kapubanner for mobile

670 millió forintos kárt okozott egy munkaerő-kölcsönző cég

A cégvezetők luxusnyaralásra jártak a közterhekből, melyeket levontak az általuk kiközvetített dolgozóktól, de nem fizették be az államkasszába - írja a napi.hu oldal.

images

A bűnszervezet több cégen keresztül több száz ember közvetített magyarországi és németországi munkákra, 670 milliós kárt okozott az államnak - írják.

A NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága a nyomozást vádemelési javaslattal zárta - derül ki közleményükből. Hat férfi és négy nő ellen indult eljárás, akik a cég bevételeit saját, majd az általuk irányított, de strómanok nevére bejegyzett céghálózathoz utalták. Az összegeket könyvelésükben, adóbevallásukban nem szerepeltették.

A strómanok felvették a pénzt, amit átadtak a cégvezetőknek, akik szlovák bankszámlákon tartották enne egy részét, a többiből ingatlanokat, gépjárműveket vásároltak családtagjaiknak, luxus nyaralásokra mentek.

A bűnszervezetet könyvelők is segítették, akik különböző adóminimalizáló módszereket javasoltak.

A nyomozók összesen 280 millió forint értékű ingatlant, gépjárművet, pénzt és ékszert foglaltak le. A legsúlyosabb büntetés 16 év letöltendő szabadságvesztés lehet.

napi.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek