Új jogszabály szükséges a kismamák állásának védelméért
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTízmillió alá eshet Magyarország népessége 2010 nyarán. A népességfogyás egyik fő oka: a nők nem mernek gyermeket vállalni, mert féltika munkahelyüket. Szakemberek és az utca népe is erősebb törvényi szabályozást sürget, írja a Blikk.
A Blikk egy kutatást idéz, amely szerint az emberek 95 százaléka érzi úgy, hogy a kisgyerekes nőknek nehezebb elhelyezkedniük a munkaerőpiacon, mint másoknak. A közvélemény-kutatásban 1047 ember vett részt, s bizonyos kérdésekre csak azok válaszolhattak, akiknek már van hatéves kor alatti kisgyermekük.
A megkérdezettek közel kétharmada fél attól, hogy mondvacsinált okokkal elküldhetik vagy ellehetetleníthetik helyzetét a munkahelyén, és ezért fontosnak tartja a kismamák állásának törvényi védelmét.
A szakemberek szerint igazi csapdahelyzet állt elő, mert a munkaadók kínosan ügyelnek rá, hogy a törvény minden betűjét betartsák, mégis el tudják lehetetleníteni a gyermekes anyákat.
Dr. Sipos Márta munkajogász kiemelte: a jogszabállyal köszönő viszonyban sincsen a gyakorlat, s a munkaadók 90 százaléka nem szívesen alkalmaz kismamákat.
Blikk

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?