Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 1 éve

A cégek fele szerint nem fontos a digitalizáció

A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) fele szerint nem fontos a digitalizáció, 72 százaléka nem hajtott végre informatikai fejlesztést az elmúlt két évben. A cégek túlnyomó része az üzletmenet folytonosságára koncentrál, a digitalizációt szükséges rossznak tekinti, miközben az a versenyképességet jelenti. A kkv-k digitális fejlesztése már az 1-2 fős vállalkozások számára is komoly versenyelőnyt jelenthet - összegzi a T-Systems Magyarország reprezentatív kutatása.

images

Fejes Zoltán, a T-Systems kis- és középvállalati megoldásokért felelős vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón ismertette: a mintegy 800 magyarországi kkv-döntéshozóval készített kutatás szerint a cégek 25 százaléka költött az elmúlt 1-2 évben informatikai fejlesztésekre, 49 százalék a vállalkozása fejlettségét kielégítőnek tartja.

Kaszás Zoltán vezérigazgató rámutatott: a kkv-k gazdasági súlya jelentős a magyar gazdaságban, ezért digitális felkészültségük az egész ország versenyképességére kihat.

Fejes Zoltán kiemelte: a kutatás szerint a magyar kkv-k optimistán látják az iparáguk és a cégük jövőjét, 44 százalék érzi stagnálónak a helyzetét.

Kitért arra, hogy a felmérés szerint a digitalizáltság Magyarországon erősen e-mail fókuszú. Ismertette: az ügyfelekkel való kapcsolattartáshoz 88 százalék telefont használ, 83 százalék e-mailt küld, míg a kkv-k 36 százaléka postai úton, illetve 69 százalék személyesen tartja a kapcsolatot az ügyfelekkel.

A többség, 46 százalék szerint a legfontosabb kihívás az üzletszerzés, 42 százalék a költséghatékonyságot emelte ki, a kapcsolatok javítását mindössze 13 százalékuk. A termékfejlesztést és a digitalizációval való lépés tartását 13-13 százalék nevezte kihívásnak.

Kifejtette: a digitalizáció alacsony szintjére utal az is, hogy a kkv-k a számláikat még mindig nyomtatják és papír formájában iktatják, a teljesen papírmentes számlatárolás mindössze 7-8 százalékos. Online ügyfélszolgálattal, chat-es elérhetőséggel hatból egy vállalkozás rendelkezik. A kisvállalkozások negyede, de még a nagyobbaknak is csak a fele végzett online beszerzést az elmúlt egy évben - mondta, hozzátéve: hétből csak egy vállalkozás tartaná hasznosnak vállalata szempontjából az elektronikus beszerzés bevezetését, de még ők sem fizetnének ezért havi díjat. Céges honlapja minden második vállalkozásnak van - ismertette.

Elmondta, hogy a kutatásuk kitért az informatikai biztonságra is, ami 84 százalék szerint fontos, ahogy több mint 80 százalék az IT-eszközökön tárolt adatok biztonságát is fontosnak tartja. Ugyanakkor a legfrissebb verziójú, biztonságos szoftverek használata csak minden második megkérdezett számára fontos. Bár a cégek fontosnak tartják a biztonsági megoldásokat, a kiadásaikat megfontolják: 46 százalék alkalmaz ingyenes megoldást IT eszközök védelmére, 45 százalék a mobiltelefonra. A kkv-k 33-33 százaléka alkalmaz ingyenes megoldásokat az IT-eszközök és mobiltelefonok védelmére. Hozzátette: 75 százalék elégedett az informatikai infrastruktúrájával és az adatvédelemmel.

Fejes Zoltán rámutatott: a kkv-k vezetői alulértékelik a lehetséges informatikai veszélyeket, mindössze 19 százalék tartja veszélynek és 16 százalék tart adatvesztéstől.

Szólt arról is, hogy Magyarországon a tízfős kkv-k közül csak minden második döntéshozó hallott az Európai Unió új általános adatvédelmi rendeletéről (angol rövidítéssel: GDPR), a 20 dolgozó feletti cégek vezetői közül pedig minden ötödiknek ismeretlen a rendelet. A kkv-k 46 százaléka szerint nem kell foglalkozni a GDPR miatti változásokkal, 19 százalék semmilyen változtatást nem tervez.

MTI
  • 2019.12.18CAFETERIA 2020. Előadók: Fata László, cafeteria szakértő, Cafeteria Trend Kopányiné Mészáros Edda, tájékoztatási kiemelt szakreferens, NAV Nádudvari Éva, senior szolgáltatás manager, NEXON Marusinecz Tamás, vezérigazgató, Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. Részletek Jegyek
  • 2020.01.18 ICF akkreditált Jungiánus coach féléves továbbképzés Magyarországon először a nemzetközileg sikeres Jungian Coaching School továbbképzése, ami ICF krediteket ad, 2020 januártól júiusig, havonta egy hétvégén. Részletek Jegyek
  • 2020.01.22Változásmenedzsment képzés Cél a szervezet változáskezelési képességének fejlesztése. A változási folyamat és a változás összetevőinek a megértése. Az egyének változáskezelési képességének fejlesztése konkrét gyakorlatokon keresztül. A változási programok kritikus sikertényezőinek megismerése. Részletek Jegyek
  • 2020.02.20Készülj fel a 2020-as Munka törvénykönyve változására! Hogyan kell előkészíteni munkajogi szempontból a felmondást? Hogyan működhet jogszerűen az elektronikus munkaidő nyilvántartás? Milyen változások várhatók a Munka törvénykönyvében, az elfogadott uniós irányelvek tükrében? Milyen tanulságok vonhatók le a legújabb munkaügyi bírói gyakorlatból? Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Vállalati és HR kultúraváltás

A digitális átalakulás gyakran szervezeti átalakulással is párosul, hiszen a folyamatok jelentős mértékben változnak, valamint nem egyszer éppen a... Teljes cikk

900 ezer magyar munkahelyet érint a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) felforgató hatása várhatóan a 2030-as évektől jelentkezik majd Magyarországon: a következő 15 évben 900 ezer... Teljes cikk

Várd a váratlant!

Egy amerikai katonai pilótaoktató mesélte nemrég: jelenleg arról ír kézikönyvet, hogyan kell az utasszállító gépeket manuálisan vezetni, amikor a... Teljes cikk