Az ázsiai vendégmunkások beválása a toborzás minőségétől függ
Az Aarenson Consulting tapasztalatai szerint három kérdéskör foglalkoztatja azokat a hazai munkaadókat, akik helyi, vagy közeli munkaerő híján az ázsiai vendégmunkások alkalmazásán gondolkoznak. Hosszú távon számíthatunk-e a munkájukra? Mennyi idő alatt érkeznek meg a munkások? Milyen bérért dolgoznak?
Ezek nagyon különböző témaköröknek tűnnek, de a hazai toborzásban több mint másfél évtizedes, az ázsiai munkaerő-közvetítésben pedig több éves gyakorlatunk azt mutatja, hogy már a folyamat legelején, a munkások hazájában történő toborzásnál eldől, hogy tudunk-e ezekre a kérdésekre elfogadható, pozitív választ adni.
Az ázsiai vendégmunkások szorgalma, munkabírása, a munkához való hozzáállása mind segít a termelékenység javításában. Ezt természetesen nem csak a hazai cégek tudják, hanem Európa-, sőt világszerte. Az ázsiai munkásokért zajlik egy verseny, amelybe mi is időben beneveztünk, azonban nem elég felvenni a munkásokat, meg is kell őket tartani. Az Aarenson már a toborzás kezdetétől kiemelt figyelmet szentel a megbízható, stabil létszám összeállítására, így a munkaerő megtartás már az első szűréskor elindul.
Ezért mi azt állítjuk, hogy csakúgy, mint a belföldi munkaerő-kiválasztásnál, vagy a diplomás pozíciók betöltésekor, az ázsiai kékgalléros vendégmunkások közvetítése esetében is a toborzás minősége, szakmaisága határozza meg, sikeres lesz-e hosszútávon a projekt.

Vietnámi munkavállalók Magyarországon
Az ázsiai munkások toborzásához sokéves szakmai rutin kell
Az utóbbi 2 évben mind a munkaadók, mind a munkaerő-kölcsönző cégek részéről ugrásszerűen megnövekedett az igény az ázsiai, főként vietnámi munkások iránt. Ezt az igényt számos toborzó vállalkozás igyekszik kiszolgálni, túlnyomó többségében olyanok, amelyeket kifejezetten ez a friss igény hívott életre, korábban nem foglalkoztak toborzással.
Azonban a HR szolgáltatásban eltöltött lassan két évtized tapasztalata azt mondatja velünk, hogy az ázsiai munkások toborzásakor is létfontosságú a rutin, szakértelem, a szakma magas fokú ismerete, és a beágyazódottság.
A toborzás minősége előrevetíti a külföldi munkaerő magyarországi sikerességét
Amikor egy munkaadó ajánlatot kér tőlünk, mindig hangsúlyozzuk, hogy a munkaerő-toborzás kétirányú folyamat. Nem csak mi tájékozódunk részletesen a jelöltről, hanem a jelöltet is tájékoztatnunk kell a feladatról, és minden körülményről. Ez abban az esetben különösen fontos, ha egy minden értelemben távoli helyszínről toborzunk munkaerőt.
Ahhoz, hogy megbízható munkásokat hozzunk be, el kell érnünk, hogy felelős döntésük legyen az, hogy Magyarországra jönnek dolgozni. Ehhez pedig részletes tájékoztatást kell adnunk a bérezésről, a munkaidőről, a munkaszerződés tartalmáról. Sőt, fotókat, videókat mutatunk be számukra a majdani munkahelyükről, szállásukról, és a településről is, ahova várjuk őket. Ez többletmunka, de nagyban elősegíti a későbbi munkaerő-megtartást.
Az idő pénz, na meg munkaerő!
Harmadik országbeli munkavállalók esetén a toborzás nem húzódhat el. Ugyanis a vízumengedély ügyintézése hosszadalmas, időbeli kifutása gyakran kiszámíthatatlan. Ahhoz, hogy munkaerő-gazdálkodás szempontjából még tervezhető időn belül maradjon a folyamat, hogy határidőket tudjunk tartani, mindent meg kell tennünk azért, hogy a szolgáltatási szakasz a lehető leggyorsabban lefusson.
Ugyanilyen fontos az engedélyeztetési eljárás pontos, és gyors előkészítése is, hiszen egy hiányosan beadott dokumentáció akár az egész vízum kiadási procedúrát leállíthatja. Nem túlzás azt állítani, hogy ez egy rendkívüli precizitást igénylő, sokrétű feladat, amely rutint, és megfelelő adminisztratív erőforrást, létszámot igényel.
Az ázsiai vendégmunkások fizetése napról napra változó
Talán nem gondolunk rá, de az ázsiai betanított, vagy szakmunkások magyarországi bére valójában napról napra, a forint árfolyamával együtt változik. Egy vendégmunkás, legyen az vietnámi, vagy bármilyen más nemzetből való, vagy a két nagy, az egész világon használt valutában, vagy a saját országának a pénzében számolja a fizetését. Miért? Azért, mert egy vendégmunkás a fizetésének nagyrészét hazaküldi. Egy ázsiai munkás elsődleges célja az otthoni családjának anyagi támogatása.
Éppen ezért nagyon sok múlik a bérigények egyeztetésén, a fizetési ajánlatok egyértelmű kommunikációján. Meg kell értetnünk a munkásokkal a hazai árfolyamhelyzetet, mert ha csak itt szembesül vele, könnyen előfordulhat, hogy emiatt mond fel.
A rövid konklúzió az, hogy az ázsiai munkások foglalkoztatása remek megoldás a munkaerőhiányra, de fontos, hogy a folyamat az első lépésektől kezdve megbízhatóan, szakértelemmel legyen vezetve. Így lehetséges, hogy az Aarenson Consulting, a hazai közvetítéseivel azonosan, a vietnámi munkaerő toborzásra is garanciát nyújt.
Bogdanovits Péter
Az ázsiai munkások toborzására szakosodott Aarenson Consulting ügyvezetője
Nyitókép: Az ázsiai munkások foglalkoztatása segíthet a munkaerőhiány leküzdésében
(Támogatott tartalom)
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Mintha jégpáncél borítaná az amerikai munkaerőpiacot: hónapok óta alacsony a toborzás és az elbocsátások száma, a dolgozók pedig úgy érzik,... Teljes cikk
„Százból öt! Te benne vagy?” Ezzel a címmel indított tavaly októberben toborzási kampányt a HungaroControl. A cél legalább 700 jelentkező... Teljes cikk
- Használják, időt spórolnak, de félnek tőle: munkavállalók és a mesterséges intelligencia 6 hónapja
- Pályaválasztástól a karrierváltásig - Útkeresés generációkon át 8 hónapja
- Ő lett a BCG integrált energiaközmű szegmensének globális vezetője 9 hónapja
- Juttassuk munkához a gyermekvédelemből kikerülő fiatalokat: új program indult 11 hónapja
- Miért lehet nyerő a gamifikáció munkahelyi környezetben? 1 éve
- Felelős mesterséges intelligencia a HR-ben: így kezeld az algoritmus torzítását 1 éve
- A kiégés presztízs? A munkamánia egyenlő az elkötelezettséggel? 1 éve
- Ezek a legnagyobb kihívások most a munkaerőpiacon - így látják a legbefolyásosabb magyar HR vezetők 1 éve
- 5 lépés a magasan teljesítő vállalati kultúra felé 1 éve
- Miért van szükségünk tudatos életstratégiára? 1 éve
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2024-ben: Szőcs László, bp 1 éve


Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja