kapubanner for mobile

130 kéményseprő repülhet - sztrájk formálódik itt is

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Elbocsátásoktól tart a Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) az új kéményseprő-ipari törvény, illetve a belügyminiszter tervezett rendelete miatt, úgy vélik, csak Budapesten 130 képzett szakember válik feleslegessé azzal, hogy a jogszabály ritkítaná a gáztüzelésű kémények ellenőrzését.

A szakszervezet szerdán közleményben fogalmazta meg aggodalmát, miután azzal szembesült, hogy a frissen véleményezésre megkapott belügyminisztériumi rendelettervezet megerősíti a korábbi információkat.

Vámos Csaba, a szakszervezet elnöke rámutatott: a rendelet értelmében a gáztüzelésű kéményeket kétévente szükséges ellenőrizni, Budapesten azonban csaknem a teljes kéményállomány gáz üzemmódú, tehát a munkamennyiség felére csökkenésével várhatóan ugyanilyen arányú munkaerőt kell majd elbocsájtani.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kéményellenőrzések esetleges ritkítása a magyar családok százezreinek élet- és vagyonbiztonságát veszélyezteti.

A KOSZ elnöke hangsúlyozta: a szakszervezet mindent el fog követni annak érdekében, hogy a rendelet ne lépjen hatályba.A kéményseprők is sztrájkolhatnak. - Semmilyen eszköztől nem riadunk vissza, hogy megvédhessük a magyar társadalmat ettől a minden szakmaiságot nélkülöző tébolytól - jelezte Vámos Csaba.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek