kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Vizsgálatot indított a romániai ombudsman a ditrói vendégmunkások ügyében

Vizsgálatot indít Renate Weber romániai ombudsman a székelyföldi Ditróban alkalmazott, és a helyi közösség egy része által elutasított Srí Lanka-i vendégmunkások ügyében.

Az ombudsman a Radio France International (RFI) román nyelvű adásának nyilatkozva kijelentette: hivatalból indítanak helyszíni vizsgálatot Ditróban. Szomorúnak és felháborítónak nevezte a ditrói esetet.

Renate Weber úgy vélte, hogy a Srí Lanka-i pékek kiutasítását követelő ditróiak "a káros retorika", "a félretájékoztatás" áldozatai. Szerinte reakciójuk a migrációval kapcsolatos, éveken át sulykolt retorikából fakad, mely szerint az idegenek potenciális veszélyforrást jelentenek. "Lám ez a megközelítés lassan-lassan félelmet kelt az emberekben" - állapította meg az ombudsman.

Az emberek alaptalan félelmeinek a lebontását tartotta a legfontosabbnak Asztalos Csaba, a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke is. Asztalos a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva egy tavalyi közvélemény-kutatás eredményeit idézte, amelyek szerint a romániaiak 68 százaléka bizalmatlan a migránsokkal szemben, 50 százalékuk be sem engedné őket az országba. Szerinte a vendégmunkások ellen tiltakozó ditróiak álláspontja nagyon hasonlít az Európai Unióban felerősödött migránsellenes diskurzushoz, amely az őshonos közösségek kultúráját és vallását félti az idegenektől.

A diszkriminácóiellenes tanácsnak a magyar nyelv és szimbólumok használata ellen pereskedő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) feljelentése nyomán is meg kell vizsgálnia az ügyet. Az ADEC Puskás Elemér ditrói polgármesternek azt a kijelentését találta diszkriminatívnak, hogy "a legnagyobb probléma a félretájékoztatás, mert a két törvényesen alkalmazott péket összetévesztették a migránsokkal. A mi közösségünk konzervatívabb, és nem nagyon fogadja be a külföldről érkezőket, főleg, ha színesbőrűek" - idézte a kifogásolt nyilatkozatot Dan Tanasa blogger, az ADEC elnöke.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nevében Hegedüs Csilla szóvivő foglalt állást a ditrói ügyben. A Maszol.ro portálnak adott nyilatkozatában kijelentette: "a szövetség elfogadhatatlannak tart mindennemű gyűlöletkeltést, ami más emberek vagy embercsoportok ellen irányul csupán a bőrük színe miatt, vagy azért, mert más nyelvet beszélnek". Hegedüs Csilla mindenkit nyugalomra intett, és arra kérte az embereket, hogy ne engedjenek az uszításnak.

A romániai sajtó az elmúlt napokban tág teret szentelt a Ditróban fellángolt indulatoknak. Több lap azt is megírta, hogy a Srí Lanka-i vendégmunkások éppen csak a felszínre hozták azt az elégedetlenséget, amely a munkásai jelentős hányadát minimálbéren fizető pékség tulajdonosaival szemben korábban is lappangott a településen. A PressOne.ro portál a helyszíni riportjában a ditrói székelyek félelmét azokhoz a román félelmekhez hasonlította, melyek "az Erdély elszakítására törekvő magyarokkal" szemben nyilvánulnak meg.

Az 5500 lakosú, 98 százalékban magyarok által lakott gyergyószéki nagyközségben két héttel ezelőtt állt munkába két Sri Lanka-i pékmester, akiket a pékséget működtető helyi vállalkozó munkaközvetítő cég segítségével szerződtetett, miután megelégelte, hogy nem talál helyben megfelelő munkaerőt. A sötét bőrű pékeket bevándorlóknak tekintette a község lakosságának egy része, és ellenségesen viszonyult hozzájuk. A feszültségeket egy szombat délelőttre meghirdetett falugyűlésen próbálják oldani.

A Gyergyó TV által az egyik közösségi portálon élőben közvetített falugyűlésen a pékség több egykori munkása panaszolta el, hogy a tulajdonos embertelenül bánt velük, minimálbéren foglalkoztatta, és rendszeresen túlórázásra kényszerítette őket, amit aztán nem fizetett ki számukra. A megszólalók egybecsengően úgy vélték, hogy nem lenne szükség vendégmunkások alkalmazására, ha a vállalkozó megbecsülné a helyi alkalmazottait, és tisztességes bért ajánlana számukra.

A pékség több egykori alkalmazottja mondta el, hogy az egészsége is ráment az állandó túlórázásra, és akik nem vállalták a túlórákat, azokat elbocsátották. Egy asszony azt is elmondta: hogy elájult a pékségben, de átvitték a községi orvosi rendelőbe, és oda hívták ki a mentőt, hogy ne tűnjön munkabalesetnek. Többen a megaláztatást rótták fel, melyet a pékség alkalmazottaiként el kellett viselniük. Bajkó Tibor, az Arbor Vállalkozók Szövetségének elnöke felszólalásában kitért arra, hogy a két Srí Lanka-i pék a jobb élet reményében jött Székelyföldre, és éppen abban a helyzetben van, amelyben külföldön munkát vállaló székelyek.

MTI
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Járványos túlmunka: az Egyesült Királyságban minden tizedik kiégett irodai dolgozó kórházba kerül

A dolgozók 26%-a kényelmetlenül érzi magát, ha nemet mond az extra feladatokra, még akkor is, ha már így is túlterheltek Teljes cikk

Az amerikaiak harmada szakmunkásképző iskolát ajánlana a fiataloknak egyetem helyett

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Államokban a Z generáció felnőtt tagjainak több mint 40%-a fizikai vagy szakmunkás pozícióban dolgozik, vagy... Teljes cikk

Ebben az országban használják a legtöbben az AI-t a HR területén

Az Egyesült Királyságban a cégek több mint fele jelenleg AI-be fektet be a HR átalakítása érdekében. Teljes cikk