kapubanner for mobile

A férfi és a nő egyenlő - a törvény is ezt mondja

A férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód alkotmányos alapelvének érvényesülését nem írhatják felül költségvetési szempontok - jelentette ki Lehoczkyné Kolonnai Csilla egyetemi tanár a férfiak 40 év utáni nyugdíjba vonulási lehetőségéről tartott, Férfi 40 női szemmel elnevezésű konferencián.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) női tagozata által rendezett eseményen a szakértő hozzátette: egyenlőségi kérdésről van szó elsősorban, ami abból is látszik, hogy a Férfi 40 kapcsán beadott népszavazási kérdésben nem szerepel évszám. Nem a pénzről, hanem az egyenlő feltételek biztosításáról van szó - fogalmazott Lehoczkyné Kolonnai Csilla.

Semmilyen objektív alapja nincs a megkülönböztetésnek

A jogász szakértő elmondta: 2010-ben bevezetett, a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő szabályozás egyértelműen diszkriminatív, nemcsak a férfiak, hanem a nők számára is. Ennek a szabálynak a magyar jogrendben nincs helye, mivel semmilyen objektív alapja nincs a megkülönböztetésnek - szögezte le. Azon kívül, hogy a nők munkaerő-piaci jelenlétének lebecsülését tartalmazza, hozzájárul a női időskori szegénység és gazdasági függőség megörökítéséhez, mivel növeli a férfi és női nyugdíjak közötti különbséget - mondta Lehoczkyné Kolonnai Csilla.

A szakértő vélekedése szerint kizárt, hogy azonnal 150 ezren mennének nyugdíjba, ha a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét biztosító szabályozás a férfiakra is érvényes lenne. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint a női 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazás lehetőségével 2011-2012 során összesen 100 ezren éltek - ismertette.

Előny az aránytalanul súlyos munkahelyi terhek miatt

A korkedvezményes nyugdíjazásról szólva az egyetemi tanár hangsúlyozta: a társadalmi igazságosság jegyében azt, akinek aránytalanul súlyosak a munkahelyi terhei, előnyben kell részesíteni.

Kordás László, a MaSzSz elnöke elmondta: a népszavazási kezdeményezés kapcsán előjöttek a nyugdíjrendszer alapvető problémái, amelyekről eddig nem esett szó. Ennek része az egyenlő bánásmód kérdése - jelentette ki. A szakszervezeti vezető elmondta: augusztus végére tárgyalást kezdeményezett a munkáltatók képviselőivel egy közös álláspont kialakítására egy igazságosabb, fenntarthatóbb nyugdíjrendszerről. Ezt követően szeptemberben a kormány képviselőivel is folytatnák a megbeszéléseket a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keretében - tette hozzá.

Megtörni látszik a jég, a munkaadók is elismerték, hogy cselekedni kell - fogalmazott Kordás László, utalva arra a sajtóban csütörtökön megjelent hírre, hogy a munkaadók készek a párbeszédre a nyugdíjrendszer átalakításáról. A szakszervezet mindenképpen a tárgyalás és a megállapodás mellett van, mivel szakértők egybehangzó véleménye szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer nem fenntartható - mondta Kordás László.

A szakszervezeti vezető szerint a korhatár előtti - korkedvezményes és korengedményes - nyugdíjak 2014. december 31-i megszűnésének "egyedüli vesztesei a munkavállalók".

A népszavazást magánemberként kezdeményező Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezetének tisztségviselője elmondta: országszerte zajlik az aláírásgyűjtés. A tisztségviselő elmondása szerint eddig nem találkozott még olyan megszólított állampolgárral, aki ne támogatta volna a kezdeményezést, több tízezer aláírást összegyűjtöttek már.

Hangsúlyozta: bízik abban, hogy november 2-ig a szükséges 200 ezernél sokkal több aláírás gyűlik majd össze. A népszavazási kezdeményezés elindításához az utolsó lökést az adta a szakszervezeti tisztségviselő szerint, hogy a kormány - ígérete ellenére - nem tűzte napirendre a korhatár előtti nyugdíjakat kiváltó rendszer kérdését a tavaszi ülésszakon.

Az emberek többsége meg sem éri azt, hogy igénybe vegye a befizetett járulékot, mivel a férfiak átlagéletkora 70,2 a nőké 78,4 év - ismertette a tisztségviselő a KSH adataira hivatkozva.

Bodnár József elmondta: egy 55 év fölötti munkavállalónak, aki egészségügyi szempontból "kipontozódik" a munkahelyéről, esélye sincs arra, hogy munkát kapjon. Ezzel az az utolsó 5-8 év, ami nagyon szükséges a nyugdíjának megállapításához, elmarad, nem lesz befizetése erre az időszakra. Ezért is fontos lenne biztosítani a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba menetel lehetőségét a férfiaknak is - jegyezte meg.

Herczegh Mária, a MaSzSz női tagozatának elnöke elmondta: nem volt kétséges, hogy támogatni kell a női tagozatnak is a népszavazási kezdeményezést. Elfogadhatatlan minden különbségtétel, az alaptörvény is kimondja, hogy férfi és nő egyenlő, így a nyugdíjba vonulás feltételeinek is egyenlőnek kell lenni - jelentette ki.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót?

Akár megszüntethető a munkaviszony, ha a munkavállaló megtagadja a képzést? Milyen eszköz áll a munkáltatók rendelkezésére arra, hogy... Teljes cikk

Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés?

„Minden nap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”, mondta egy magyarországi áldozat, egy hat országot érintő, a munkahelyi szexuális zaklatást... Teljes cikk

Új munka, új munkahely egy bértranszparens országban - folytatjuk Réka történetét

Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk