A vezetők tévesen hiszik, hogy a munkavállalók elégedettek
Miközben a vezetők 92 százaléka azt gondolja, hogy munkatársai jól érzik magukat, valójában az emberek harmada olyannyira nincs ezzel így, hogy egy éven belül elhagyni készül a munkahelyét.
Óriási a szakadék aközött, amit a vezetők gondolnak a munkavállalói élményről, és amit a számok mutatnak – derül ki a Capgemini Kutatóintézet felméréséből. A nem vezető beosztásban dolgozók 28 százaléka állítja, hogy jól érzi magát a munkahelyén, míg a vezetők 92 százalék szerint a munkavállalók jól érzik magukat a munkahelyükön - írja a Napi.hu.
A munkavállalók 65 százaléka, a menedzsereknek pedig 61 százaléka a munka-magánélet egyensúlyt jelölte meg a munkahelyi élmény leginkább meghatározó elemeként. A dolgozók 29 százaléka érzi úgy, hogy időt tud szakítani a szabadidejére, míg 28 százalék szerint a munkaidejük elég rugalmas ahhoz, hogy egyensúlyt tudjanak teremteni munka és magánélet között.
Az egyik legérdekesebb adat, hogy a munkavállalók 34 százaléka tervezi egy éven belül elhagyni jelenlegi munkahelyét. Kétharmaduk 3-9 hónapon belül váltana, 52 százalékuk pedig akkor is távozna jelenlegi állásából, ha egy másik vállalatnál ugyanazt a munkát ajánlanák fel neki a jelenlegivel megegyező fizetés mellett.
Fotó: unsplash.com
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
2026 nem szokványos év – sem a világban, sem a magyarországi munkahelyeken. A kihívásokra a HR-nek nincs kész forgatókönyve. Jáhny Ákos, a Global... Teljes cikk
Húsz éven átnyúló kutatási eredményeit foglalta össze Bokor Attila, az OD Partner tanácsadócég tulajdonosa. A szervezetfejlesztési szakember ötven... Teljes cikk
A HR-washing alapvető dilemmája egyszerűnek tűnik, mégis kényelmetlen kérdést vet fel: sikeresnek nevezhető-e az a hazai emberi... Teljes cikk
- A legjobb vezetők néha a legrosszabb emberek? A nárcizmus rejtett ára 1 hete
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 1 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hete
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Elfogy az üzemanyag: több ezer dolgozót száműztek az irodákból home office-ba 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Office Manager 2 hete
- Így hat a mesterséges intelligencia a tárgyalásokra 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- Az olajárak emelkedése miatt visszatérhet a tömeges home office? 3 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?