Csökkenhet a munkaerő-kölcsönzők likviditása?
A 2016. november 11-én kihirdetett, 335/2016. (XI. 11.) Kormányrendelet értelmében a munkaerő-kölcsönzők által határozatlan idejű letétbe helyezendő vagyoni biztosíték összege 2016. december 1-től 2 millióról 5 millió forintra emelkedik. Vajon elégséges lehet a piac “megtisztítására” ez a változás?
Ezt a kérdést tettük fel dr. Hadházy Tamásnak, a Pensum Csoport egyik alapítójának, aki 1997. óta foglalkozik HR szolgáltató cégek működtetésével.
Álláspontom szerint ez a megoldás jelenlegi formájában a valós problémák kezelésére alkalmatlan. Sokkal inkább szolgál „piacra lépési korlátként”, mint tényleges fedezetként az esetlegesen bekövetkező negatív szcenáriókra. A vagyoni biztosíték letéti jellege miatt likviditás-csökkentő hatású, főleg egy kisebb vállalkozás esetében. A legtöbb országban ilyen biztosítékot nem is alkalmaznak, helyette likviditás-igazolást, vagy egyéb igazolásokat kívánnak meg, amelyek meglétét folyamatos monitoringgal biztosítják.
Jelen megoldás nehezíti az új szereplők piacra lépését, és a versenyt egyre inkább a már meglévő szereplőkre korlátozza. Ha már vagyoni biztosíték, akkor logikusabb lenne egy, a létszámhoz kötött -alulról és felülről zárt - változó összeg alkalmazása, amely ténylegesen megoldást jelenthetne a kezelni kívánt problémákra.
A jelen állapot abból a feltevésből indul ki, hogy a munkaerő-kölcsönzési tevékenységet munkaerő-kölcsönzéssel professzionálisan foglalkozó cégek végzik. Ugyanakkor a munkaerő-kölcsönzés egy tevékenységi kör, amelyet bármely vállalkozás végezhet fő tevékenysége mellett is. Így azokat a vállalkozásokat, amelyek melléktevékenységként foglalkoznának a munkaerő-kölcsönzéssel (pl. informatikai cég egy-két informatikust kölcsönözne), eleve arra készteti, hogy más szerződési keretekben gondolkodjanak.
Amellett, hogy fokozatosan szigorodik a legálisan működő cégekre vonatkozó feltételrendszer, maga a tevékenység zavartalanul folyik más, nehezen elkülöníthető szerződéses keretekben (pl. facility management, hostess-munkákra szóló szerződések, vállalkozási szerződések, stb.). Tekintettel arra, hogy fenti jogi konstrukciókban nem kell számolni a munkaerő-kölcsönzés esetében megkövetelt feltételrendszerrel, annak költségeivel, az ezzel élő szolgáltatók jóval kedvezőbb áron tudják biztosítani szolgáltatásaikat.
A vagyoni biztosíték ugyanakkor egy több ezer főt kölcsönző vállalat esetében már messze nem tud a működés fedezetéül szolgáló biztosítékként funkcionálni. Érdemes lenne egy olyan, valóban arányos biztosítéki rendszerben gondolkodni, ami amellett, hogy követi a volument, nem sérti a tevékenység folytatásához szükséges egyik legfontosabb tényezőt, a likviditást.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A 2026 elején is alacsony munkanélküliségi ráta mellett számos ágazatban – különösen az építőiparban és az élelmiszer-feldolgozó szektorban... Teljes cikk
Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át. Teljes cikk
A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán. Teljes cikk
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hónapja
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 2 hónapja
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 3 hónapja
- Itt vannak a legnagyobb munkaerő-kölcsönző cégek 3 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 3 hónapja
- Papíron máshol dolgoztak – 1 milliárdos csalás a bíróság előtt 3 hónapja
- Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról 3 hónapja
- A potenciális munkaerő-tartalék számra korcsoportonként - grafikon 3 hónapja
- Gazdasági csoda vagy drága illúzió? 2025 rekordberuházásai Magyarországon 3 hónapja


Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?