A gyerekek számához kötnék a nyugdíj összegét
Jelenlegi formájában fenntarthatatlan a nyugdíjrendszer. Egy, a Magyar Közgazdasági Társaság szakmai konferenciáján bemutatott javaslat úgy módosítaná a rendszert, hogy a nyugdíj összege, sőt a nyugdíjkorhatár is függjön a felnevelt gyermekek számától.
1999 és 2019 között látványosan csökkent a szülőképes korú nők aránya, az ötven év felettieké viszont – és így a nyugdíjaskorúaké is – ugyanilyen arányban nőtt. A 2018-as adatok szerint Európában átlagosan 20 évvel élik túl a nyugdíjkorhatárt az emberek, bár nálunk ez csak 17 év, de ez is jelentős összegű nyugdíj kifizetését generálja. Azaz jelentősen kellene növelni a nyugdíjcélú befizetéseket, hogy ki lehessen fizetni a nyugdíjakat.
A Magyar Közgazdasági Társaság szakmai konferenciáján ismertetett pontrendszer úgy módosítaná a rendszert, hogy a nyugdíj összege, sőt a nyugdíjkorhatár is függjön a felnevelt gyermekek számától, mivel a járulékfizetés valójában annak a befektetésnek a visszafizetése, amelyet az aktív korú felnevelésére, oktatására gyermekkorától költöttek. Vagyis a járulékfizetés egyfajta törlesztés - írja a novekedes.hu.
A szakemberek szerint megoldást jelentene, ha figyelembe vennék, hogy ki hány gyerekkel járult hozzá a nyugdíjrendszer fenntartásához, és ennek az arányában járna neki nyugdíj. E rendszerben a végső finanszírozó maga a felnevelt gyermek lenne, és minden felnevelt gyermek után pontokat kapnának a gyermekek nevelésében résztvevők.
Mivel azonban a gyermekek neveléséhez a társadalom, azaz a gyermektelenek adója is hozzájárul valamilyen arányban, ezt is figyelembe kellene venni az nyugdíjrendszer korszerűsítésekor.
Így létrejönne egy másik nyugdíjpillér, ahova a munkába állástól fizetnének az emberek meghatározott összeget, és ebből finanszírozhatnak a normál nyugdíjkorhatár és a megemelt nyugdíjkorhatár közötti időszakot azoknak, akik gyermektelenek maradnak.
Fotó: unsplash.com
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Magyarországon a férfiak jelentős része már a nyugdíjkorhatárt sem éri meg, és egy váratlan baleset vagy súlyos betegség egyik pillanatról a... Teljes cikk
Sokan hiszik, hogy az 1988 előtti kereset soha nem számít bele a nyugdíjba. Valójában két kisegítő szabály alapján bizonyos esetekben mégis... Teljes cikk
A nyugdíj előtti álláskeresési segély (NYES) azoknak a nyugdíjhoz közel álló álláskeresőknek nyújt segítséget az életvitelükhöz, akik... Teljes cikk
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 2 napja
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 6 napja
- "Sokan meg sem érik a nyugdíjat" – kemény levelet írtak Lázárnak a közlekedési dolgozók 7 napja
- Gyereknevelés és nyugdíj: sok nő rosszul számolja a beszámítható éveket 1 hete
- A szakszervezet szerint a nyugdíjak negyedét elveszi a rendszer 1 hete
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hete
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 3 hete
- Tényleg nem számít a ’88 előtti kereset a nyugdíjban? – van két fontos kivétel 3 hete
- Ekkor utalják a 13. és a 14. havi nyugdíjat 3 hete
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 4 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben