118 cikk a(z) Debrecen címkével:

Több százmilliós jutalomosztás Debrecenben

8 éve A Debreceni Egyetemen több mint 350 millió forint jutalmat osztottak ki az idén, a csaknem ötszáz jutalmazott személyéről és beosztásáról az intézmény adatvédelmi okokra hivatkozva nem adott felvilágosítást - írta a Magyar Nemzet. A lappal Fábián István rektor azt közölte, hogy ő nem vett fel jutalmat, a többi vezetőt illetően pedig csütörtökre ígért adatokat. Teljes cikk...


Plasztika sebészek szakmai fóruma Debrecenben

8 éve A hatvan ország plasztikai sebészeit integráló nemzetközi társaság, az ISAPS (International Society for Aesthetic Plastic Surgery) háromnapos továbbképző kongresszusán mintegy száznyolcvan szakember vett részt a hétvégén Debrecenben. A találkozó keretében tartották meg a magyar társaság és a Román Plasztikai Sebész Társaság által közösen szervezett IV. Nemzetközi Plasztikai Sebészeti Fórumot, amelynek keretében az égési sérülések rekonstrukciós műtéti beavatkozásairól cseréltek véleményt. Teljes cikk...


Tízezer új munkahelyet teremtenek kínai cégek Debrecenben

8 éve Kína Belső-Mongólia tartományából novemberben Debrecenbe érkezik annak a húsz cégnek a képviselője, amelyek várhatóan tízezer új munkahelyet teremtenek a következő években a városban - közölte Herdon István, a Xanga cégcsoport igazgatója kedden sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


"Kinek van több millió forintja tanulásra?" - százak tüntettek Debrecenben

8 éve Ezernél több hallgató tüntetett az új felsőoktatási törvény koncepciója, és a diákok által abban vélt forráskivonás, továbbá a hallgatói jogok és az intézményi autonómia csorbítása ellen október 12-én, a Debreceni Egyetem (DE) főépülete előtt. Teljes cikk...


Vissza a jövőbe: újrakezdési lehetőség munkanélkülieknek

8 éve Nánási Zsuzsanna, a kissé futurisztikus elnevezésű, Vissza a jövőbe című program szakmai vezetője a Kossuth Rádiónak elmondta, a program harminc munkanélküli embernek segít visszatérni a munkaerőpiacra Debrecenben és Hajdúhadházon. Teljes cikk...


Közmédia: Debrecenben folytatódik a leépítés

8 éve A debreceni közrádió kilenc munkatársa közül ma hármat kirúgtak. A köztévé regionális híradója megszűnik, a belsősöket állítólag a rádióba helyezik - cikkezi a Népszabadság. Teljes cikk...


Száz új munkahely Debrecenben

8 éve Másfél millió eurós beruházással bővítik az amerikai RR Donnelley nyomdaipari üzemét a debreceni Határ úti Ipari Parkban; amellyel száz új munkahelyet teremtenek. Teljes cikk...


Közmunkaprogram: lesznek-e kétmilliárd forintból munkatáborok?

8 éve Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a kormánynak, ha közmunkaprogramjában valóban szerepet szán az otthonuktól akár több száz kilométerre táboroztatott közmunkásoknak -– írja a Népszabadság. A munkatábor drága mulatság: a közmunkások elszállásolása akár milliárdokba is kerülhet. Teljes cikk...


1500 új munkahely Debrecenben egy éven belül

8 éve A Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Parkban jelenleg 15 hektáros területen van folyamatban infrastruktúra-fejlesztés, amelynek eredményeként az idén, illetve a jövő év elején 1300-1500 új munkahely jöhet létre - írja a Hajdú-Bihari Napló. Teljes cikk...


Csökkenő diákszám: több száz tanuló hiányzik a gimnáziumokból

8 éve Körülbelül egy középiskolányi diákkal, azaz hatszáz tanulóval van kevesebb a debreceni középfokú oktatási intézményekben, mint az ideális, így az ősszel „át kell nézni” a rendszer ezen szegmensét – közölte Somogyi Béla (Fidesz) alpolgármester hétfőn sajtótájékoztatón a városban a Magyar Nemzet híradása szerint. Teljes cikk...


Folytatódik a munka a húsipari üzemben

8 éve Sikerült új befektetőt találni a szlovák Penta csoport tulajdonában lévő Debreceni Csoport Húsipari Kft. június 30-án bezárt debreceni üzemének további működtetésére – mondta el a cég üzemi tanácsának elnöke pénteken az MTI-nek. Teljes cikk...


Bezár a debreceni húsüzem, a dolgozók még reménykedhetnek

8 éve Július elsején bezárja négyszáz embert foglalkoztató debreceni húsüzemét a szlovákiai Penta-csoport, ám várhatóan nem zárkózik el attól, hogy más befektető tovább működtesse a kapacitásokat, ami viszont csak akkor lehetséges, ha az állam is szerepet vállal a munkahelyek megőrzésében - közölte a Magyar Nemzettel Papp László stratégiai alpolgármester. Teljes cikk...


Egyre több a diplomás segédmunkás - volt, aki öngyilkossággal fenyegetőzött

8 éve Júniustól szaporodni fog a debreceni közterületi segédmunka-programban résztvevő diplomások száma - közölte az önkormányzati közmunkaprogramokat szervező cég igazgatója pénteken az MTI-vel. Teljes cikk...


150 új munkahelyet teremt Debrecenben a XANGA

8 éve Ötmillió eurós befektetéssel logisztika, szolgáltató és technológiai központot épít a XANGA cégcsoport a debreceni Határ úti Ipari Parkban. Teljes cikk...


Mintegy négyszáz fős leépítést jelentett be a debreceni cég

9 éve A Debreceni Csoport Húsipari Kft. július elsejével végleg bezárja debreceni vágóhídját és feldolgozó üzemét, az ebből adódó 395 fős leépítést már bejelentette a cég - értesült a Világgazdaság. Teljes cikk...


Felszámolják a debreceni húsüzemet

9 éve Bezárja debreceni üzemét a szlovák hátterű, a hazai húsfeldolgozói piac második legnagyobb szereplőjének tartott Debreceni Csoport Húsipari (DCSH) Kft. - jelentette be a társaság közleményében a Népszabadság értesülései szerint. Teljes cikk...


Létszámbővítést tervez hazánkban a BT Global Services

9 éve A közeljövőben mintegy hatszáz főre növelné a budapesti és debreceni ügyfélszolgálati központjaiban az alkalmazottak létszámát a British Telecom (BT) Global Services - mondta a cég ügyfélszolgálati elnöke csütörtökön Debrecenben a helyi központban tett látogatásakor. Teljes cikk...


Támogatott képesítésszerzés három szakmában Debrecenben

9 éve Első lépés címmel szervezett képzést alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezőknek a Debreceni Humán Szolgáltató Kft. (DEHUSZ); a 70 milliós projekt szeptemberi befejezését követően 66-an szereztek OKJ-s képesítést három szakmában. Teljes cikk...


300 új munkahelyet teremt a Teva debreceni óriásberuházása

9 éve A világ egyik legnagyobb gyógyszergyári csomagolóegységét adták ét kedden Debrecenben: a 20 milliárd forintos beruházás egyedi kormánydöntés alapján 2 milliárd forint állami támogatást kapott - tudatta a Népszava. Teljes cikk...


Munkahelyeket teremthet a debreceni cargo- és logisztikai bázis

9 éve A debreceni repülőtér területén cargo- és logisztikai bázis kialakítására írt ki nyilvános pályázatot a város közgyűlése. Kósa Lajos (Fidesz) polgármester kiemelte: a bázis jelenléte újabb ipari termelő vállalkozásokat vonzhat be, ami hozzájárulhat a város gazdasági növekedéséhez és munkahelyteremtéshez. Teljes cikk...