Az állásteremtés 5 mítosza

A mítoszok az emberi fantázia termékei, de bizonyos korokban sokaknak ez nem felismerhető, s valóságos történetekként tekintenek rájuk. A mítoszok olykor ártalmatlanok, máskor viszont bajokat okozhatnak, ha komolyan veszik őket. Előfordul olykor az is, hogy egyes csoportok próbálnak a mítoszokból hasznot húzni bizonyos részérdekek mentén.

Nézzünk hát szembe velük!

1. Az unióban – Málta után – Magyarországon a legrosszabb a foglalkoztatás helyzete, mert (Málta kivételével) itt a legalacsonyabb a foglalkoztatottság.

Kevés állítás van, ami objektívebbnek és meggyőzőbbnek tűnhet, hiszen csakugyan valós adatról van szó. Hallhattuk már e statisztikát sokak mellett a miniszterelnöktől, a kormányszóvivőtől.

Arra viszont a kormányzati kommunikáció kisebb hangsúlyt helyez, hogy az egy dolgozóra jutó, ténylegesen ledolgozott évi munkaórák száma alapján csaknem Magyarországon dolgoznak a legtöbbet az OECD-országokban (második helyen vagyunk) – hívja föl a figyelmet a Munkaügyi Szemlében hamarosan megjelenő tanulmányában Mihályi Péter közgazdász, az MTA doktora.

Az egy dolgozóra jutó, ténylegesen ledolgozott évi munkaórák száma az OECD országokban, 2009 Forrás: OECD, idézi: Mihályi Péter

A kormány mégis az adórendszer segítségével igyekszik serkenteni (legalábbis ezt mondják) a munkakínálatot, - sőt, a fizetett szabadság csökkentését is tervezik -, amikor a statisztikák arról vallanak, hogy aki képes munkához jutni, az annyit dolgozik, amennyit csak bír. Ennek egyik oka nyilvánvalóan a meglehetősen szerény jövedelmi színvonal.

Az alacsony fizetésekből következik az is, hogy – mint Mihályi is rámutat – hogy hazánkban a részmunkaidős foglalkoztatásból jellemzően nem lehet megélni, ezért azután az nem is tud elterjedni.

Mihályi kiszámolta azt is, hogy ha a ledolgozott órákat a teljes népességre kivetítjük (mivel végső soron a teljes népességet a dolgozók „tartják el”), mit lehet elmondani Magyarország foglalkoztatási helyzetéről. Kiderült, hogy jobban állunk Franciaországnál és Belgiumnál is.

2. Minél kevesebb adót, járulékot fizetnek a cégek, annál több álláshelyet teremtenek

Ennek propagálásában a Bajnai-kormány járt elöl – ennek jegyében csökkentette a járulékokat-, de a gondolat az Orbán-kormánytól sem éppen idegen.

Valójában az összefüggés egyáltalán nem szoros. Nem biztos, hogy a vállalatok éppen munkahelyeket létesítenek a náluk hagyott pénzből. Fazekas Károly közgazdász, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének igazgatója tanulmányában arra figyelmeztet, hogy a magyar vállalatok munkaerő-keresletének munkaerőköltség-rugalmassága –0,3 körüli. Tehát egy jelentős, tíz százalék körüli adó- és járulékmérsékléssel – amely nagyjából három százalékkal csökkentené a bruttó munkaköltséget – is csak szűk egy százalékkal lehetne növelni a foglalkoztatni kívánt dolgozók számát, azaz egy általános adómérsékléstől valójában igen szerény eredmények várhatók – írja Fazekas.

3. A magyar munkaerőpiac rugalmatlan - ha rugalmasabbá tesszük, a foglalkoztatás emelkedik majd

A magyar munkapiac valójában már rugalmas. A bérmeghatározás rugalmasságában pedig éppenséggel Kínát is megelőzzük, a világ „élbolyában” vagyunk, a Világgazdasági Fórum 2009-2010-es versenyképességi rangsora szerint a 36. helyen.

nemzeti reformprogram
A Nemzeti Reformprogram nem belföldi, lakossági fogyasztásra készült, fordításáról nem tudunk. A bérmeghatározás rugalmasságáról szóló mondat eredetiben: „The private sector is
characterized by an absolutely flexible wage determination system where there is no mandatory
central wage bargaining or automatic indexing mechanism except for the regulations concerning
minimum wage.”
A kormány a Nemzeti Reformprogramban joggal dicsekszik a külföldi elemzőknek: abszolút rugalmas Magyarországon a bérmeghatározás, nincs semmiféle automatikus mechanizmus vagy kötelező központi béralku (bár a kormány belföldi kommunikációjában azt a benyomást keltené, hogy van ilyesmi).

A magyar munkapiac nemcsak a bérmeghatározásban, hanem az alkalmazási és elbocsátási gyakorlatot tekintve is rugalmas nemzetközi összehasonlításban, ezen a területen aligha lehet versenyképességi hátrányról beszélni.

Az segítene persze a foglalkoztatási helyzeten, ha minél több lenne a képzett és a könnyen átképezhető, mobil munkaerő, s a munkaerőpiac ilyen módon lenne rugalmasabb. Ehhez jobb képzés, a mobilitáshoz fejlettebb bérlakásrendszer, olcsóbb közlekedés és/vagy magasabb jövedelmi színvonal lenne szükséges.

Ám a piac rugalmasabbá tételéről nem ebben az értelemben szoktak beszélni Magyarországon, különösen mostanság.

4. Ha lecsökkentjük a segélyeket, akkor nőni fog a foglalkoztatás, mert motiváltabbak lesznek a munkanélküliek az elhelyezkedésre

2010 decemberében 11 740 bejelentett betöltetlen álláshely jutott 591 278 regisztrált munkanélkülire a Központi Statisztikai Hivatal honlapján található statisztikák szerint. Ez nagyjából azt jelenti, hogy 100 munkanélkülire jutott nem egészen két álláshely.

Ha az arány fordított lenne, akkor joggal mondhatnák, hogy a magyarok bizony nem szeretnek dolgozni, elkényelmesedtek a „nagyvonalú” szociális juttatások által.

Így viszont az látszik világosan, hogy egyáltalán nem a munkakedvvel van gond, hanem az álláshelyek számával.

5. Ha nagyobb lesz a hazai foglalkoztatás, nő a gazdasági teljesítményünk is, így szinte automatikusan megoldódik számos problémánk

A ledolgozott órák száma pontosan ugyanannyi Norvégia, Ausztria és Lengyelország esetében, miközben az osztrák GDP-adat a lengyel több mint kétszerese, a norvég majd háromszorosa – írja Mihályi Péter a már idézett tanulmányában. Alapvetően nem a foglalkoztatottsági aránytól függ a gazdasági teljesítmény, hanem a ledolgozott órák számától, és azok termelékenységétől.

Mihályi gondolatára egyébként a kormányzat szolgáltatott látványosan bizonyítékot a közmunka átalakításával. Ha száz 8 órás közmunka „álláshelyet” kettőszáz 4 órássá alakítunk, dupláztuk a foglalkoztatottak számát, de aligha állíthatja komolyan bárki, hogy ezzel bármiféle hatást gyakoroltunk a gazdaság teljesítményére.

Források és ihletők:

Munkácsy Ferenc a Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet „Vállalati versenyképesség és az állam szerepe. Hitek és tévhitek” címmel megrendezett konferenciáján elhangzott előadása

Mihályi Péter: Nem a foglalkoztatás szintje a döntő kérdés (Tanulmány, a Munkaügyi Szemlében jelenik meg hamarosan)

Fazekas Károly: A magyar foglalkoztatási helyzet jelene és jövője (Tanulmány, elérhető itt)