Visszaállhat a közigazgatási alapvizsga, melyet a munkáltató fizet
Szeptembertől visszaállítja a kormány a közigazgatási alapvizsgát, amelynek költségeit a szocialista kormány alatt bevezetett versenyvizsgával szemben a munkáltató állja. A szakszervezet üdvözli a döntést - értesült a Magyar Hírlap.
Az erről szóló rendelettervezet szerint az alapvizsgák fő célja, hogy az eltérő iskolai végzettséggel rendelkező köztisztviselők, ügykezelők a munkájuk ellátásához szükséges általános közigazgatási ismereteket megszerezzék.
A lap emlékeztet, hogy eddig az MSZP-SZDSZ kabinet által bevezetett versenyvizsga majdnem 20 ezer forintos díját, illetve az akár 80 ezret is elérő felkészülési költséget a munkavállalónak kellett állnia. A közigazgatási alapvizsga díját ezzel szemben a munkáltató fizeti.
A lapnak Árva János, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke üdvözölte az alapvizsga újbóli bevezetését. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára korábban elmondta: a vizsga egyáltalán nem volt szakmaspecifikus, az eltérő területekre pályázókkal szemben ugyanazok voltak a követelmények. Ez pedig így nem szolgálta a minőségi munkavégzést.
Magyar Hírlap

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek