Átalakítás és létszámleépítés jöhet a Tescó-nál - Frissített
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz anyacég utasítására több vezetői munkakört összevonnak, átszerveznek, és elbocsátásokra is sor kerülhet a Tescó-nál. A Tesco közben sajtóközleményt adott ki- írja a Magyar Idők.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk korábban kiderült, hogy a Tesco átszervezési projektje a magyarországi leányvállalatot is érinti. Az ügyfélszolgálati munkakörök összevonására, néhány pozíció megszűnésére már akkor fény derült. Most úgy tűnik más munkaköröket is átalakítanak - írja a lap.
Átláthatóbbá akarják tenni a különféle bolti irányítói szinteket egy olyan új, összetett munkakör létrehozásával, amely a jövőben több ember feladatkörét is lefedné.
Február és április között megszűnik, illetve átalakul több önálló munkakör az áruházláncnál például nem lesznek önálló árellenőrzők, a készletgazdálkodást ellenőrző szerep is megszűnik. Összevonják a planogramm árufeltöltő munkakört is. Nem lesz már szükség a szárazáruk lejárati idejét ellenőrző kontrollere sem. Ezeket a munkaköröket májustól az úgynevezett megfelelőségi munkatárs látja majd el. Ők havonta bruttó 217 600 forintot keresnek majd.
A Magyar Idők információi szerint egy 19 fős csapat járja majd az ország Tesco-áruházait, akik az anyacég programjának bevezetésén dolgoznak, tréningeket tartanak.
Az anyacég már bejelentette az átalakítások miatt létszámleépítéseket, a lap információi szerint erre Magyarországon is sor kerül hamarosan. Legutóbb tavaly szeptemberben jelentették be, hogy a magyar Tescónál 250 embert elküldenek a központi irodai dolgozók közül.
„A Tesco a mai napon tájékoztatja munkavállalóit azokról a változásokról, melyek annak érdekében történnek, hogy vásárlóit minél hatékonyabban tudja kiszolgálni. A Tesco célja, hogy minden, a változásokban érintett munkakörökben dolgozó kollégájának új munkakört találjon a vállalton belül, és a lehető legkevesebb kollégájának kelljen távoznia a Tescótól” - mondta Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője.
Létrejön egy olyan új csapat, akik a megfelelőséggel kapcsolatos minden feladatkört ellátnak majd. Amellett, hogy létrejönnek új munkakörök, lesznek olyanok, amelyek megszűnnek. A változásokkal egyszerűbbé válik a bolti működés ugyanakkor lehetővé teszi a vásárlók hatékonyabb kiszolgálását - írja a cég sajtóközleményében.
Magyar Idők

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc