kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a hivatásba. Szalavics Mariann a Nemzeti Adó- és Vámhivatal erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettese a HR Portálnak elmondta, hogy toborzásban a fiatalok megszólítására helyezik a hangsúlyt állásbörzéken, a közösségi médiában, szeretnének csökkenteni a 47 éves átlagéletkoron. Évente 600-800 munkavállalót vesznek fel. Az elnökhelyettes a HR Portálnak elmondta, milyen munkakörökre keres új kollégákat a NAV, és mit ajánl nekik munkaadóként.

Szalavics Mariann, NAV-

Mennyien dolgoznak a NAV-nál? Melyek a leggyakoribb munkakörök?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 18 000 ezer főt foglalkoztat, kétszintű szervezet. A szakirányítást a Központi Irányítás végzi, a jogszabályban meghatározott feladatokat pedig a vármegyék székhelyén működő, és a budapesti székhelyű adó- és vámigazgatóságok, a Bűnügyi Főigazgatóság, és a NAV speciális szervei látják el. A 18 000 ezer munkavállalóból körülbelül 4 ezren pénzügyőrként, a többiek tisztviselői munkakörben dolgoznak.

Nagyon széles a pozíciók palettája, szinte mindenki megtalálja a számára vonzó szakterületet. A pénzügyőrök például járőrként, rendészeti referensként, vámigazgatási referensként, határszolgálati vámreferensként, nyomozóként, bűnjelkezelőként dolgoznak. Pénzügyi, informatikai munkakörökre folyamatos a felvétel. A munkaerőpiacon a legnagyobb meglepetést általában a vegyészmérnök, zenész, orvos kollégáinkkal keltjük. 

Honnan és hogyan toborozzák az utánpótlást?

Évente 600-800 kolléga csatlakozik a szervezethez. Nnagy hangsúlyt helyezünk a fiatalok megszólítására, Tavasszal négy nagyobb állásbörzén - BME, BGE Pénzügyi és Számviteli Kar, HVG, ELTE Karriernap - veszünk részt. Idén lesznek toborzónapok Szekszárdon, Békéscsabán, Szegeden, Ózdon. Fontosak a személyes találkozások, mert sokan nincsenek tisztában a NAV feladataival - sokan szinte csak az szja vagy a gépjárműadó beszedését kötik hozzánk. Nagy előnyünk, hogy országszerte tudunk jelölteket fogadni. Feltétel egyebek mellett az egészségügyi alkalmasság, a büntetlen előélet, a magyar állampolgárság, pénzügyőröknél még a pszichológiai és fizikai alkalmasság.

Különös hangsúlyt fektetünk a középiskolások megszólítására osztályfőnöki órán vagy pályaorientációs napon akár fegyver- és kutyás bemutatóval teszünk színesítvesé a programot. Régóta jelen vagyunk a közösségi médiában. Már nemcsak a Facebookon és a Youtube-on, hanem a TikTokon és az Instagramon is van NAV-profil, ahol az eredményeink bemutatása mellett megjelennek toborzó posztjaink is. 

Célunk az is, hogy növeljük a pénzügyőrök utánpótlását adó – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán folyó – nappali képzéseinkre felvett hallgatók számát. A 2024/25-ös tanévben nappali képzésünk, pénzügyi rendészeti alapszakon két szakirányon - pénzügyi nyomozó valamint vámigazgatási és rendészeti - indul. A négy éves képzésre felvettek tisztjelölti állományba kerülnek és a képzés időtartama alatt havi 326 000 forint illetményre jogosultak, amely egyéb pótlékelemekkel egészülhet ki. Nincs tandíj, az első évben ingyenes, utána kedvezményes a kollégiumi elhelyezés, étkezést és tárgyi eszközöket is biztosítunk.   

Mennyit lehet keresni a NAV-nál?

A dolgozók illetménye a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló 2020. évi CXXX. törvény szerint alakul. Az illetmény függ a korábbi jogviszonyban töltött időtől, a munkakörtől, és a munkakörhöz tartozó pótlékoktól. Az illetményhez még különféle juttatások társulnak. Állandó juttatás például a munkába járás költségtérítése, egyedi elbírálás alapján a lakhatási támogatás, és a pénzügyőröknek a második évtől évi 96 625 forint ruhapénz. Van cafeteria-juttatás, utazási kedvezmény, kedvezményes mobil-tarifacsomag, bankszámlacsomag, egyedi elbírálás alapján szociális támogatás. Az egyéb juttatások között megemlíteném az üdülési támogatást, az ingyenes szakorvosi ellátást, a Honvédkórház szolgáltatásait, a belső képzéseket. A visszatérítendő juttatások között pedig a lakásépítési és -vásárlási támogatást kamatmentes munkáltatói kölcsönnel. 

Mennyire kihívás informatikusok idecsábítása, akik a versenyszférában többet kereshetnek? 

Nehéz a versenypiaci fizetési ajánlatokkal versenyezni nemcsak informatikai, hanem közgazdász, közbeszerzési, jogi területeken is. A béren kívüli juttatások, a jó közösség, a fejlődéssel lépést tartó szakmai munka, a hosszú távú stabil munkalehetőség azonban segíthet abban, hogy vonzók legyünk számukra is. Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba. Velem is így történt, nem dolgoztam korábban a közigazgatásban.

Melyek HR szempontból a NAV idei célkitűzései, min dolgoznak?
 
A toborzás célja a megfelelő számú, képzettségű és hozzáállású új munkavállalók biztosítása, de a már nálunk dolgozók megtartását is különösen fontosnak tartom. Minél vonzóbb munkahelyként szeretnénk működni, ezért mindig dolgozunk valami olyan újdonságon, ami  egyre jobb munkakörülményeket garantál. Most például új, egyéni és szervezeti ösztönzési rendszeren dolgozunk. Ez a tervek szerint, az első félév végére készül el, és remélem, hogy segít a toborzásban is. Idén megújul a képzési rendszerünk, amely kerditpontos lett.

Névjegy:

Szalavics Mariann összesen 15 évet töltött a versenyszektorban, ebből 8 évet bankban, vezető pozícióban. 2013-ban a versenyszférából az állami szektorba került, a Volánbusz gazdasági igazgatója lett. Egy szervezeti változást követően a pénzügyi-számviteli, a kontrolling-, illetve humánigazgatási és fejlesztési területek vezetésére kapott megbízást. 2019 márciusától a NAV Gazdálkodási- és Humánigazgatási Szakfőigazgatója, majd 2020. április 15-étől a Központi Irányítás erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettese. Ő felügyeli, egyebek mellett, a humán szakterület működését. 


Így fizet a NAV munkaadóként

Szalavics Mariann említette, a NAV dolgozóinak illetménye a 2020. évi CXXX. törvény alakul. Megnéztük a törvény mellékletében, hogy tételesen mekkora fizetésekkel lehet számolni. Diplomásként területi szervnél a kezdő alapilletmény az I. fizetési fokozatban A besorolási kategóriában bruttó 340 ezer – 600 ezer forint között alakul. C kategóriában már 500 ezer és 760 ezer forint között. Központi szerveknél valamelyest magasabbak az összegek. 400-660 ezer illetve 560-820 ezer forint a két adat.

NAV, területi illetmények
Alapilletmények

A fizetési fokozat 8 évenként ugrik feljebb 20 ezer forinttal.

NAV, vezetői illetmények
Vezetői munkakörök illetményei

Vezetői munkakörökben osztályvezetőként területi szervnél 600 ezer – 1,1 millió forint között lehet keresni, főosztályvezetőként 710 ezer – 1,3 millió forint között. Központi szervnél a főigazgató 1,25 – 1,9 millió forint között keres, míg az elnökhelyettes 1,45 – 2,1 millió forint között.

Nyitóképen Szalavics Mariann

  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden pályázónak adunk visszajelzést, még tanácsokat is: interjú Nyeste Ágival, a JYSK regionális HR igazgatójával

Másfél évvel ezelőtt nevezték ki Nyeste Ágit a három országot átfogó JYSK-régió (magyar, osztrák, görög) HR igazgatójának. Összesen 2000... Teljes cikk

A túlélés záloga a rugalmasság kialakítása - Endrei-Kiss Judit, az RTL Magyarország Chief People Officere

A változás szinte már természetes kell, hogy legyen, de ehhez mentális és lelki alkalmazkodóképességet is ki kell építeni. Az adaptív képesség... Teljes cikk

Generációkra szabott megoldások: egymás után harmadszor lett Top Employer az MBH Bank

Ahogy a bank toborzási szlogenje is mondja: „a te karriered a mi utunk”, és ezt komolyan is gondolják: elég csak a 400 fős gyakornoki programból 100... Teljes cikk