A SZÉP kártyások már készülnek a nyári szezonra
A tavaszi - járványhelyzet okozta - visszaesést követően ismét kezd magára találni a hazai turizmus és vendéglátás, ezt mutatják az OTP SZÉP kártya adatai. A feltöltések összege májusban már meghaladta az egy évvel korábbi értéket, a költéseké pedig megközelítette a 2019. májusi számokat.
Idén áprilisban, elsősorban a veszélyhelyzet miatt szükséges korlátozások következtében a költések összege 24 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. Ehhez képest májusban az OTP SZÉP kártya birtokosai mindössze 7 százalékkal költöttek kevesebbet, mint egy éve ilyenkor. A visszaesés a szálláshelyi költéseket érintette a leginkább, de a pozitív változás már itt is egyértelmű.
Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója elmondta: „az elsősorban szálláshely-foglalásra használt előlegfizetési funkció esetében idén áprilisban a tavalyi érték harmadára esett vissza az elköltött összeg, de májusban már csak 15% volt az elmaradás. Abban bízunk, hogy a veszélyhelyzet várhatóan júniusi megszüntetése után tovább javulnak majd a mutatók, és beindul a hazai turizmus.”
A bank SZÉP kártyabirtokosai az év első öt hónapjában összesen 90 milliárd forintnyi feltöltést kaptak munkáltatóiktól, és több mint 55 milliárd forintot költöttek. Előbbi 7, utóbbi pedig 20 százalékos emelkedés a 2019-es eredményekhez képest.
- 2024.10.212024.10.21– 12.12 Díjmentes Vezetői Egynapos programok Díjmentes Vezetői Egynapos programsorozatunkat a nagy érdeklődésre való tekintettel folytatjuk. Képzéseinken szemléletet, azonnal alkalmazható tudást adunk, módszereket és gyakorlatok próbálhatnak ki a résztvevők, mindezt teljesen díjmentesen. A nyílt programokat olyan vezetőknek, munkavállalóknak ajánljuk, akik szeretnék bővíteni tudásukat és látásmódjukat. A képzések különlegessége, hogy bármelyik téma vállalati képzés formájában is megvalósítható, melyre támogatás igényelhető a GINOP PLUSZ-3.2.1-21 pályázati alapból. Pályázati forródrót: +36 20 338 3808 Részletek Jegyek
- 2024.11.13Mérlegen a hibrid munkavégzés - Trendek és vállalati jó gyakorlatok a távmunka új korszakában Az esemény célja, hogy összehozza a különböző iparágak vezetőit, legjobb vállalati gyakorlatait, hogy megosszák gondolataikat és megvitassák a rugalmas foglalkoztatás jövőjét és annak vállalati kultúrákra gyakorolt hatásait, úgy mint a távmunka transzformációja, új innovációk és a mesterséges intelligencia hatásai, munkavállalói preferenciák, jogi megoldások, hatékonysági kérdések távolról, valamint vezetői kihívások és vállalati stratégiák a hibrid munka világában. Részletek Jegyek
- 2024.11.21Pannon HR Konferencia Debrecen Lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg. Részletek Jegyek
A Széchenyi Pihenő Kártya működésére vonatkozó alap Kormányrendelet szerint minden évben május 31-én kellett figyelni a régebbi egyenlegekre, hogy... Teljes cikk
Tovább erősödik a SZÉP-kártya népszerűsége, ezt mutatja, hogy 2024 első félévében több mint 230 milliárd forintra nőtt a feltöltések... Teljes cikk
A cafeteria rendszeren belül bérelhető kerékpárok népszerűsége változó a vállalatok körében, míg a vásárlási lehetőség csak piaci áron... Teljes cikk
- EU-biztos: a magyar kormány biztonsági kockázatot vállal azzal, hogy oroszokkal igyekszik csökkenteni a munkaerőhiányt 1 hónapja
- Új határidő a SZÉP Kártyáknál 2 hónapja
- Milliós támogatást igényelhetnek a szórakozóhelyek és vendéglátó üzletek 2 hónapja
- Miért könnyíti meg a magyar kormány az orosz vendégmunkások munkavállalását? 2 hónapja
- Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén 3 hónapja
- Továbbra is a SZÉP-kártya a belföldi turizmus motorja 3 hónapja
- A műszak végén a Balatonban csobbanhatnak a bolti dolgozók 3 hónapja
- Kitartó optimizmus a turisztikai szektorban 3 hónapja
- 800 millió forintos támogatásra pályázhatnak a vidéki cukrászdák 4 hónapja
- Ilyen feltételekkel adhat kerékpárt a munkahely 4 hónapja
- Továbbra is intenzív a SZÉP-kártya felhasználása 4 hónapja