A Telenornál nincs átlagos nap - egy nap Ragályi Katával
Ragályi Kata a HR Partnerek munkáját vezeti a Telenornál. Hetének első felét rendszeres megbeszélések jellemzik, a hét vége felé van több lehetősége workshopokra és a vezetőkkel való konzultációkra. Munkaköre nagyon változatos, minden napja más és más. Gyakran előfordul, hogy az üzlet felülírja, amit tervezett, de pont ezt a változatosságot szereti legjobban. Kata most ebbe enged bepillantást.
Ragályi KataEgy 10 fős HR partneri csapat munkáját irányítom. Reggel átbeszéljük, a napi feladatokat, vagy az előző nap során felmerült kérdéseket. A csapat feladata, hogy az 1200 fős vállalatban a HR folyamatok jelentős részét működtesse, belső tanácsadóként segítse a vezetők munkáját bármilyen embereket érintő kérdésben, és személyes jelenléttel támogatást nyújtson a munkatársaknak is. A HR Partneri munka nagyon sokrétű. Egy ilyen innovatív környezetben különösen fontos, hogy HR oldalról is gyorsan tudjunk reagálni az iparág által támasztott kihívásokra. E mellett fontos a hosszú távú erőforrás tervezés is, melyre nagy hangsúlyt fektetünk: a csapatomnak pontosan tudnia kell, hogy a jövőben milyen kompetenciákra van szükségünk. Azokat biztosítani is kell a vállalat számára a megfelelő mennyiségben és minőségben, ezért a legtehetségesebb munkatársaink fejlesztésére különös figyelmet fordítunk. Délben mindig szakítunk időt a közös ebédre. Akár a csapatommal, akár más kollégákkal lemegyünk a Telenor Ház éttermébe, ahol kellemes környezetben kötetlenül tudunk beszélgetni. Tavasztól őszig a ház kertjébe szoktunk kiülni, ami feltölti az embert a délutáni megbeszélések előtt.
Egy kávé után vissza a munkába. A csapat vezetésén túl személyesen támogatom a vezérigazgató-helyettesek munkáját. A felsővezetőkkel rendszeresen tartom a kapcsolatot, akkor is, ha nincs HR témájú megoldandó kérdés. Fontosnak tartom, hogy HR oldalról mindig friss információm legyen arról, milyen üzleti kihívások előtt áll a cég, és pontosan értsem is azokat. Sokat beszélgetek a felsővezetőkkel, melyet megkönnyít, hogy bármikor oda tudok ülni egy-egy üzleti területhez, hiszen nálunk senkinek nincs dedikált helye, így a mindennapokban könnyebben tudom a munkájukat segíteni.
CsapatmeetingFeladataim másik nagy részét a szervezetfejlesztő csapattal való együttműködés és konzultáció teszi ki. Gyakran közösen tartunk workshopokat a vezetőinknek legyen szó vezetőfejlesztésről, vagy egy jövőbeni szervezeti struktúra megtervezéséről.
A munkanap zárása változatos. Családanyaként nagyon fontos számomra, hogy a Telenornál lehetőség van a rugalmas munkavégzésre, így tudom megoldani, hogy alkalmanként kicsit korábban induljak haza, és én hozzam el a gyerekeket az iskolából. Természetesen a délutáni autózást is kihasználom, és ismét telefonálok, megbeszélek útközben.
A munka-magánélet egyensúlyát azzal is igyekszem fenntartani, hogy amikor tehetem, otthonról dolgozom. Ez nagy segítség a nagyobb odafigyelést igénylő feladatok elvégzésében és ugyanakkor a családomra is több idő jut.
Telenor HR generalista és HR partner csapatHeti egy-két alkalommal szeretek jógázni. Ha erre épp nincs lehetőségem, akkor a Telenor házban található fitness terem jó lehetőség arra, hogy a nap végén, de akár nap közben is lemenjek és kikapcsoljak. Volt már rá példa, hogy egy nehéz nap után a kolléganőmmel a szaunában (ami szintén a Telenor házban található) zártuk a napot és eresztettük le a gőzt.
Este családi program a kutya sétáltatás. Ilyenkor van időnk átbeszélni, hogy kivel, mi történt az iskolában, munkahelyen, de az igazi közös programokra a férjemmel és a gyerekekkel hétvégén van idő. Hétvégén sosem dolgozom, az az idő a családé. Ilyenkor szeretünk kirándulni, utazgatni, biciklizni, vagy ha egyéb programot nem szervezünk, akkor a Duna parton sétálgatni.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Húsz éven átnyúló kutatási eredményeit foglalta össze Bokor Attila, az OD Partner tanácsadócég tulajdonosa. A szervezetfejlesztési szakember ötven... Teljes cikk
A HR-washing alapvető dilemmája egyszerűnek tűnik, mégis kényelmetlen kérdést vet fel: sikeresnek nevezhető-e az a hazai emberi... Teljes cikk
Milyen trendek határozzák meg a HR digitalizációját? Mi a szerepe a HR-nek a mesterséges intelligencia (AI) vállalati kultúrába építésében és hol... Teljes cikk
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hete
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 2 hete
- Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat 2 hete
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 2 hete
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 2 hete
- Pék 2 hete
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 2 hete
- "Gondolkodik, mielőtt beszél?" – vezetőknek való választ adott az olimpiai bajnok 2 hete
- Figyelmeztet a NAV: hamarosan lejár a kata-bevallás határideje! 3 hete
- A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen? 3 hete
- A humántőke-menedzsment lesz a siker kulcsa a kékgalléros szektorban? 3 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben