140 pedagógus halt meg koronavírusban itthon a járvány kitörése óta
"A választásokig valószínűleg nem lehet sztrájk, ha csak a Kúria meg nem embereli magát" - mondta el Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a sztrájkkal kapcsolatban.
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke volt a Spirit FM Partvonal című műsorának vendége. Gosztonyi Gábor elmondta, a PSZ információi szerint az egészségügy után a legtöbb halálos áldozatot az oktatási szakma szenvedte el.
"Több mint 140 kollegát veszítettünk el másfél év alatt. Ebből hivatalos adat még csak tavaly december 31-ig van, beadtuk az újabb közérdekű adatigénylésünket, amelyben 2020. január 1-től június 30-ig ugyanazokra az adatokra kérdezünk rá” - jelentette ki, hozzátéve, hogy az adatokban még nincsenek benne a második hullám vége és a harmadik hullám számai.
Mint ismert, a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) és a PSZ (Pedagógusok Szakszervezete) sztrájkbizottságot hoz létre, és egy négy pontból álló követelést nyújtottak be a kormánynak. Gosztonyi Gábor kiemelte, hogy nem csak a pedagógusoknak, hanem az oktatásban dolgozók számára is bérrendezést követelnek.
"Jelenleg 101 500 forinton van befagyasztva a pedagógus bértábla, ha hinni lehet annak, hogy 200 ezer forint lesz a minimálbér, akkor nagyjából 100 százalékos béremelésre lenne szükség. A bérelem az egyik része, de ha egy kiszámítható jövőképpel rendelkezhetnének a pedagógusok, a társadalmi megbecsüléssel párosítva, akkor sokan visszatérnének a pályára" - mondta.
Amennyiben elutasítják sztrájkkötelezettségeiket,csak akkor tudnak jogszerű sztrájkot tartani, ha a kezükben van egy olyan bírósági végzés, amely kimondja a még elégséges szolgáltatásokról szóló kötelezettséget.
"A választásokig valószínűleg nem lehet sztrájk, ha csak a Kúria meg nem embereli magát, mi azon vagyunk, hogy legyen, de ha több napos sztrájk nem is lehet, a sztrájkbizottsági tárgyalások alatt figyelmeztető sztrájkot lehet tartani, valószínűleg ez lesz az első lépés" - fejtette ki Gosztonyi Gábor.
ATV
fotó: pixabay
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 1 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?