kapubanner for mobile

Új munkahelyeket teremt a függönygyártás Pécsett

Újraindul a függönygyártás Pécsett; a Rovitex lakástextil forgalmazó több mint 600 millió forintos beruházással épít új üzemcsarnokot a baranyai megyeszékhelyen.

Romeisz Norbert, a Rovitex Homedeco Group - a legnagyobb magyarországi lakástextil forgalmazó cég - tulajdonos-ügyvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a közel 4.000 négyzetméteres üzemcsarnok a tervek szerint 2014 első felében készül el, és a jelenlegi 60 munkavállaló mellett 15-20 új alkalmazottnak ad munkát. Az ügyvezető beszámolt arról is, hogy a Rovitex a magyarországi üzleteiben 32 százalékkal, több mint 1 milliárd forintra növelte árbevételét az első félévben a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Romeisz Norbert a Pécsett jövő tavasszal induló beruházás kapcsán elmondta, hogy az új központban a gyártás mellett a termékfejlesztés is helyet kap. Hozzáfűzte: a több mint 600 millió forintos beruházási összegből 180 millió forint az európai uniós támogatás, a többit részben saját erőből, részben hitelből finanszírozzák. A tavalyi eredményekről elmondta: a vállalatcsoport nemzetközi szinten 18 százalékkal növelte forgalmát idén január-júliusban 2011 azonos időszakához képest.

Az ügyvezető kiemelte, hogy a pénzügyi stabilitást két jelentős, összesen 200 millió forintos beruházás mellett is sikerült megtartani. A cégcsoport tavaly vásárolta meg a 2008-ban csődbe ment magyar függönymárkát, a Gardéniát, valamint új, fali dekorációs üzletágat indított - mondta el Romeisz Norbert. Kifejtette: a Gardénia tavalyi második féléves árbevételét az idei első félévre több mint duplájára, 160 millió forintra növelte. Szólt arról is, hogy Magyarországon 150, Európa-szerte pedig további 150 üzletben forgalmazzák a Gardénia függönyöket, és terveik között szerepel, hogy jövőre 500-ra növeljék üzleteik számát.

A Rovitex Homedeco Groupnak jelenleg öt országban van leányvállalata, további hét országban pedig viszonteladókon keresztül értékesítik termékeiket. Romeisz Norbert elmondta, hogy az elmúlt egy évben Szerbiában nyitottak új irodát, és immár Svájcba, valamint Ausztriába is szállítanak termékeket. Az ügyvezető a sajtótájékoztatón bejelentette azt is, hogy a textilgyártás újjáélesztésének támogatására meghirdetik a Gardénia Lakástextil-tervező pályázatát.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek