A kkv szektorban is jól jönnek az interimek
A milliárdos gyáros utazik, szórakozik, közben biztos kezekben tudja cége irányítását. A magyar valóság teljesen más, de ha a gazdasági helyzet úgy kívánja, a kis- és középvállalkozásoknak is megéri interim menedzsert alkalmazni, aki jön, meggyőz, átalakít és továbbáll.
Minden cégnél lehet valamit találni, amit jobban lehetne csinálni. Kis túlzással az interim menedzser olyan, mint egy pszichológus, annyiban legalábbis, hogy hatékonysága azon is múlik, mennyire nyílnak meg előtte a cég munkatársai. A költség- és eredményorientált üzleti környezetben létszámcsökkentések, átszervezések, kiszervezések, hatékonyságnövelő programok megoldására stb. hatékony eszköz lehet az interim menedzsment, vagyis az, amikor a meglévő csapat erősítése érdekében egy tapasztalt, szenior vezető tervezett időre feladatot vállal. Egy személyben három szerepet lát el: operatív menedzser, aki ellátja a napi irányítást, tanácsadóként elemzi a helyzetet és meghatározza az új irányokat és változás-menedzser, aki a szükséges fordulatokat kezdeményezi, magvalósítja, végigkíséri.
Szép feladatnak ígérkezik, ha egy cégnél minden döntés az alapító tulajdonos one man show-jának szellemi terméke, aki túlértékeli vezetői teljesítményét, amiről munkatársai, elsősorban egzisztenciális félelmeik miatt, nem merik felvilágosítani. De eljön az idő, amikor maga előtt sem leplezheti, hogy valami nem kerek, és önerőből képtelen változtatni. Ez csak egy verzió, a példák száma kimeríthetetlen, amikor egy cég interim menedzsert hívhat, aki felülnézetből többet lát, megnyugtatja a kedélyeket - "ne aggódjanak, más cégeknél is láttam már ilyet" -, és ezzel egy időben nekilát a hibák feltárásának, javaslatokat fogalmaz, majd levezényli a változtatásokat.
A szakma helyzetéről a Budapest Business Journal együttműködésével az Interim Management Resourcing Kft. (IMR) online kérdőíves kutatást végzett az adatbázisukban szereplő interim menedzserek, illetve a megbízóik bevonásával. (A kérdőíveket 246 interim menedzser és 153 megbízó töltötte ki.) A két legfőbb terület, ahol ezt a szolgáltatást széleskörűen alkalmazzák, az FMGC, kereskedelem, illetve a gyártás/autóipar területe. Magyarországon jellemzően a nemzetközi nagyvállalatok leányvállalatai az elsődleges megbízók, mert ismerik az előnyeit, de egyre gyakoribbak a magyar kis- és középvállalatok igénylései is. - A megbízásaink 30 százalékban a dinamikusan fejlődő kkv szektorból érkeznek, főként az első számú pozícióra, és az is jellemző, hogy a HR feladatokat egy ideig így látják el a cégek - mondta el dr. Tóth Tamás, az IMR ügyvezető partnere.
Az elmúlt két évben nőtt az interim menedzserek szolgáltató cégen keresztüli, szervezett formában történő kihelyezése, ezzel összefüggésben megbízásaik időtartama is emelkedett, 29 százalék fölé került az egy évnél hosszabb szerződések száma. Lipcsei Andrástól, az IMR ügyvezető partnerétől tudtuk meg, hogy sok esetben megpróbálják maradásra bírni a megrendelők a szakembereket, de aki megszerette ezt az életformát, nem marad egy helyen. - Az interim menedzserek között sok felépítő típusú vezető van, aki nulláról elindít egy céget, eljuttatja egy szintre, azután továbbmegy és máshol, másnak hasonló feladatot végez - tette hozzá.
- Eredményt kell elérni határidőre, azután jöhet az újabb megbízás. Más hatékonyságot igényel ez a munka, mert elképzelhető, hogy azonnal más feladattal bíznak meg, de az is lehetséges, hogy hónapok múlva dolgozom ismét - tudtuk meg Szeleczky Zsuzsa interim menedzsertől. Az Interim Management Resourcing Kft. projektjei jellemzően 3-9 hónap hosszúságúak. A nagyszámú 12 hónapnál hosszabb megbízások mögött a kutatás szerint jellemzően a gap management típusú megbízások állnak, amikor egy váratlanul kieső munkatárs helyett vetik be, pl. szülési szabadság, hosszú betegszabadság, vagy az adott pozícióra vonatkozó hosszú keresési folyamat idejére.
A kutatásból kiderült, hogy a 40 év körüli interim menedzserek generációja egyre jelentősebb szerepet vállal a munkában. - A merev korlátokból próbálnak kikerülni a komoly tudással rendelkező fiatalok. Más környezetben akarnak bizonyítani, elsősorban ezért fiatalodik a szakma - mondta dr. Tóth Tamás. Az interim menedzsment megbízások zömében (62 százalék) a napidíjak 70 és 180 ezer forint között mozogtak. Az adott projekt bonyolultságától, kompetenciaigényétől, időtartamától stb. függően. A napidíjak tekintetében az elmúlt évek során nem történt változás. A kutatás szerint egy felsővezető alkalmazásának éves költségénél (36 millió forint) gazdaságosabb megoldást jelent egy bruttó 160 ezer forintos napi díjért alkalmazott interim menedzser (33 millió forint), ha mindketten 207 napot dolgoznak. A magyar napi díjak a nyugat-európai ezer eurótól kezdődő tarifákhoz képest alacsonyak, ezért az Interim Management Resourcing Kft. számít a határon átnyúló kapcsolatok fejlődésére, jelenleg Bulgáriában és Lengyelországban dolgoznak partnereik.
A magyar üzleti kultúrában rendkívül fontos tényező, hogy "ki kivel van" és mi az érdeke. Ehhez a "külsős" menedzsernek is alkalmazkodnia kell, vagyis gyors helyzetértékelést végez. Egy szakmabeli elmondása szerint holland interim menedzser kollégája értetlenkedve tette fel a kérdést neki: "A magyarokat hogyan lehet motiválni?" A szakmai és céges pozícióját túlzóan védő, kompromisszumra csak ritkán képes munkatársra vonatkozhatott a kérdés, aki nem vette jó néven, hogy egy átmenetileg (ad interim) alkalmazott valaki a feladatkörében vizsgálódjon. De a helyzet korántsem reménytelen, sőt, a szakmai nézeteltérések feloldhatók a közös munka érdekében. - 2004 óta foglalkozom interim menedzsmenttel, és egy olyan példát sem tudnék mondani, amikor szakmai okok miatt idő előtt megszakították volna a felek a kapcsolatot - árulta el dr. Tóth Tamás.
Az interim menedzser borotvaélen táncol, hiszen nem ítélheti meg a vállalat munkatársainak személyi alkalmasságát, a pozíciókról a változtatás lehetősége felől közelítve beszél, amiből persze a cég vezetése kiderítheti, ki nem végez megfelelő munkát. Jellemző, hogy a néhány hónapra felkért szakember hamarabb átlátja, hogy tíz évnyi fejlődés milyen irányba vitte el a céget, és miért, mint az, aki részt vett a felépítésében, ezért egyre többen döntenek úgy, hogy megéri időben alkalmazni.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A legfontosabb feladatokat nem azért kerüljük, mert lusták vagyunk vagy rosszul osztjuk be az időnket. A halogatás mögött sokkal gyakrabban félelem,... Teljes cikk
Az év vége sok vállalkozó számára nemcsak az üzleti zárásról, hanem komoly stratégiai döntésekről is szól. A tapasztalatok szerint ilyenkor... Teljes cikk
A világ vezető tanácsadócégei – köztük a McKinsey, a BCG és a Big Four – immár harmadik éve befagyasztották a kezdő fizetéseket, miközben az... Teljes cikk
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 2 hónapja
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 3 hónapja
- Új Country Manager a JTI Hungary Zrt. élén 3 hónapja
- Key Account Manager 3 hónapja
- A legmagasabbra jutó magyar üzleti vezető: íme Kapitány István karrierje 3 hónapja
- MI és az AI: a munka nem vész el csak átalakul? A magyarok egyelőre csak katasztrófaturisták? 3 hónapja
- A legjobb HR menedzsment szoftverek: itt a teszt eredménye 3 hónapja
- Meglepő álláshirdetések, valódi történetek – a CIB Bank válasza a munkaerőpiaci kihívásokra 4 hónapja
- HR tehetségek 2025: Krigel Tamás 5 hónapja
- A vezetés nem jutalom, hanem szakma: a mikromenedzsment nem HIBA, hanem HIÁNY 6 hónapja
- Próbaidő: munkavállaló hosszabbítaná, munkáltató elengedné? 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?