Családi napok, mint a sikeres employer branding eszköze

Manapság, mikor a social médiának, internetes fórumoknak, Facebook csoportoknak köszönhetően másodpercek alatt jut el százakhoz, ezrekhez egy vélemény, még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a munkavállalói elégedettségre, hogy cégünkről pozitív kép alakuljon ki, és az hosszútávon meg is maradjon. Ennek egyik remek eszköze a családi napok szervezése, ehhez adunk most támpontokat.

Ma már nem működik a kampányszerű odafigyelés. A vállalati wellbeing elsődleges és nem csak az új kolléga felvételéig fontos az employer branding, sőt, kijelenthető, a munkavállalói márkaépítés azzal kezdődik, hogy a meglévő dolgozóinkkal úgy bánunk, hogy azt mondhassák, nem akarunk váltani, szeretünk itt dolgozni.

De hogyan érhetjük el, hogy szeressék a cégüket a munkavállalók?

Természetesen az alap, hogy hitelesek legyünk a dolgozók szemében, a cég is éppannyira lojális legyen dolgozóihoz, mint amennyire elvárjuk azt a munkavállalótól, így épül ki a bizalom mindkét fél részéről. Légből kapott ígéretek helyett a kézzelfogható tettek számítanak. Az igazán jól működő employer branding eszközök összetett, komplex folyamatok, nem merülnek ki abban, hogy cafeteriaval, vagy egy babzsákos pihenőhelyiséggel kedveskedünk. Természetesen némi befektetést igényelnek, viszont az a cég, amelyik nem kezeli kulcsfontosságú kérdésként a munkavállalói elégedettséget és munkaerő megtartást, nem sok jóra számíthat az amúgy is hatalmas fluktuáció miatt. Az elégedettség ráadásul hatással van a versenyképességre, bevételekre, hatékonyságra, brandre, sőt a tőzsdei besorolásra is.

De nézhetjük fordítva is: ahol elégedetlenség van, ott frusztráció és stressz is, a rossz légkör pedig betegségekhez, hiányzásokhoz, munkahelyi balesetekhez, pontatlansághoz, késésekhez, a határidők be nem tartásához vezet. Magyarországon a betegállományban eltöltött munkanapok több mint felének a kimerültség az oka. Ez évente csaknem 440 milliárd forintnyi veszteséget okoz a hazai vállalkozásoknak. Így jobban ráfizet az, aki nem foglalkozik a munkáltatói wellbeing-gel, mint aki fordít rá energiát.

A munkavállalók elkötelezettségét természetesen sok minden befolyásolja. Például elégedettek-e a műszakbeosztással, a munkába járás idejével, feltételeivel, a túlóra lehetőségével és annak pénzügyi vonzatával, a munka jellegével és a munkafeltételekkel, a bérszínvonallal, a juttatásokkal, a vállalati légkörrel, a cég hírnevével, valamint a vezetők emberi bánásmódjával. De kutatások bizonyítják, hogy az egyik legfontosabb a legtöbb ember számára, hogy a munka-magánélet egyensúlya biztosítva legyen. Ezen segíthetünk családi napokkal is, így nem csak a munkavállaló, de családja is odafigyelést kap, ezzel pedig sokat teszünk a munkaerő megtartás érdekében.

Hogyan szervezzünk családi napot?

Az első és legfontosabb, hogy a szervezés elején végezzünk kutatást, milyen életkorú és nemű vendégeket várhatunk. Általános szabály, ha a gyereknek jó, akkor a szülőnek is, így mindenképpen gondoskodnunk kell olyan programokról, melyeket együtt az egész család is élvezhet, de külön-külön a gyerekeknek is biztonságos és szórakoztató.

Ami mindig befutó, az a kézműves foglalkozások. Már az egészen picik is, akár 2 éves kortól részt vehetnek benne, de a kamaszok is élvezik. Rajzolni, festeni, gyöngyöt fűzni, origamizni mindenki szeret, ráadásul a kész remekművek szép emlékként hazavihetők.

Hogy mozgásból se legyen hiány, válasszunk olyan sportos, egyszerű játékokat, melyek ismertek lehetnek az egész család körében, így szívesen beállnak játszani. Ilyen a tollas, ping pong, élő kugli vagy csocsó. A mozgás és a sport köztudottan elősegíti az emberek egészségét, így nem csak szórakoztató programként tekintünk ezekre, hanem mint wellbeing-eszközökre is.

Tapasztalat, hogy ahol légvár és trambulin van, ott gyermek nem unatkozik, sőt haza se akar menni, így ezekre is érdemes áldozni egy családi nap alkalmával. Mindkettőből többféle létezik, az Eurobangee-val viszont nem lehet mellélőni, hiszen biztonsági kötelek gondoskodnak a gyerekek testi épségéről, miközben animátorok segítenek nekik.

Ha az előzetes felmérés alapján lenne igény a kicsit extrémebb szórakozásra is, mert inkább iskolás a korosztály, akkor a twister mászófal, a buborékfoci vagy a zorb típusú eszközök lesznek a megoldás. Mindegyik eszköz nyújt egy kis kihívást, és garantáltan ad a rendezvénynek vicces és szórakoztató pillanatokat.

Ha esetleg a csapatvetélkedőktől sem riadnak vissza a munkavállalók, az élőcsocsó, célba rúgás, vagy a darts foci típusú játékok is bevethetők. Ezeknél az eszközöknél lehetőség van arra, hogy az egész család beszálljon a játékba, és csapatként versengjenek a győzelemért.

Egy jól sikerült családi nap élménye nem csak a családtagokra lesz jó hatással, olyan plusz csapatépítő löketet ad a kollégáknak is, aminek pozitív hatása nagyon sokáig érezhető lesz a munkanapokban is, és a cég hírnevét is öregbíti. Ha épp családi nap szervezését tervezitek, bizonyos erre szakosodott cégeknél lehetőség van csomagajánlatot is kérni, így nem kell külön összeválogatni az eszközöket.

 

 

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Valós üzleti döntésekkel versenyeztek a jövő HR-szakemberei a Talent Bridge-en

Február 5-én rendezték meg a Talent Bridge powered by Fürge Diák országos HR-esetmegoldó verseny döntőjét – de a kezdeményezés jelentősége... Teljes cikk

Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók

A magyar munkaerőpiac tartós kihívásokkal küzd: egyre nehezebb a stabil, megbízható munkaerő biztosítása. Az ipari termeléstől az élelmiszeriparon... Teljes cikk

Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában

A fluktuáció a szervezeti egészség egyik fontos mutatója: bizonyos mértékig még hasznos is lehet, hiszen hozzájárul az állomány megújulásához.... Teljes cikk