hallgató végez a duális szakképzésben
11 éve Jelenleg mintegy 50 ezer diák tanul duális szakképzés keretében. Idén 22 ezren végeznek, közölte a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) főigazgatója, a Mercedes-Benz oktatási központjában. A képzés előnye, hogy gyakorlati tudást ad, valódi munkahelyen tapasztalatot, kapcsolatot, és a jól végzett gyakorlat után akár állást egy cégnél. Teljes cikk...
Legyen a felsőoktatásban is duális képzés
11 éve A duális képzés bevezetését támogatná a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöksége minden olyan szakon, amelynek gazdasági kimenete van, továbbá egyszerűsítsék az átmenetet a közép- és a felsőfokú oktatás között. Teljes cikk...
Egyre több diákot fogad a miskolci Bosch-gyár
11 éve Továbbfejleszti a tanműhelyét a Bosch, és egyre több diákot fogad a miskolci gyárában. A tervek szerint a 2015-ös tanévben már 96 diák gyakorlati képzését tudják ellátni a miskolci Bosch-gyárban. Teljes cikk...
Sikeres a duális képzés a Siemensnél
11 éve A fiatalok képzése, szakmai támogatása alapvető jelentőségű a Siemens Zrt. magyarországi vállalatánál, ezért támogatja az Európában már kiválóan működő duális képzési rendszert. A siker érdekében a cég tanműhelyét és tantermeit is korszerűsíti, bővíti - tudta meg az Edupress. Teljes cikk...
Korszerű szakképzés a versenyképesség feltétele
11 éve Korszerű szakképzés nélkül nem képzelhetők el versenyképes vállalatok és versenyképes gazdaság. Erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt a SkillsHungary, szakképzést népszerűsítő verseny, nemzeti döntőjén. A 12 versenyszámban meghirdetett hazai válogatókra mintegy 300 versenyző jelentkezett. Teljes cikk...
Tudásközpontot hozott létre A TÜV Rheinland
11 éve Az Óbudai Egyetemmel közösen hozta létre a tudásközpontot a TÜV Rheinland. A cél a mérnöki tudás elmélyítése és gyakorlati tapasztalatokkal szélesítése, a duális képzés megvalósítása. Teljes cikk...
Duális képzéssel könnyebb állást találni
11 éve Három-négyszer jobb elhelyezkedési esélyt szereznek és 40-50 ezer forinttal a szakmunkásátlagbér feletti keresetre számíthatnak azok, akik duális szakképzésen végeztek - emelte ki Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) főigazgatója Győrben egy tartott sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
Duális szakképzés: tervezik növelni a normatív támogatást
11 éve A munkanélküliség újratermelődését akkor lehet megakadályozni, ha a fiatalok versenyképes tudást szerezhetnek, amellyel képesek lesznek helytállni a munkaerőpiacon - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára kedden Budapesten a Siemens Zrt. tanműhelyében, a duális szakképzést népszerűsítő sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
Mennyit keresnek a szakmai gyakorlatosok Németországban?
11 éve A duális szakképzésben dolgozó tanoncok fizetéseiről tett közzé felmérést a német Szövetségi Szakképzési Intézet (Bundesinstitut für Berufsbildung). Ezek szerint az ország nyugati részén a kőművestanulók kapják a legtöbbet, havi 999 eurót (300 ezer forint). Jól keresnek még a jövő mechatronikusai, biztosítási értékesítői, rosszul viszont a fodrász- és virágkötőtanulók - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung napilap. Teljes cikk...
Vita a minimálbérről
11 éve Egy hétig sem tartott a vita nélküli együttműködés a közösen kormányzó konzervatívok és szociáldemokraták között Németországban, az első konfliktus a minimálbér 2015-re tervezett bevezetése körül alakult ki. Teljes cikk...
Fiatal szakemberek kaptak miniszterelnöki jutalmat
11 éve Különböző szakmákból az a tizenhat magyar fiatal szakember részesült miniszterelnöki jutalomban, akik Magyarország képviseletében érmes helyezést értek el a 2012. évi Fiatal Szakemberek Európa Bajnokságán Belgiumban. Teljes cikk...
Még mindig nem hagynak az út szélén
11 éve Az állam felelőssége, hogy a fiatalok munkavállalása előtt álló minden akadályt lebontson és ösztönözze a fiatalok munkavállalását - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, a Fiatalok munkanélkülisége Európában című nemzetközi konferencián. Teljes cikk...
A Y-generáció nem talál munkát - főleg ha nincs gyakorlata
12 éve A fiatalok közül kevesebben dolgoznak, mint 2010-ben. A statisztikák szerint ugyan őszre már 170 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az Orbán-kormány 2010-es hivatalba lépése óta, azonban az újonnan munkára fogott emberek jelentős része közfoglalkoztatott, számuk szeptemberre elérte a 145 ezret, írja a vs.hu. Teljes cikk...
Mi lesz velem a tanulmányok befejezése után? - pályakezdés a fiatalok szemszögéből
12 éve A fiatalkori munkanélküliség, a reményvesztett, kapunyitási pánikkal küzdő új generációk problémája már nem új keletű. A lehetséges megoldási javaslatok sora hosszú, ezek gyakorlati megvalósulás azonban hazánkban még várat magára. Egy olvasónk összefoglaló cikkét közöljük a témában, mely a folyamat lépcsőinek taglalása mellett nemzetközi kitekintést is ad. Teljes cikk...
Tanulószigetet kaptak a technikusjelöltek a Boschnál
12 éve Gyárlátogatáson mutatták be a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. elmúlt 4 év beruházásainak eredményeit, valamint a tavaly ősszel elindított duális képzés újabb mérföldkövét jelentő tanulószigetet. A vállalat közleménye 80 új munkahelyet is említ. Teljes cikk...
Ombudsman: nehéz megszerezni a gyakorlati ismereteket
12 éve Szabó Máté ombudsman szerint az európai tapasztalatok alátámasztják a fiatalok duális, azaz elméleti és gyakorlati képzésének szükségességét, azonban a magyar szabályozás egyes elemei megnehezítik a gyakorlati ismeretek megszerzését és ezzel a későbbi elhelyezkedést. Teljes cikk...
Eredményes a gyakorlatorientált autóipari képzés
12 éve A győri Széchenyi István Egyetem és hét vállalat kooperációja révén működő duális, gyakorlatorientált képzést eredményesnek ítélték meg a benne részt vevő cégek és a hallgatók egy szerdai győri tanácskozáson. Teljes cikk...
Cséfalvay: A kkv-knak fel kell zárkóznia a multikhoz
12 éve A Századvég Alapítvány budapesti rendezvényén az államtitkár kijelentette: olyan fordulóponthoz érkezett a magyar gazdaság, ahol a multik, illetve a nagyvállalatok a kutatás-fejlesztés révén egyre nagyobb hozzáadott értéket állítanak elő, és ehhez a folyamathoz szükséges felzárkóznia a kkv-szektornak. Teljes cikk...
Német mintára képeznek autóipari mérnököket Kecskeméten
13 éve Megkezdődött a duális főiskolai képzés a Kecskeméti Főiskolán, ahol a Mercedes-Benz 11 ösztöndíjas hallgatója kezdi meg tanulmányait - közölte Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Teljes cikk...
Százhúsz szakmunkás kapott munkát a győri Audiban
13 éve Százhúsz frissen végzett szakmunkás állt munkába hétfőn az Audi Hungaria Motor Kft.-ben Győrött. A sikeres gyakorlati éveket követően az új járműgyár különböző területeire, a motor- és járműgyártásra, illetve a szerszámgyárba nyertek felvételt - tájékoztatta közleményben a cég az MTI-t. Teljes cikk...
A vállalatoknak is részt kell vállalniuk a gyakorlatorientált képzésben
13 éve A vállalatoknak is részt kell vállaniuk a gyakorlatorientált képzésben és a felsőoktatási intézményekkel együtt kell kialakítaniuk az ehhez szükséges stratégiát. A duális képzési rendszerre való átállás megoldás lehet a jelenlegi problémákra - hangzott el egy konferencián. Teljes cikk...
Vita a szakképzésről: kiművelt szakembergárda vagy tizenéves ingyenmunkások?
13 éve A szakképzési törvény módosításáról kezdett vitázni kedden a parlament. A Fidesz szerint a javaslattal tovább erősödhet a duális képzés, kiművelt szakembergárda sorakozhat fel. Az MSZP szerint "leredukált" rendszert hoznak létre, az LMP úgy fogalmaz, legalizálnák a tizenévesek ingyenes foglalkoztatását. Teljes cikk...
Húszezer gyakorlati helyre van szükség a szakképzésben
13 éve Jelenleg kilencezer szervezet fogad szakképzésben tanuló diákokat gyakorlatra, a terv azonban az, hogy számuk húszezerre emelkedjen - mondta el dr. Henczi Lajos felnőttképzési szakértő, a Budapesti Gazdasági Főiskola docense a Raabe Kiadó április 4-én tartott konferenciáján. Az eseményt az Országgyűlés által 2011. november 9-én elfogadott új szakképzési törvény hatásairól tartották a törvényből adódó aktuális feladatokat középpontba állítva. Teljes cikk...
Krónikus hiány van mérnökökből Magyarországon
14 éve A duális képzés lényege, hogy sokat kell tanulni, sokat kell dolgozni, de három év alatt olyan diplomát szerezhet a fiatal, amivel komoly álláshoz juthat akár az Audinál vagy a Mercedesnél - állítja a Mérnökök a Járműves Műszaki Felsőoktatásért Egyesület elnöke, dr. Palkovics László, aki egyetemi oktatóként és a Knorr-Bremse nemzetközileg elismert kutatási igazgatójaként is értékeli a helyzetet a Népszabadságnak. Teljes cikk...
A szakképzési rendszer kritikája: így növelik a munkanélküliek számát?
14 éve A Népszabadság írása szerint több oktatással foglalkozó szakember is megkérdőjelezte a kormány szakképzés átalakítási tervét, melynek semmi köze a német duális rendszerhez, szembemegy az európai trendekkel, partvonalra és a teljes reménytelenségbe küldi a szegény családok gyerekeit, akik felülreprezentáltak a szakiskolákban. Teljes cikk...
Czomba: Történelmi jelentőségű megállapodás született
14 éve Történelmi jelentőségűnek nevezte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkozáspolitikáért felelős államtitkára a duális szakképzés kialakítása érdekében kedden Kecskeméten aláírt megállapodást - írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Vadász György, a Magyar Iparszövetség elnöke
14 éve Sajnálatos, hogy a fiatal szakmunkások 20-25 százaléka úgy kezdi felnőtt életét, hogy nincs munkája, ami nagyon rossz hatással van rájuk. Ezen változtathat a duális szakképzés bevezetése. Teljes cikk...
A szakképzés támogatására ösztönöznék a munkaadókat
14 éve Várhatóan 2012-ben bevezetik Magyarországon a duális szakképzést, melynek lényege a gyakorlati órák számának növelése. Ehhez dolgoznának ki egy a munkaadókat ösztönző szakképzési finanszírozási rendszert - írja a Népszabadság. Teljes cikk...
Szakképesítés nélkül munkanélküliségre vannak ítélve a fiatalok
15 éve Az iparkamara elnöke szerint nem csak magas hozzáadott értékű munkahelyekre van szükség az országban. A fiatalok kezébe minimálisan szakképesítést kell adni, mivel e nélkül ötven százalékos valószínűséggel egész életen át munkanélküliségre ítéltetnek. Teljes cikk...
Kevesebb tb-t fizet, aki részmunkaidőben foglalkoztat nőket
15 éve Megkezdi a kormány a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását a nők esetében. Teljes cikk...
Sikeresen álltak át a németek a bolognai rendszerre
17 éve A felsőoktatás átalakítása zajlik szerte Európában, a külföldi példák vizsgálata pedig hazánk számára sem érdektelen. Ennek szellemében tekinti át a Felvi.hu a szintén duális képzési szerkezettel rendelkező Németország felzárkózásának folyamatát. Teljes cikk...
90 diák gyakornokoskodhat a győri Audinál
17 éve Ismét 90 diák töltheti szakmai gyakorlatát az Audi Hungaria Motor Kft.-nél. A tanulók a duális szakképzési rendszer keretében tíz szakma apró fortélyait sajátíthatják el a győri nagyvállalatnál - nyilatkozta a Világgazdaságnak Rozman Richárd, a társaság személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. Teljes cikk...