Az elég jó karácsony - veszélyhelyzetben

Emlékszünk, hogy is volt tavaly ilyenkor? Jóval nagyobb lökdösődés zajlott a plázákban, és parkolóhely is több van idén (hétfőtől mintha ez se lenne igaz), november közepétől pedig már azon kattogtunk, hogy kit mikor hívjunk meg - és nem azon, hogy kit ne…

2019 karácsonya nagyon hasonlított az előzőekhez, a túlhajszoltakhoz, a végletekig kifeszítettekhez, és mondtuk, írtuk is: ezt bizony már menedzselni kell, különben nem marad idő a megállásra, a csendre, a családra, vagy egyszerűen csak saját magunkra. Különben a karácsonyból is beszerzés lesz, logisztika, és pénzügy, a minőség meg háttérbe szorul.

Idén elmaradnak, vagy legalábbis erősen megritkulnak a rokonlátogatások - már-már olyan lesz az ünnep, mint egy korhatáros film, csak a karikában nem 12, 16 vagy 18 áll. Hanem? Nos, ezen sakkoztunk sokan, és mindezt ráadásul az üzleti év végével is össze kell egyeztetni, hiszen a biznisz nem állt meg, sőt. Akinek eddig megállt, annak pedig azért nehezebb, mint valaha.

Ha valamikor, hát most különösen fontos a karácsonyi időmenedzsment jegyében az erőforrások - és az erőfeszítések! - mérlegelése, a napi és a heti tervezés. Ha most jobban odafigyelünk mások erőfeszítéseinek elismerésére (és saját magunk megjutalmazására), annak hosszú távon is meglesz az eredménye. Lássuk be, decemberre mások is éppúgy telítődtek az egész éves extrém fáradtságtól, a kumulálódott érzelmi és hangulati veszteségektől.

Az egyik legszebb ajándék lehet idén a megfeleltetések elengedése: most sem a céges partik dresscode-ja, sem az utazások szervezésének súlya nem nyomja a vállunkat. Ne várjunk hát másoktól sem emberfelettit: az idei év különösen hangsúlyos leckét ad mindannyiunknak az elég jó karácsony témájából.

Persze felfoghatjuk úgy is a helyzetet, hogy Christmas 2020: kisebb volumen (kevesebb vendég, ajándék, vacsora, ebéd), kisebb teljesítmény. Több pihenés, lazítás, töltődés.

Ez is teljesítmény, főleg azoknak, akik már évtizedek óta kiestek ennek a „gyakorlatából”. Talán furcsán hangzik, de az öröm és az ünnep is eredmény, a létrehozásának és a fennmaradásának ugyanúgy vannak dedikált felelősei és érintettjei.

Nem a maximalizmus vagy a perfekcionizmus teszi majd az idei karácsonyt széppé, hanem az elfogadás és az elengedés.

Ezeket a fogalmakat a pszichológiából ismertük, de 2020 megtanított bennünket arra, hogy van olyan globális helyzet, amikor nincs mese, ez az egyetlen választás - ezt kell jól csinálni. Egyensúlyra, harmóniára törekedve.

Igen, az idei karácsony speciális lesz, és csak rajtunk múlik, hogy attól még karácsony marad-e.

A szilvesztert sem érdemes elgyászolni, lehet, hogy az idei lesz az, amit majd éveken át emlegetünk - vagy rákapunk arra (ha beválik), hogy néha majd újra csendesebb legyen.

Nagy kérdés, hogy ha már kaptunk esélyt, rájövünk - e, hogy mire van igazán szükségünk.

Kristóf Györgyi
Ügyvezető
Hammel&Hochreiter
Business & Management Consulting

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Generációváltás: összeomolhat a cég a tulajdonos halála esetén, ha nincs előkészítve a képviselet

Szakmai becslések szerint a következő tíz évben mintegy 145 ezer cég érintett a generációváltásban. Ezek a vállalkozások adják a magyar munkaerő... Teljes cikk

Nincs szánalmasabb közhely annál, hogy "ezek a mai fiatalok"

A fenti mondat Orbán Gábortól, a Richter Gedeon CEO-jától származik, aki a Mathias Corvinus Collegium vezetői konferenciáján beszélt Csányi Attila... Teljes cikk

Betanítás vagy pénzégetés? A próbaidő alatt dől el a jövő

Ősszel a hazai vállalatoknál megugrik az új munkatársak száma, és ezzel együtt a betanítási terhek is. A rosszul szervezett munkakezdés akár 50... Teljes cikk