kapubanner for mobile

Az Átrium megválik munkatársainak 90 százalékától

Az intézmény 218 millió forintos támogatást remélt, ehelyett az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindössze 50 millió forintot ítélt meg neki - írta a hvg.hu.

A színház egyhónapos gyűjtési időszakot indított, célként 100 millió forint támogatást tűztek ki, mert ezzel biztosították volna, hogy az Átrium változatlanul működhessen.

"A gyűjtési időszak alatt a közönségtől annyi felajánlást kaptunk, ami éves szinten mintegy 20 millió forintot jelent, amit így is példátlan kiállásnak látunk, és nagyon köszönünk. Ennek, továbbá alkotó- és munkatársaink jelentős áldozatvállalásának köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban nem kellett bezárnia a színháznak" - írják a hvg.hu-hoz eljuttatott közleményükben.

Alegfájdalmasabb, hogy az Átrium kénytelen munkatársainak 90 százalékától megválni - teszik hozzá.

"Közülük többen a kezdetektől fogva a csapat tagjai voltak, és eddig is hatalmas áldozatokat hoztak azért, hogy a színház működni tudjon, de az épületnek a jövőben nem lesz önálló csapata, amely az előadások kiszolgálását el tudná végezni " - írják.

hvg.hu

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek