Várják a fiatalokat a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon
A "Mi a pálya?" pályaválasztó fesztivál budapesti zárórendezvényén keddtől három napon át várják a fiatalokat, hogy az ország jelentős ipari és oktatási szereplőinek közreműködésével bemutassák a műszaki szakmák nyújtotta lehetőségeket - közölte a szervező a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) közleményben az MTI-vel.
November 26-án és 27-én a programok a 7. és 8. osztályos tanulók számára készültek, míg a harmadik nap - november 28. - az idén először a középiskolások és fiatal felnőttek érdeklődésére fókuszál.
A közlemény szerint
a fesztiválsorozat célja, hogy élményekkel és gyakorlati bemutatókkal segítsen az általános iskolák végzőseinek, a középiskolásoknak és a fiatal felnőtteknek eligazodni a pályaválasztásnál.
A programok közül kiemelték a humanoid robotok és a mesterséges intelligencia bemutatóját, az interaktív standokat, ahol a látogatók kipróbálhatják a legújabb technológiákat, és konzultálhatnak iparági szakemberekkel.
A rendezvényen hasznos tanácsokat kapnak a fiatalok a pályaválasztáshoz, munkakezdéshez és egyetemi élethez.
A közlemény emlékeztet arra, hogy
az immár kilenc alkalommal megrendezett programsorozat az elmúlt években több mint 60 000 fiatalt ért el, segítve megtalálni hivatásukat a műszaki pályákon.
Az idei eseménysorozat október 9-én Pécsen kezdődött, majd Győrbe, Szegedre, Miskolcra, Debrecenbe és Székesfehérvárra jutott el. A budapesti háromnapos eseménnyel zárul a pályaválasztó roadshow.
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon