Alaptörvénybe, illetve nemzetközi szerződésbe ütközik a 98 százalékos különadó

A Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt folyamatban lévő ügyekben az eljáró bírók a bírósági eljárások felfüggesztése mellett az Alkotmánybíróság (AB) eljárását kezdeményezték. Az egyik bíró közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perben a 2013. október 24-én érkezett beadvány alapján észlelte, hogy az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény 10. §-a az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó l. kiegészítő jegyzőkönyvének l. Cikkébe ütközik. A bíróság az Emberi Jogok Európai Bíróságának a 41838/11. (R.Sz. kontra Magyarország), a 66529/11. (N.K.M. kontra Magyarország), és a 49570/11. (GÁLL kontra Magyarország) számú határozataira alapította az indítványát. Kérte annak kimondását, hogy a Törvény 10. §-a (adómérték: 98 százalék) a konkrét ügyben nem alkalmazható. A másik bíró a 2013. október 15-én érkezett végzésében előterjesztett indítványában „a 2011. évi XLVI. törvény Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálatát” kezdeményezte. A bírák azt is kezdeményezték, hogy a testület állapítsa meg, hogy az érintett jogszabályhely az Alaptörvény 13. §-ába (tulajdonhoz való jog) is ütközik.

Az AB határozat (III./1499/2013.) elemzése azzal indít, hogy az Alaptörvény Q. cikkelyének 2. bekezdése biztosítja a nemzetközi jog és a hazai jog összhangját. Az Egyezmény I. kiegészítő jegyzőkönyvének I. bekezdése pedig elismeri a tulajdonjog védelmét. A hivatkozott egyezményhely azt is kimondja, hogy a rendelkezések nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhek vagy bírságok megfizetését biztosítsák. Mielőtt azonban a konkrét vizsgálatra az AB rátért volna, pénzügyi tárgyú javaslatról lévén szó szükséges volt vizsgálni a hatáskörének a meglétét. Az Alaptörvény 37. cikk (4) bekezdése szerint mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Alkotmánybíróság a központi költségvetésről, a központi költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, az illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények Alaptörvénnyel való összhangját kizárólag az élethez és az emberi méltósághoz való joggal, a személyes adatok védelméhez való joggal, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való joggal vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokkal összefüggésben vizsgálhatja felül, és ezek sérelme miatt semmisítheti meg. A tulajdonhoz való jog nem tartozik ebbe a körbe. Az AB azonban megsemmisítheti a nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályt vagy jogszabályi rendelkezést; illetve sarkalatos törvényben meghatározott jogkövetkezményt állapít meg. A hatásköri korlátozások, illetve a jogkövetkezmények behatárolása a nemzetközi szerződésbe ütközés esetére a többség szerint nem vonatkoznak. A nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség megsértése megállapítható volt. Ezt követően az AB arra is kitért, hogy a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség megszegése nem csupán az Alaptörvény Q) cikkének (2) bekezdésével, de a jogállamiságot biztosító B) cikk (1) bekezdésével is ellentétes. A jogsértés megállapítását követően a jogkövetkezmény vizsgálata következett, mellyel összefüggésben az AB leszögezte, hogy az Alaptörvény ellenesség orvoslása megsemmisítés útján történik. Kérdésként merülhet azonban az, hogy mikori hatállyal kell ennek bekövetkeznie. Az Abtv. a megsemmisítés jogkövetkezményeit illetően egységesen úgy rendelkezik, hogy a megsemmisített jogszabály hatályát veszti és a hatályvesztés napjától nem alkalmazható. Ettől azonban az Alkotmánybíróság eltérhet: meghatározott esetben kötelező a visszamenőleges hatállyal való megsemmisítés, és lehetőség van arra is, hogy az Alkotmánybíróság egyedi ügyben mondjon ki alkalmazási tilalmat, vagy e szabályoktól eltérően határozza meg a hatályon kívül helyezést, illetve általános alkalmazási tilalmat mondjon ki. 2014. január 1. napjával azonban a jogalkotó a 98 százalékos különadó mértékét 75 százalékra „mérsékelte”. Ezzel pedig azt érte el, hogy a megsemmisítés, mint jogkövetkezmény aktualitását is vesztette. Tekintettel arra, hogy az adómérték csupán ez évtől hatályos, így az AB úgy döntött, hogy jogkövetkezményként a folyamatban lévő ügyekre alkalmazási tilalmat rendel el, habár dr. Salamon László alkotmánybíró különvéleménye szerint erre jogszerű lehetősége az AB-nek hatáskör hiányában nem volt.

A jogbiztonság követelménye kétségkívül fontos szempont. Az AB határozata azonban ismét megkésve érkezett, amely éppen ezt a követelményt ássa alá. A testület ezt maga is észlelte, ám úgy látta, hogy még mindig nem teljesen késő közbelépni, mivel „ a bírói eljárásban egyébként is gyakran előfordulhat, hogy időközben hatályát vesztett jogszabályt kell alkalmazni, amint az a jelen esetben is fennáll.” Azoknak az embereknek tehát, akik már ezen Alaptörvény ellenes szabályozásnak áldozatul estek, ez már sovány vigasz. Ezzel összefüggésben azt sem szabad elfelejteni, hogy ez az adónem nem csupán a vezető beosztású munkavállalókat, és nem csupán a közszférát sújtotta. Ebbe az adónembe tartozott egyébként lényegében valamennyi, a munkaviszony megszüntetéséhez kapcsolódó kifizetés: a szabadságmegváltás egy része, a versenytilalmi megállapodásból eredő kifizetések, és természetesen a végkielégítések. Nem oldotta meg a határozat továbbá a szabadságmegváltással kapcsolatos aggályokat sem, hiszen a ki nem adott szabadság kifizetésének utólagos elvétele nem csupán méltánytalan, hanem uniós normákba is ütközik.

Dr. Kéri Ádám
LIGA Szakszervezetek