Dolgozófigyelő kémszoftver a Microsofttól
A vállalati számítógépek előtt ülő alkalmazottak teljesítményének folyamatos figyelésére és értékelésére alkalmas szoftvert fejlesztett ki a Microsoft, amely a londoni The Times szerdai értesülése szerint már szabadalmi engedélyt is kért találmányára.
A Monitoring System 500 nevű szoftver a szabadalmi folyamodványhoz csatolt termékleírás szerint figyeli a munkatársak pulzusszámát, úgynevezett galvanikus bőrreakcióját - vagyis a bőr elektromos vezetőképességét, amelyet egyébként a hazugságvizsgáló készülékek is mérnek -, elektromiográfiai jellemzőit, légzésszámát, agyuk elektromos jeleit, testhőmérsékletük változásait, arckifejezésüket és vérnyomásukat.
Ha mindezek alapján a rendszer azt észleli, hogy a dolgozó stresszes állapotban van, értesíti a főnökséget arról, hogy az adott munkatársnak segítségre van szüksége, például más feladatot kell neki adni.
A The Times által idézett szakszervezeti illetékesek azonban inkább attól tartanak, hogy az alkalmazottakat egyszerűen kirúghatják a szoftver által folyamatosan végzett pszichológiai állapotfelmérés alapján.
A rendszer a brit üzleti élet szereplői körében sem aratott osztatlan sikert. David Frost, a Brit Kereskedelmi Kamarák Szövetségének vezérigazgatója azt mondta a brit napilapnak, hogy a munkáltató és a munkavállaló közötti bizalmat ássa alá, ha az alkalmazottak folyamatos megfigyelés alatt érzik magukat.
A brit kisvállalkozói szövetség vezetője kijelentette: a szervezet arra kéri munkaadóit, hogy ne alkalmazzák ezt a szoftvert, mert használata "elmérgesítené a munkahelyi viszonyokat".
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az amerikai Checkr vezérigazgatója, Daniel Yanisse szerint az AI-korszakban már nem elég "csak" HR-esnek, pénzügyesnek vagy jogásznak lenni. A cég... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a generatív AI nem csökkenti a munkaterhelést: feladatbővülést, folyamatos multitaskingot és elmosódó munkaidő-határokat... Teljes cikk
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Boldogtalan britek: stresszesek és túlterheltek a szigetország dolgozói 3 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 3 hónapja
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 3 hónapja
- Microsoft: Az AI teljesen átalakítja a munkavégzést 2026-ban 4 hónapja
- Megfordult a trend: meredeken csökken a brit bevándorlás 5 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 5 hónapja
- Nagy Márton a minimálbérről: ha az állam nem avatkozik be, nem lesz megállapodás 6 hónapja
- Lebuktat a WIFI: mostantól pontosan lehet tudni, ki honnan dolgozik 6 hónapja
- Brutális szigorítás Nagy-Britanniában: nyelvvizsga nélkül nincs munkavállalás 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?