Vizsgálná az önkormányzati alkalmazottak közmunkásokra cserélését az LMP
Albizottság összehívását kezdeményezi az LMP a parlament önkormányzati bizottságában, itt vizsgálnák azt a gyakorlatot, hogy egyes helyhatóságok közmunkásokra cserélik alkalmazottaikat. Hódmezővásárhely címzetes főjegyzője ugyanakkor visszautasítja a szabálytalan közfoglalkoztatásról szóló híreket.
Hétfő délelőtt albizottság összehívását kezdeményezte az LMP a parlament önkormányzati bizottságában, melyben vizsgálnák azt a gyakorlatot, hogy egyes helyhatóságok közmunkásokra cserélik alkalmazottaikat - jelentette be az ellenzéki párt két képviselője, Szél Bernadett és Szilágyi Péter. Szilágyi Péter elmondta: bár az országgyűlési törvény előírja, az önkormányzati bizottság eddig nem hozta létre a hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását ellenőrző albizottságot, ezért az LMP most ennek a testületnek a megalakítását kezdeményezi.
Szél Bernadett felidézte, a napokban hírek jelentek meg arról, hogy közmunkásokra cserélik az elbocsátott önkormányzati alkalmazottak egy részét Hódmezővásárhelyen, így spórolva a foglalkoztatási költségeken.
Véleménye szerint az önkormányzat cáfolata - amely szerint tíznél kevesebb álláshely szűnt meg a városban, ráadásul a közfoglalkoztatottak alkalmazása után járó állami támogatás feltétele, hogy az adott munkakörben a megelőző három hónapban nem mondtak fel dolgozónak - nem meggyőző.
Azt mondta, ez az eljárás akkor is elfogadhatatlan, sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, ha kevés embert érint, illetve ha a kirúgott alkalmazottak helyére három hónap elteltével vesznek fel közmunkásokat.
A politikus ugyanakkor közölte: több más településről is kaptak e gyakorlat létezését igazoló információkat, ezért javasolják annak kivizsgálását.
Korsós Ágnes, Hódmezővásárhely főjegyzője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: amióta a városban közfoglalkoztatás zajlik, a település mindig pályázott, és mindig szabályosan járt el. A törvény egyébként nem is engedi, hogy közalkalmazotti vagy köztisztviselői státusba közfoglalkoztatott kerüljön - hangsúlyozta.
Jelenleg a pályázatok eredményeként az önkormányzat 526 közfoglalkoztatottat alkalmaz 6-8 órában, illetve saját jogú gazdasági társaságai és további intézményei 155 főnek adnak munkát. Azok a személyek, akik a programban részt vesznek, a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak köréből kerülnek ki, s ha elfogynának, a korábban regisztrált munkanélkülieket közvetítené ki a munkaügyi központ. "Nem mi válogatjuk össze a személyi kört" - hangsúlyozta.
A főjegyző hozzátette: a közalkalmazottak és köztisztviselők vonatkozásában törvények szabályozzák a foglalkoztatást. Ezeket be kell tartani, azaz egy köztisztviselői státusra nem állíthat közfoglalkoztatott személyt az önkormányzat, hiszen azt a törvény büntetné.
"Úgy gondolom, Hódmezővásárhely mindig is élen járt abban, hogy megragadja azokat a lehetőségeket, amelyek a város foglalkoztatását növelik, és melyek egyben jelenthetik azt is, hogy működési költségeit csökkentik. De ez nem bűn, hanem méltányos lépése az önkormányzatnak, melyre a törvény is lehetőséget biztosít."
Makó András aljegyző az LMP délelőtti sajtótájékoztatójára reagálva hangsúlyozta: "Úgy gondolom, hogy mielőtt bárki kiáll, hogy felelős nyilatkozatot tegyen, célravezetőbb lenne, ha azokat a jogszabályokat is felütné, melyek tényleg a foglalkoztatás kérdéseit rendezik" - mondta. Hozzátéve: az elmúlt napokban közszájon forgott az, hogy Hódmezővásárhelyen a közszféra dolgozóit közfoglalkoztatottakra cseréli az önkormányzat a takarékosság jegyében. Azonban az ide vonatkozó jogszabályok pontosan meghatározzák, hogy kit és milyen módon lehet alkalmazni. A közszolgálati és a közalkalmazotti jogviszony olyan státus, mely közfoglalkoztatásban nem tölthető be. Makó András egyúttal a két LMP-s képviselőt meghívta Hódmezővásárhelyre, hogy a közfoglalkoztatás kérdéséről pontosabb képet kapjanak.

Főjegyző: nem dolgozhatnak közmunkások közalkalmazottként Hódmezővásárhelyen

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?