kapubanner for mobile
Megjelent: 13 hónapja

2019-hez képest megduplázódott Magyarországon az ázsiai munkavállalók aránya

A Magyarországon dolgozó külföldiek száma már elérte a 100 ezret - írja a hvg.hu a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése nyomán, amely külön elemezte a vendégmunkások helyzetét.

Az nem változott, hogy a legtöbben közülük Ukrajnából érkeztek, most mintegy 20 ezren vannak ők. Nagyon fontos változás azonban, hogy egyre fontosabb szerepe van Ázsiának: az onnan jövők aránya a 2019-es 18,5 százalékról 41 százalékra nőtt.

Most ott tartunk, hogy már nem Szlovákia és Románia a második-harmadik legfontosabb küldő ország (7500, illetve 6800 munkással), hanem a Fülöp-szigetek és Vietnám (9400-zal, illetve 8400-zal). A filippínók száma 139, a vietnámiaké 110 százalékkal nőtt egyetlen év alatt.

Azt is leírta az MNB, hogy a külföldiek közül 39 ezren dolgoznak valamilyen feldolgozóipari munkában – közülük majdnem 10 ezren a járműgyártásban, és már 5 ezer fölött jár a villamos berendezéseket készítő cégekben foglalkoztatottak száma – ebbe a kategóriába tartoznak az akkugyári munkások is. Szintén nagyjából 5 ezer külföldi van az elektronikai termékeket gyártó cégeknél, és több mint 10 ezren a kereskedelemben is (nagy részük budapesti futár lehet).

hvg.hu

Hatalmas az érdeklődés: így látja a Fülöp-szigeteki munkaerő-közvetítő a magyar toborzást

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fókuszban a külföldi munkavállalók alkalmazása

Milyen adminisztratív és jogi kihívásokkal jár a relokáció, hogyan gyorsítható a folyamat, és milyen megoldások érhetők el a bonyolultabb... Teljes cikk

EU Kék Kártya: mely külsős ország szakemberei kapták a legtöbb munkavállalási engedélyt?

2023-ban az Európai Unió jelentősen növelte a magasan képzett, nem EU-s állampolgárok számára kiadott munkavállalási és tartózkodási engedélyek... Teljes cikk

1 év tapasztalatai az idegenrendészeti törvénnyel: a relokációs szakember szemével- Cziczárdi Györgyit kérdeztük.

2024. januárban lépett életbe az új idegenrendészeti törvény, amely új engedélytípusokat, új keretrendszert teremtett a külföldiek... Teljes cikk