kapubanner for mobile

A túlóratörvény ellen mozgósít a BKV szakszervezete

Ellenállásra buzdítja a tagjait az Egységes Közlekedési Szakszervezet a túlóratörvény miatt. Naszályi Gábor az EKSZ elnöke szerint az utcára ment fiatalokkal együtt még nagyobb erővel követelhetik, hogy vonják vissza a túlórára vonatkozó törvény módosítását.

Az elnök szerint a munkavállalók elvárják, hogy a szakszervezeti konföderációk - politikai nézeteiktől függetlenül - együtt és határozottan lépjenek fel a törvény bevezetése vagy annak alkalmazása ellen, s akaratukat - ha már nincs más lehetőség - akár az utcán próbálják meg érvényesíteni. A jövőben arra buzdítják majd kollégáikat, hogy tagadják meg a megszokottnál több túlórát. Ezt ugyanis bárki megteheti - hívta fel a figyelmet az elnök.

Naszályi Gábor emlékeztet, hogy az ellenállás egyszerű és jogszerű: semmilyen egyéni megállapodásra nem kötelezhetik a dolgozókat. Az ellenállásnak ez a formája törvényes. A szakszervezet vezetője hozzátette: a szakszervezet ellenállási mozgalmat indít, s nem áll meg addig, amíg a döntéshozók meg nem értik, ennek a folyamatnak véget kell vetni.

napi.hu

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót?

Akár megszüntethető a munkaviszony, ha a munkavállaló megtagadja a képzést? Milyen eszköz áll a munkáltatók rendelkezésére arra, hogy... Teljes cikk

Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés?

„Minden nap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”, mondta egy magyarországi áldozat, egy hat országot érintő, a munkahelyi szexuális zaklatást... Teljes cikk

Új munka, új munkahely egy bértranszparens országban - folytatjuk Réka történetét

Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk