kapubanner for mobile

Csökkentenék a közmunkások számát

A munkaerőhiányra hivatkozva építi le a kormány a közmunkáslétszámot, ám a mesterségesen felpumpált rendszerből nem könnyű kilépni.

A Miskolci Bosch gyárba jelentkezett egy borsodi kis faluból öt volt közmunkás, négyüket fel is vették. Sikertörténet - mondhatnánk, ha nem éppen azt az embert utasították volna el, akinek volt autója - írta a Népszava. Az elzárt faluból ugyanis más módon nem lehet eljutni Miskolcra. Busz csak egy közeli nagyobb településre jár, ahonnan indul ugyan másik járat a megyeszékhelyre, csak éppen a kis faluból nem lehet elérni a csatlakozást. A történetet Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke mesélte el a lapnak annak kapcsán, hogy a Pénzügyminisztérium szerint a közfoglalkoztatottak létszámának csökkenése egyértelműen jelzi: a közmunkások folyamatosan lépnek át a versenyszférába. A nagyobb városokban ez valószínűleg igaz is - véli a szakszervezeti vezető -, a hátrányos helyzetű térségek eldugott falvaiban azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű a helyzet. A történet szereplői előtt most két választás van: vagy elmennek feketén valami nyári idénymunkára, vagy - ha szerencséjük van - visszakerülhetnek a közfoglalkoztatásba.

Ez utóbbihoz szükség van a polgármester jóindulatára is, hiszen egyre több helyi vezető kénytelen sakkozni: kinek ad közmunkát és kinek nem. A kormány ugyanis erőteljesen, mintegy 40 milliárd forinttal megvágta a közmunkaprogramokra szánt idei keretet: a tavalyi 266 milliárd forint helyett az idén csak 225 milliárd forintot szánnak rá. A cél, hogy 2020-ra 150 ezer főre csökkenjen a közfoglalkoztatottak száma. Ez már nem is tűnik olyan messzi célnak: a KSH adatai szerint a február-áprilisi időszakban 157 700-an vallották magukat közfoglalkoztatottnak. Ez tavalyhoz képest több mint 46 ezer fős létszámcsökkenést jelent. Komjáthi Imre szerint a csökkenésben szerepet játszik az is, hogy a tavaly ősszel indult programok most érnek véget. Ezek helyett hamarosan újabbak indulnak, igaz kisebb létszámban.

A projekt alapú elszámolás nagy lehetőséget ad az adatok kozmetikázására, hiszen van, hogy egy ember kétszer is megjelenik az éves statisztikában - fogalmazott Komjáthi Imre. Azt mondja: korábban sem volt valójában olyan sok közmunkás, de akkor jól jöttek a magas - 200 ezer feletti - létszámadatok, amikor a kormány azt kívánta kommunikálni: segély helyett munkát ad. Most, hogy a munkaerőhiányt kell megoldani, jól mutat az alacsonyabb létszám.

A szakszervezeti vezetőhöz is érkeznek persze a cégektől kérések, hogy segítsen hadra fogható munkaerőt találni. Egy gyorstalpalón ugyanakkor nem lehet egy munkagép kezelését megtanítani, főképp, hogy ezek az állami képzések inkább elméletiek. Márpedig a közmunkások fele csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik, 10 százalékuk még a 8 általánost sem fejezte be. Egy részük ráadásul soha életében nem dolgozott máshol, ezért hiányoznak is a munkavállaláshoz szükséges készségei. Komjáthi Imre szerint alaposan fel kellene mérni a közmunkások képességeit, és ahhoz igazítani a program átalakítását.

Népszava
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek