Üres politikai ígéret volt a vendégmunkások alkalmazásának szigorítása?
A vendégmunkásokról és az inflációról is szóltak az interpellációk hétfőn az Országgyűlésben. A Mi Hazánk képviselője felvetette, hogy üres politikai ígéretnek tartja a vendégmunkások alkalmazásának szigorítását - olvasható az MTI tudósításában.
Szabadi István (Mi Hazánk) a vendégmunkások alkalmazásának szigorítását ócska, üres politikai ígéretnek minősítette. Szerinte csak látszólag zárták be a kapukat. Rámutatott: a kiemelt nemzetgazdasági célú beruházásoknál továbbra is korlátozásmentesen hozhatóak be vendégmunkások. Az ilyen beruházások ezres nagyságrendben hálózzák be az országot és ezeknél két év helyett öt évig maradhatnak a vendégmunkások és a családegyesítés sem kizárt. Megjegyezte, hogy a koreai cégek boldogan élnek a lehetőséggel, és nem igaz az az állítás, hogy csak ott alkalmaznak külföldieket, ahová magyarok nem jelentkeztek. Vagy fel sem veszik a magyarokat vagy kirúgják őket - mondta és több konkrét példát említett.
Azt kérdezte, miért vezetik félre a magyar embereket látszatintézkedésekkel és mit tesznek a bűnöző hajlamú vendégmunkások ellen, miért nem a magyar munkaerő az első?
Fónagy János, a nemzetgazdasági tárca parlamenti államtitkára úgy reagált: a kormány következetesen a magyar munkavállalók foglalkoztatását kívánja elősegíteni. Ezért is van a munkahelyteremtés a kormány intézkedéseinek fókuszában, aminek következtében egymillióval többen dolgoznak, mint 2010 előtt - rögzítette. Kiemelte, a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény egyértelműen deklarálja, hogy külföldi csak akkor végezhet nálunk munkát, ha annak elvégzésére magyar munkavállaló nem jelentkezik. A tartósan munkába állók vendégmunkásokra történő lecserélése a jog erejénél fogva tiltott Magyarországon - rögzítette. Kitért arra is, hogy harmadik országbeli állampolgárok csak korlátozott számban és szigorú feltételek mellett és meghatározott ideig tartózkodhat itt munkavállalás céljából. A vendégmunkás és foglalkoztatási célú tartózkodási engedély legfeljebb 35 ezer lehet, vendégmunkás tartózkodási engedélyt pedig kizárólag olyan ország állampolgára kaphat, amellyel Magyarországnak vagy az EU-nak visszafogadási megállapodása van. Ennek hiányában az adott országnak kell rendelkeznie olyan szervezettel, irodával, amely kötelezettséget vállal polgárai visszatérésére.
Szabadi István képviselő a választ nem fogadta el.
Tavasszal bővülhet a kör, ahonnan vendégmunkást lehet hozni? - olvassa el korábbi cikkünk!
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Trendfordulás a munkaerőpiacon: már nem csak a nagyok eszköze a kölcsönzés 3 napja
- Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket 4 napja
- Több cég is lépett a Tisza által beígért vendégmunkásstop előtt 4 napja
- Szigorította a külföldi munkaerő toborzását a szomszédunk 1 hete
- Fülöp-szigetekkel pótolnák a hiányzó magyar kamionosokat 1 hete
- Munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos korrupció miatt vettek őrizetbe két embert 1 hete
- Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot 2 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 2 hete
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 2 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- Donald Trump Magyar Péterről: az új ember jó munkát fog végezni 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?