kapubanner for mobile

Az anyagi ösztönzőknél is fontosabb a képzés a turizmus-vendéglátásban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Y generáció térnyerésével nagyobb lett az igény a munkahelyi képzésekre a turizmus-vendéglátásban - a Danubius Hotels Group és az Employ Your Brand kutatása szerint.

A képzési lehetőségeket tartják a legfontosabbaknak munkahelyi ösztönzők között a magyarországi turizmus-vendéglátásban dolgozók, valamint a területen tanuló diákok - derül ki a Danubius Hotels Group és az Employ Your Brand hr-kommunikációval foglalkozó szakportál közös kutatásából. A szektorban mind a szakmai továbbképzések, mind a nyelvi képzések iránt jelentős igény mutatkozik, ugyanakkor az utóbbiaknak a tanulók valamivel nagyobb jelentőséget tulajdonítanak. A folyamatos szakmai fejlődés fontosságát a kutatás elemzői szerint mindenekelőtt az Y generáció térnyerése magyarázhatja, amelynek tagjai versenyképességük zálogaként tekintenek a képzésekre, ami ösztönzőleg hat az idősebb generációkra is.

A szakmai továbbképzések szerepeltek az első helyen a munkahelyi ösztönzők fontossági sorrendjében a turizmus-vendéglátásban tanuló középiskolások és felsőoktatási hallgatók, valamint a szektorban dolgozó munkatársak körében - derül ki a Danubius Hotels Group és az Employ Your Brand hr-kommunikációval foglalkozó szakportál több mint 400 fő bevonásával készített közös kutatásából. A dolgozók a képzések után az év végi jutalom, azaz a tárgyév kimagasló teljesítménye után adható ösztönző juttatás, valamint a törvény által is előírt utazási költségtérítés jelentőségét értékelik a legtöbbre, amíg a diákok esetében az anyagi természetű ösztönzőket megelőzi még a nyelvtanulás lehetősége is.

„Az utóbbi években a hagyományosan népszerű anyagi juttatások és egyéb ösztönzők mellett egyre fontosabbá váltak a munkavállalói elvárások között a képzések, tréningek. Ez a tendencia összefüggésben lehet az Y generáció térnyerésével, illetve az őket követő Z generáció munkaerő-piacon történő megjelenésével, amelynek tagjai számára a szakmai kihívások, illetve fejlődési lehetőségek fontos szerepet játszanak egy munkahelyről való döntésben. Ezeknek a generációknak a legfiatalabb képviselői is hamarosan kikerülnek a középiskolai, egyetemi-főiskolai képzőhelyekről” - értékelte a kutatás eredményeit Temesvári Zsolt, a Danubius Hotels Group képzési és szervezetfejlesztési igazgatója.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Az anyagi ösztönzőknél is fontosabb a képzés a turizmus-vendéglátásban
2. oldal - Versenyben a szállodák a munkatársak megtartásáért
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek