kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

A bérnövekedésre jelentős felfelé mutató kockázatot jelent




Horvát András, a Takarékbank elemzője is arra számít, hogy az idén 10 százalékkal nőnek a bérek a bérmegállapodás, a minimálbérek 15 százalékos, a garantált bérminimum 25 százalékos növelése, valamint az egyre fokozottabb szakember hiány miatt. Mindez a várt 2,4 százalékos infláció mellett 7,6 százalékos reálbér-növekedést eredményezhet, 2013-tól 2017 végéig pedig 28,3 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 32,3 százalékkal nőhetnek a reálbérek.

Úgy vélte, a bérnövekedésre jelentős felfelé mutató kockázatot jelent, hogy egyes hiányszakmákban gyorsuló ütemű béremelkedésre lehet számítani a következő években, amit az elmúlt hónapokban folytatott bértárgyalások - egyes esetekben kétszámjegyű bérmegállapodások - is tükröznek, miközben egyes ágazatokban folyatódik az életpályamodellek bevezetése.

Horvát András is úgy látja, hogy - az elmúlt években elhalasztott fogyasztás, a mérlegkiigazítási folyamat előrehaladása, a devizahitelek rendezése során kiszámíthatóvá váló törlesztőrészletek, valamint a háztartások nettó pénzügyi vagyonának rekordszintre emelkedése miatt - a következő években a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezt az év elején némileg ellensúlyozhatja az elhúzódó extrém hideg időjárás miatti magasabb energiafogyasztás és energiaszámlák.

MTI
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - 10 százalékkal nőhetnek a bruttó bérek, a reálbér-növekedés 7-8 százalék lehet
2. oldal - A bérnövekedésre jelentős felfelé mutató kockázatot jelent
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szinte másik világ: hol keresnek a legjobban és legrosszabbul a magyarok?

2025 első negyedévében a legmagasabb bruttó átlagkereset Budapest II. kerületében 1,16 millió forint volt, míg a legalacsonyabb a Cigándi járásban... Teljes cikk

Mennyit lehet keresni a banki és biztosítási szektorban? Mutatjuk az összegeket.

Nehéz pótolni a nagy tudással és tapasztalattal rendelkező szakembereket ezen a területen, így a bérköltéségek magasak, és a cégek törekszenek a... Teljes cikk

Kibírja ezt a költségvetés? - mutatjuk, mennyibe kerülnek a családi adókedvezmények

A kormány új családtámogatási intézkedései – köztük a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége – jelentős segítséget jelentenek a... Teljes cikk