Újabb kasza a közmédiában
A nyári 420 fős kirúgás után az MTVA újabb 414 embertől válna meg. A feketeleves karácsonykor jön.
A vezetőnek mindig jó
Lapunk úgy tudja, hogy a szakszervezetek, amelyek a korábbi leépítésnél is kifogásolták, hogy az MTVA vezetői inkább szaporodnak, mint csökkennek, most is tiltakoznak amiatt, hogy a számok alapján úgy tűnik, megint csak újságírókat és adminisztratív dolgozókat küldenek el. A négy közszolgálati médiában az MTVA szerint most 310 vezetői poszt van. Nyár elején ebből 32 embert küldtek el, most pedig a 414 kirúgandó között csak 28 vezető van. A szakszervezetek szerint a 310 vezető háromnegyede felesleges. Ráadásul az ő fizetésük vélhetőleg magasabb, mint egy titkárnőé, riporteré.
A Hír24 úgy tudja, a mostani leépítési körben a közszolgálati médiumok archívumai és az online szerkesztőségek is érintettek. De tudunk olyan rádiós szerkesztőről is, akit az első kör óta, némi adminisztrációs csúszás miatt nem sikerült elbocsátani.
A díjazottak mehettek
A nyár elején kirúgott 420 ember között olyan újságírók is lapátra kerültek, mint Rábai Balázs, a Magyar Rádió reggeli műsorának műsorvezetője vagy Kardos Ernő, akinek vezetése alatt Az Este című televízióműsor Pulitzer-emlékdíjat kapott. Az akkori kirúgási listán az MTVA megvált két tavaly Príma junior díjjal kitüntetett fiatal újságírójától is. Akkor az MTVA kommunikációs vezetője egy interjúban azt mondta: csak a jó munkaerő maradhatott a cégnél.
Információink szerint a nyár eleji kirúgásokkor szinte minden riportert kirúgtak, akiket korábban M. Kiss Csaba felkért, az őszre tervezett "Fókusz-gyilkos", Pont című műsorába. Az október 3-ára tervezett start állítólag pont azért maradt el, mert a stábban csak 3 belsős és 10 korábban kirúgott majd visszafoglalkoztatott külsős riporter kapott volna helyet.
Feketeleves karácsonyra
A leépítések menete már korábbról ismert. Az MTVA a mostani szakszervezeti értesítés után az üzemi tanácsokkal egyeztet a leépítésekről, és az érintettekkel csak ezt követően, várhatóan november elején közlik, nem tartanak igényt a munkájukra, és harminc nap múlva felmondják a munkaviszonyukat. Addig azonban állományban maradnak. Általában ezt követően mentesítik őket a munkavégzés alól. Igaz, a pécsi Körzeti Stúdióban a nyáron nem egy olyan riportert dolgoztattak, akivel korábban közölték: nem tartanak igényt a munkájukra. Ha az MTVA tartja ezt a menetrendet, akkor nem sokkal karácsony előtt kerülhet utcára majdnem félezer ember.
Megválaszolatlan kérdések a német televízióban
A hamburgi székhelyű NDR közszolgálati televízió riportot készített szeptember végén a magyar közmédiáról. Kiemelten foglalkoztak a tavaszi elbocsátásokkal, és azzal, hogy abban mennyire játszottak szerepet gazdasági vagy politikai szempontok. Megkeresték a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot is, de nem kaptak választ arra, hogy miként nevezhették ki Papp Dánielt az MTV hír-és háttérműsorainak élére, akiről kiderült, hogy meghamisított egy riportot. Azt sem tudhatták meg, hogy a hatóság a panaszok ellenére miért nem foglalkozott Papp ügyével. A budapesti riportot az Észak-Német Televízió ZAPP című műsorában mutatták be.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 3 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?