kapubanner for mobile

A turizmusban is lehet fizetésemelés

Megvalósítható a bérek erőteljes emelése a turizmusban, a bérszínvonal emelésének szükségessége egyértelmű Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint - írta a Világgazdaság.

Az elnök szerint ez nem elképzelhetetlen, ha az állam is hozzá tud járulni. A szállodaszövetség örömmel fogadta a turisztikai ügynökség ágazati béremelésre tett javaslatát. A szálláshelyek áfájának csökkentése három éve a legfontosabb lobbitémájuk, hogy a keletkező többletet a bérekre fordítanák, nem a profitot szeretnék növelni - mondta a Szállodaszövetség tegnap megválasztott elnöke.

Az ágazat munkaerő-megtartó képessége 2010-óta csökken. A szakember szerint az iparágban foglalkoztatottak bére a nemzetgazdasági átlag mindössze 60 százaléka.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója egy szakmai konferencián kijelentette: meg kell duplázni jövőre a turisztikai szektorban elérhető átlagjövedelmet, ami nettó 103 ezer forint volt 2015-ben

Világgazdaság
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek