Csak az okos cégek költenek most tréningre
A tréningekre fordított költségvetés mindig az első tételek között szerepel, amikor a gazdasági helyzet rosszabbra fordul. A legújabb felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy nehézségek esetén pont az ellenkező megoldás hozhat eredményeket, azok a cégek ugyanis könnyebben átvészelik a válságot, melyek többet költenek tréningekre.
Egy most publikált angol felmérés szerint azok a vállalatok, melyek költenek a munkatársak fejlesztésére hatékonyabb működést érhetnek el nehéz időszakokban is. Arról nem is beszélve, hogy a képzések és a tréningek növelik a munkatársak motivációját, amely elengedhetetlen a krízis eredményes kezelésében, állítja a Cranfield School of Management tanulmánya.
A kutatás készítői 1100, a toborzásért és a képzésekért felelős vállalati HR-vezetőt kérdeztek meg, és nyolcvan százalékuk mondta azt, hogy a meglévő kollégák képességeinek fejlesztése sokkal többet ér, mint olyan emberek hozni a céghez, akik elvileg rendelkeznek a vállalat számára szükséges készségekkel. 40 százalékuk azt tapasztalta, hogy a képzés költségei ellenére pénzt tudtak megtakarítani a tréningeknek köszönhetően.
A leginkább sikeres szervezetek a kutatás szerint jellemzően formális képzési irányelveket alkalmazva fejlesztik a munkatársaikat és képzik a tehetséges fiatalokat, míg a legkevésbé sikeres cégek elhanyagolták a tréningeket vagy legfeljebb ad hoc módon tartottak ilyet. Hozzá kell tenni, hogy mindezek ellenére csupán a munkaadók egyharmadának lefektetett képzési stratégiája.
Dr. Emma Parry a kutatás egyik vezetője szerint a cégek egy része szakmailag nincs felkészülve a válság kezelésére. Így számukra az ehhez szükséges tudás megszerzése nagyon fontos lehet, ha tényleg át szeretnék a következő éveket vészelni, hiszen a hatékony működésnek és a megtakarítások elérésének is speciális módszerei vannak. Természetesen egy nehezebb időszakban az adott időszaknak megfelelő képzéseket kell igénybe venni.
A hatásos tréningek a szakértők szerint több eredménnyel is kecsegtetnek, így a kutatás tapasztalatai szerint csökken a munkahelyi fluktuáció, és gyakori hiányzások ellen is hatékony eszköznek bizonyult. Többek között a fenti okoknak is köszönhetően a tréningeket okosan használó cégeknél javult a hatékonyság és növelni tudták a vevői elégedettséget is.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?