A járvány miatt a munkahelyükről is máshogy gondolkodnak az emberek
Jelentősen kevesebben akarnak váltani, mint egy éve ilyenkor.
A koronavírus olyan világválságot okozott, amelyben közvetlenül vagy áttételesen mindenki érintett. Ebben a sorsközöségben előtérbe került az egymásra figyelés, a humánum, és ez a munkahelyeken különösen erősen érződik.
A kutatás többek között arra kereste a választ, hogy milyen következményekkel járt a munkaerőpiacon az a sok változás, ami már az első hullámban is érintette a munkahelyeket, és milyen hatásai lehetnek ezeknek hosszú távon.
A gyors intézkedéseket és a korrekt tájékoztatást mindennél többre értékelik a kollégák
„Megváltozott a munkaidőm, megnőtt az elvégzendő munka mennyisége, módosították a feladatkörömet, otthonról dolgozom, mások a munkatársaim” - jellemzően ezeket a változásokat élték meg az emberek a munkahelyükön tavasszal. Nem volt egyszerű az alkalmazkodás az új helyzethez, ennek ellenére 100-ból több mint 60 dolgozó alapvetően elégedett volt a járvánnyal kapcsolatos munkahelyi intézkedésekkel. Főleg azt díjazták, ha a munkaadó minden tőle telhetőt megtett a munkahelyek megőrzéséért, a cég működőképességének fenntartásáért. Nagyra értékelték azt is, ha a vezetés gyorsan lépett és korrekt módon tájékoztatta a dolgozóit.
A vezető személye még a magasabb bérnél is fontosabb
A járvány változást hozott abban is, hogy a dolgozók mi alapján ítélik meg a munkahelyüket. Az emberek kétharmada számára továbbra is elsődleges, hogy bejelentett munkaviszonyt ajánljon a munkáltató. Az egy évvel korábban készült, hasonló felmérés eredményéhez képest azonban érezhetően előtérbe került a munkahely stabilitása és a közvetlen vezető személye. Az, hogy jól ki lehessen jönni a vezetővel még fontosabb szempont, mint az, hogy ugyanazért a munkáért magasabb fizetést kapjanak.
„Tavasszal, a hónapokig tartó otthoni munkavégzés alatt óhatatlanul beszűkült a világ, mindenki szinte csak a közvetlen kollégáival és vezetőjével tartotta a kapcsolatot. Ebben a szituációban különösen meghatározó volt, hogy a vezető hogyan viszonyul a más-más élethelyzetben lévő munkatársaihoz, hogyan közvetíti és alkalmazza a vállalat döntéseit. Nem véletlen tehát a közvetlen vezető szerepének felértékelődése" - mondja Marton Klaudia, a Groupama Biztosító humánerőforrás igazgatója.
„Nem is tudtam, hogy ilyen jó helyen dolgozom”
Az, hogy egy munkahelyen milyen járványügyi intézkedéseket vezettek be, befolyásolta a dolgozók véleményét a munkahelyükről. Csaknem minden harmadik ember mondta azt, hogy ebben az időszakban javult a cégéről kialakított képe, és csak fele ennyien jelezték, hogy romlott a megítélésük munkáltatójukról. A legnagyobb pozitív változás a pénzügyi, az informatikai és egyéb üzleti szolgáltatások területén következett be. Ezekben a szektorokban a bevezetett intézkedéseknek köszönhetően a dolgozók 44 százaléka tekint a korábbinál pozitívabban a munkahelyére.
Mindenki óvatosabb a munkahelyváltással
Százból 17-en tervezik jelenleg, hogy munkahelyet váltanak, 13-an már egy éven belül. Főleg a fiatal fővárosiak, valamint azok a dolgozók keresnek új állást, akik a járvány miatt a jelenlegi munkahelyükön valamilyen megterhelő, nyugtalanító változást tapasztaltak. Egy éve ez az arány még jóval magasabb volt, ami egyértelműen arra utal, hogy a koronavírus a munkaerőpiacon nagyobb óvatosságra készteti a munkavállalókat. A kutatás megerősítette, hogy a cégek járványügyi intézkedései jelentősen befolyásolták a dolgozók munkahelyváltási terveit. A megkérdezettek harmada számolt be arról, hogy még ha korábban fontolgatta is, most kevésbé szeretné otthagyni meglévő állását, és csak fele ennyien mondták ennek az ellenkezőjét.
„A válaszokból látszik az is, hogy az emberek értékelik a cégek erőfeszítéseit, amit az egészségük és a munkahelyük megőrzése érdekében tesznek. Most, a második hullám idején elsődlegesen fontos feladat a vállalatok számára, hogy olyan megoldásokat találjanak, amellyel megóvják a dolgozók egészségét és biztosítják a hatékony munkavégzést is. A home office nem minden munkakörben működik jól, ezért nagy odafigyeléssel, empátiával és rugalmassággal lehet csak a következő hónapok munkarendjét kialakítani” - összegezte Marton Klaudia.

fotó: pixabay
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Soha nem kapott akkora nyilvános figyelmet HR vezető korábban, mint Kristin Cabot, akit júliusban ért utol a végzet. Egy Coldplay-koncert csókkamerája... Teljes cikk
2025-ben látványosan háttérbe szorulnak az alkoholközpontú céges karácsonyok: a vállalatok világszerte élményalapú, interaktív programokra... Teljes cikk
Felértékelődött a biztonság, az együttműködés és a nyílt kommunikáció, ha munkahelyválasztásról van szó. A PwC Magyarország idén is több... Teljes cikk
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Így gyorsítják fel a nagyvállalatok a coworking terjeszkedését 2 hete
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 2 hete
- Vezetői vakfolt: ez a láthatatlan hiba szívja el a csapatok energiáját 2 hete
- Botrány Malajziában: egy miniszter szerint a munkahelyi stressz meleggé tesz 3 hete
- Kutyabarát munkahely? Csak akkor működik, ha ezeket a szabályokat betartják 3 hete
- Milliárdok érkeznek – 150 munkahely sorsa dőlt el Csöngén 3 hete
- Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására 3 hete
- Száz új munkahely Pécsen: ami most elindult, hosszú távra szólhat 4 hete
- 120 új állás egy magyar városban – dán óriás érkezik Csongrádra 1 hónapja
- Új K+F munkahelyek érkeznek: amerikai cég erősít Magyarországon 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben