kapubanner for mobile

Drága buli a munkaerőhiány a boltban

A bérköltség az egekben, de a létszám nem nő, így mindenki túlórázik. Jelentősen nőttek a bérköltségek a kereskedelemben az egy évvel ezelőttiekhez képest, a foglalkoztatotti létszám viszont nem bővült az szükségletekhez mérten, így 2015-höz képest negyedével nőtt a túlmunka, derül ki a blokkk.com összeállításából.

2016. első kilenc hónapjában 326 milliárd forintot költöttek bérre a boltosok, ami a fizetésekre rakodó járulékokkal megfejelve
414 milliárd forintot jelent. Ez bizony jócskán több, mint 2015. azonos időszakában, akkor a teljes bérköltség - járulékokkal együtt - 368 milliárd forint volt. A különbség 46 milliárd forint, ami 12%-os többletkiadást jelent, ennyivel emelkedtek a boltokban a fizetések háromnegyed év alatt. A kiskereskedelmi forgalom közben ehhez képest csak 5%-kal emelkedett, a létszám pedig sehogy, sőt, némileg olvadozott is év közben.

Az elmúlt években is folyamatosan emelkedett a bérköltség a boltokban, 2015-ben elérte az 500 milliárd forintot. De hát a 2012-es esztendőhöz mérve három év alatt együttesen a növekedés százalékos ütemét (13%), az éppen csak túllépi a 2016. évit, tehát a legutóbbi háromnegyed évben már közel annyit löktek a béreken a boltosok (a fent említett 12%), amennyit korábban három év alatt együttesen.


Nincs elég eladó, így marad a túlóráztatás



Sok választásuk nem maradt a boltosoknak, ezért megnyomták a túlóráztatást. Sikerült is a harmadik negyedévek tekintetében rekordot állítani, nem is kicsit. A korábbi években nem emelkedett másfél millió óra fölé a harmadik negyedéves túlóráztatás, 2015-höz képest pedig közel negyedével nőtt a túlmunka. Sőt, a 2016-os esztendőben a harmadik negyedévi túlóraszám megközelítette az előző év utolsó negyedévének túlmunka értékét, amiben a karácsonyi tumultus is benne volt.

blokkk.com
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek