7 juttatás, ami visszavonzhat az irodába
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzámos cég hibrid működésre állt át, van ahol kötelezik a munkavállalókat az irodába való visszatérésre, míg mások inkább igyekeznek visszacsábítani az alkalmazottakat. Kutya-hotel, ingyen étkezés, vakáció a kollégákkal – csak néhány a juttatási ötletek közül.
Számos hír érkezett a különböző megoldásokról, vezetői ukázokról, ahogy arról is, hogy kutatások szerint a többség munkahelyet váltana, ha teljesen megvonnák tőlük a home office lehetőségét. Így a cégek általában inkább igyekeznek kedvet csinálni a visszatéréshez, hangsúlyozzák annak közösségépítő jellegét, a jó társaságot, illetve hogy ezek az alkalmak adnak lehetőséget valódi kreatív együttműködésre.
A BBC összegyűjtött néhány vonzó juttatást, amikkel a cégek operálhatnak.
1. Ingyenes étkezés. Egy angliai cég bevezette, hogy egy héten kétszer biztosít ebédet a dolgozóknak, amelyet helyben készít el egy szakács. A cég vezetője szerint az intézkedés óta többen járnak be az irodába, mert ez jó szocializációs lehetőséget is biztosít dolgozóknak, a home office kontrasztjaként.
2. Kutya-hotel – egy másik brit cég a munkavállalók kutyáinak épített egy kis hotelt a cég telephelyén, ahol ugyan nincs felvigyázás az állatokra, de a gazdáik rajtuk tarthatják a szemüket.
3. Vakáció a kollégákkal – vajon valóban a kollégákkal szeretne vakációzni az ember? Egy kis marketing cégnél ezt találta ki a tulajdonos, aki a BBC-nek elmondta, hogy csak azok kapnak meghívást a közös csapat-vakációra, akik elsősorban az irodában dolgoznak. Nem könnyű közösen alkalmas időpontot találni, de a 14 alkalmazottból legutóbb öt utazhatott Spanyolországba pihenni egy hétre úgy, hogy az utazás minden költségét a cég állta. Az ügyvezető szerint az e-mailjeikre ránéznek az utazások alatt is, 1-1 órát dolgoznak egy nap, de a többi időt közösségépítésre szánják.
4. Wellbeing-részleg az irodában - ebédszünetben jóga vagy reflexológiai kezelés helyben, mint egy wellnessben. A tanácsadó cég szakembere szerint, ahol ezt a juttatást bevezették, a munkavállalók számára igazi motiváció, hogy bejöjjenek az irodába. A kezelésekre applikáción keresztül tudnak helyet foglalni a dolgozók. Külön helyiségeket biztosítanak pszicho- és fizikoterápára is. A masszás és reflexológia támogatott, de a költségek egy részét a munkavállalók állják.
5. Sörcsap – egyes cégek a hétvégi levezetést az irodában bonyolítják, a közösségi élmény érdekében sörcsapot telepítenek, de a sör mellett egyéb alkoholmentes italokkal is be lehet zárni a kollégákkal a hetet.
6. Könyvtár – az otthoni munkavégzés egyik nagy előnye, hogy elmélyült munkát gyakran könnyebb home office-ban végezni, ahol kevesebb a figyelmet elterelő tényező, mint az irodákban. Ezért egyre több cég igényel a tervezőktől úgy nevezett csendes helyiségeket, egy könyvtárhoz hasonlóan, ahol a kollégák csendben, nyugodtan dolgozhatnak.
7. Elektromos töltőállomások, ahol az autójukat tudják tölteni a dolgozók.
BBC
Nyitókép: Spencer Davis on Unsplash
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?