kapubanner for mobile

Uniós munkanélküliség: Csehországban a legjobb, a spanyoloknál a legrosszabb a helyzet

Enyhén emelkedett a munkanélküliségi ráta az euróövezetben júniusban, párhuzamosan azzal, hogy a legtöbb tagállamban elkezdték lazítani a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó, ámde a gazdaságot megbénító szigorú intézkedéseket.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által kiadott jelentés szerint júniusban az euróövezet 19 tagállamában 7,8 százalékra, az Európai Unió 27 tagállamában pedig 7,1 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta szezonális kiigazítással számolva.

Elemzők 7,7 százalékos rátát vártak az euróövezetre.

A felülvizsgálat során az Eurostat jelentősen, 0,3 százalékponttal emelte a májusi munkanélküliségi rátákat: az euróövezet esetében 7,4 százalékról 7,7 százalékra, az uniót illetően pedig 6,7 százalékról 7,0 százalékra.

Egy évvel ezelőtt, 2019 júniusában az euróövezetben 7,5 százalékon, az EU-ban pedig 6,6 százalékon állt a munkanélküliségi ráta.

Júniusban 15 millió 23 ezren kerestek munkát az Európai Unióban, ebből 12 millió 685 ezren az euróövezet tagországaiban. A májusival összevetve a munkanélküliek száma az EU egészében 81 ezerrel, az euróövezetben pedig 203 ezerrel nőtt.

A 2019. júniusival összevetve az EU-ban 824 ezerrel, az euróövezetben pedig 395 ezerrel emelkedett a munkanélküliek száma.

A legnagyobb európai gazdaságban, Németországban tavaly júniusban 3 százalékon, idén májusban 4,1 százalékon, júniusban pedig 4,2 százalékon állt a munkanélküliségi ráta. Franciaországban a májusi 8,2 százalékról 7,7 százalékra süllyedt a mutató, ami alacsonyabb az egy évvel korábbi 8,5 százaléknál. Olaszországban egy éve 9,6 százalékon, májusban pedig 8,3 százalékon, júniusban pedig 8,8 százalékon állt a mutató.

A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát júniusban is Csehországban regisztrálták, 2,6 százalékost, majd Lengyelország következik 3 százalékkal, illetve Németország és Málta egyaránt 4,2 százalékkal. A helyzet Spanyolországban a legrosszabb, 15,6 százalékkal, illetve Görögországban 15,5 százalékkal (áprilisi adat).

Magyarország esetében az Eurostat statisztikájában a májusi az utolsó adat: 4,8 százalékon állt a munkanélküliségi ráta, emelkedett az előző havi 4,1 százalékhoz képest. Egy évvel korábban, 2019 májusában 3,4 százalékon állt a munkanélküliségi ráta Magyarországon.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk