Újra beindul a buszgyártás Kaposváron
Újraindul a NABI-autóbuszgyártás Kaposváron - közölte a város polgármestere. Szita Károly azt követően számolt be a kedvező fejleményekről, hogy a NABI és Los Angeles város vezetése szerződést írt alá buszok vásárlásáról. A kaposvári gyárban már 125 dolgozó el is kezdte a munkát, s rövid időn belül 250 embert foglalkoztatnak majd.
Bill Doig, a NABI cégcsoport alelnöke, Baranyai Ferenc, a NABI Magyarország vezetője, valamint Paizs Nimród, a NABI kaposvári gyárának igazgatója szerdán egyezett meg a kaposvári buszgyártás beindításáról.
A polgármester tájékoztatása szerint ennek értelmében 2010-ig 260 autóbuszt gyártanak Kaposváron, azt követően 740 autóbuszra pedig opciós megrendelése van a kaposvári gyárnak. Bill Doig arról is beszámolt, hogy Washington és New York városvezetői is tárgyalnak a NABI-val buszok vásárlásáról, amit ugyancsak Kaposváron gyártanának.
A polgármester közölte: a kaposvári gyárban már 125 dolgozó el is kezdte a munkát, s rövid időn belül 250 embert foglalkoztatnak majd. Szita Károly arról is tárgyalt a NABI vezetőivel, hogy a kaposvári gyárban ez év végéig NABI-Kaposvár néven kifejlesztik egy saját gyártású autóbusz prototípusát, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy azt a hazai piacon értékesítik. A 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. ebből a típusból 10 autóbuszra bejelentette a vételi szándékát, remélve, hogy ezzel megteremtik egy hosszú távú autóbuszgyártás alapját - mondta Kaposvár polgármestere.
A NABI Rt. kaposvári gyára, 2002 júniusában készült el, csúcsidőben 270 dolgozót foglalkoztatott, majd három év múlva bezárták. 2005 júniusában a cég vezetése az okokról úgy nyilatkozott: az amerikai szövetségi közlekedési hatóság elutasította a cég kérelmét, így a Kaposváron gyártott CompoBusok a továbbiakban nem mentesülnek az úgynevezett Buy American szabály alól, amely kimondja, hogy az amerikai szövetségi támogatást felhasználó közbeszerzéseknél az autóbuszok alkatrészértékének 60 százaléka egyesült államokbeli gyártóktól kell, hogy származzon, és a végső összeszerelést is a tengerentúlon kell végezni.
A bezárás másik oka a jelentős forint/dollár árfolyamváltozás volt, ami miatt a társaság komoly veszteséget szenvedett el az átadást követő három évben.

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon