A sztrájkjog drasztikus korlátozására készül a kormány?
A hazai érdekvédelem totális megsemmisítésére készül a kormány egy a napokban nyilvánosságra került tervezet szerint - jelentette ki Székely Tamás, a VDSZ vezetője. Nagy Anna kormányszóvivő azt nyilatkozta, hogy a parlament elé egyelőre nem érkezett ilyen módosító indítvány.
Az elnök ezt egy olyan költségvetési módosító javaslatnak a birtokában szögezte le, amelyben annak anonim készítője az érdekvédelem teljes jogfosztását javasolja. A 2010. decemberi dátummal, jellemtelen módon, név nélkül készült javaslat szerint - ha megszavazza a parlament - a jövőben nem élhetnek sztrájkjogukkal a szakszervezetek addig, míg a munkaadóval nem állapodtak meg, vagy a bíróság nem határozott az elégséges szolgáltatás mértékéről.
A tervezet olyan intézkedést is tartalmaz, amely minimálisra csökkenti a helyi szakszervezeti vezetők mozgásterét, s megfosztja őket az érdekvédelem legfontosabb eszközétől, a szabad szervezkedési jogtól. Egy harmadik csapással viszont végképp kivégeznék a hazai érdekvédelmi rendszert, a tervezet készítője ugyanis azt javasolja, tiltsák meg a szakszervezeti díj munkabérből való levonását. Ezzel teljesen tönkre teszik a munkahelyeken az együttműködésen alapuló partnerséget - szögezte le az elnök, aki különösen felháborítónak tartja, hogy a tervezett rendelkezések beavatkoznak a szerződéses jogviszonyba.
Székely szerint az érdekvédelem ellen irányuló javaslat-csomag nemzetközi viszonylatban is példátlan terrornak számít. Magyarország rohamléptekkel távolodik az európai értékeken alapuló világtól - jelentte ki Székely. Az elnök leszögezte azonban, hogy megvédik a munkavállalók egyetlen érdekérvényesítő rendszerét, és ehhez nemzetközi segítséget is hívnak. A szakszervezet a tárgyalást tartja a legfontosabbnak, de ha süketek ülnek a másik oldalon, akkor a drasztikusabb eszközöktől sem riadnak vissza. Székely egy, az egész országot megbénító akciót sem zár ki - olvasható az Országos Sajtószolgálat közleményében.
MSZP: a rabszolgaság bevezetése lenne a sztrájkjog korlátozása
Az MSZP szerint a kormány a rabszolgaságot vezeti be Magyarországon, ha elveszi a munkavállalók utolsó jogosítványait és korlátozza a sztrájkjogot. Török Zsolt, az MSZP szóvivője szombati sajtótájékoztatóján közölte: a szakszervezetektől kapott információk alapján a minisztériumi kodifikáció szakaszában van az erről szóló jogszabálytervezet.
Kérdésre válaszolva azt mondta, úgy tudják: a jelenlegi szabályok tervezett megváltoztatásával a nagy létszámú cégeknél akár három-négy hétig is eltartana, mire meg tudják hirdetni a sztrájkot, valamint nem lehetne munkabeszüntetést kezdeményezni a közalkalmazottaknál és az összeolvadó vám- és pénzügyi szervezetnél, illetve az adóhatóságnál.
Hangsúlyozta: az MSZP minden munkavállalóval szolidáris, támogatja őket abbéli harcukban, hogy a munkáltatóikkal szembeni jogaikat gyakorolni tudják. Mint mondta, ez a támogatás egyrészt elvi jellegű, másrészt a jogalkotás során megpróbálják érvényesíteni a munkavállalók érdekeit, harmadrészt pedig nemzetközi fórumokhoz fordulnak, ha kiderül, valós a kormány ezen szándéka.
A szóvivő úgy fogalmazott: bíznak benne, hogy a kormány visszavonul az elfogadhatatlan elképzelésétől, és nem akarja a munkavállalók utolsó jogosítványait is elvenni. Véleménye szerint amikor valaki szinte csak a létfenntartásáért járhat el dolgozni, mert nincsenek jogai, nem tud tiltakozni semmi ellen és a politikai mellett a gazdasági burzsoázia is sújtja, akkor nem marad más, csak a polgári engedetlenség, esetleg az erőszakos cselekedetek. Leszögezte: az MSZP nem tartja helyesnek ezeket az eszközöket, de ha a kormány elveszi a sztájkjogot, akkor végig kell gondolni, milyen más lehetőségek maradnak a tiltakozásra.
Nagy Anna: Nem érkezett ilyen javaslat
Egyelőre nincs szó a sztrájktörvény módosításáról - mondta a kormányszóvivő. Nagy Anna megerősítette, hogy a parlament elé nem érkezett módosító indítvány ezzel kapcsolatban - írja a HírTV nyomán a Magyar Nemzet.
A kormány előtt még nem volt ilyen javaslat, megnéztem a parlament honlapját is, de ott sem szerepel ilyen előterjesztés - jelentette ki Nagy Anna. Ha lesz ilyen anyag, akkor természetesen a kormány ki fogja alakítani a saját álláspontját, és ezt meg fogja osztani a szakszervezetekkel is - tette hozzá.
MTI/Országos Sajtószolgálat/Magyar Nemzet/HírTV
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Egy nagy presztízsű amerikai HR-szervezet, az SHRM ellen indul per, miután egy volt dolgozó szerint faji megkülönböztetés és retorzió érte a... Teljes cikk
Az év végéhez közeledve érdemes a szabályokat áttekinteni, hiszen a szabályosan jövőre át nem vihető, még fel nem használt idei szabadságok... Teljes cikk
Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk
- Rejtett nyertesek: több ezer cég járhat jól a Kormány–MKIK megállapodással 4 hónapja
- Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben 6 hónapja
- Két órára leállt a munka a győri autóalkatrészgyártó üzemben 8 hónapja
- Nem vesznek el munkahelyet a külföldiek? – a kormány 6 pontban tisztázza a valóságot 8 hónapja
- Tömeges kirúgások a CATL-nél – mit lép a kormány? 8 hónapja
- Elbukott a munkajogi népszavazás Olaszországban 9 hónapja
- Változhat a minimálbér-emelés? Itt a kormány válasza 10 hónapja
- Adócsökkentéssel kívánt a kormány boldog anyák napját 11 hónapja
- "Meddig lehet ezt tűrni?" - Közös figyelemfelkeltő demonstrációba kezdhetnek a közlekedésben dolgozók 11 hónapja
- Sztrájkot helyeztek kilátásba a budapesti repülőtéri dolgozók 12 hónapja
- Hankó Balázs: 2025 a családok és a középosztály megerősítésének éve 1 éve
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben