kapubanner for mobile

Újabb lökést kap a felelősségvállalás

Állandó bizottság alakult annak érdekében, hogy mérni tudja a hazai cégek CSR-tevékenységét. A korábban kidolgozott ajánlásokat minden érintettnek elküldik, remélve, hogy egyre többen jönnek rá: a társadalmi felelősségvállalás nem PR tevékenység, ezzel tényleg tenni tudnak a közért, és nem utolsó sorban a cégért magáért.

Állandó CSR monitorozó bizottság alakult a Gazdasági és Szociális Tanácson (GSZT) belül, melynek ugyanazok lesznek a tagjai, mint a korábbi ideiglenes bizottságnak, ám a hatékonyabb munka érdekében néhány szakértővel is kiegészültek - közölte Fekete István, a csoport vezetője.

A hétfői ülésen a résztvevők háromlépcsős munkatervet fogadtak el, melynek első lépéseként a GSZT szervezetei eljuttatják tagjaiknak a szervezet társadalmi felelősségvállalás témájában kiadott novemberi ajánlásait. Fekete István szerint ezáltal igen széles körhöz juthatnak el javaslataik, mivel a GSZT "szépen lefedi a hazai társadalmat". Elmondása szerint november óta a tagszervezetek közül többen már terjesztették ezeket az elveket, ám most egységesen mindenkihez eljuttatják azokat.

A második lépcső az ellenőrzésé: áttekintik, hogy minden érintetthez eljutottak-e az ajánlások. Ennek érdekében nemcsak elektronikus úton, hanem nyomtatott formában is kiadják az elképzeléseiket, mivel "máig vannak olyan területek, ahova könnyebb papír alapon eljuttatni az információt, mint elektronikusan".

Ezzel egy időben a médiához is fordul a GSZT, hogy az adjon teret a társadalmi felelősségvállalás témájának, mivel "amivel a média nem foglalkozik, az nincs is". Az ösztönzés márpedig igen fontos Fekete István szerint, hiszen "sokan csak a kezdeti lökést igénylik, a jó szándék megvan a cégekben".

A harmadik lépés maga a monitoring tevékenység: szakértők bevonásával félévente felmérik, mennyire terjednek ezek a CSR-elvek, hány vállalat kezdett el ezzel foglalkozni, illetve készít fenntarthatósági jelentést.

Ajánlások a kormánynak

A nyomtatott kiadványt angol nyelven is elkészítik, mivel a magyar kezdeményezés egyedülálló abból a szempontból, hogy az államnak, illetve az önkormányzatoknak is tesz ajánlásokat - ezt pedig a GSZT megismertetné az EU-val is. Ilyen javaslat például, hogy a közbeszerzéseknél kapjon plusz pontokat az a cég, aki foglalkozik a társadalmi felelősségvállalással, vagy, hogy a "Magyar Termék" mintájára egy CSR-termékjegyet is vezessenek be, amivel a lakosság is láthatná, hogy mely cég törődik a környezetével. Ez Fekete István szerint azért is fontos lenne, mert a hazai társadalom elindult ebbe az irányba, ami a fogyasztói döntésekben is egyre inkább megjelenik.

A kormány még nem tárgyalta a novemberi ajánlásokat, ám ígéretük szerint néhány héten belül erre is sor kerülhet. Ez már csak azért is fontos, mert "a kormány a legnagyobb munkáltató, akinek példamutatóan kell eljárnia". Pozitív példák azonban már most is vannak: egyre több állami, önkormányzati tulajdonú cégnél (pl. Szerencsejáték, MÁV, BKV) jelennek meg a CSR-elvek, készítenek fenntarthatósági jelentést. (Egyre több cég igyekszik környezeti és társadalmi mutatóinak nyilvánossá tételével bizonyítani, hogy jó polgár. Itthon eddig összesen 56-an.)
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek