Szerző: Paraszt Imre
Csatlakozz hozzánk a Viberen
Megjelent: 12 éve

Dúl a harc a diákmunkásokért

images

images

A Pécsi Tudományegyetem megbízásából készült "Munkaerő-piaci helyzetkép Magyarországon 2005-2006 - különös tekintettel a diákszövetkezetek tevékenységére" című tanulmány legfőképpen azt nehezményezi, hogy a diákszövetkezetek rejtett munkaerő-kölcsönzést folytatnak azzal, hogy a velük tagsági viszonyban álló diákmunkásokkal munkaszerződést, illetve megbízási szerződést kötve egy másik munkáltatónál foglalkoztatják őket. A tanulmány a hatályos törvényekre hivatkozva (az 1992. évi XXII. Mt. 193/D § (1) bekezdése), azt írja, hogy ez tilos, legalábbis a szövetkezetek számára, mivel azok csak a saját javukra foglalkoztathatják tagjaikat.

A tanulmányt ezen túlmenően főként a diákmunkával kapcsolatos jogsérelmekre hegyezték ki, a felmérés szerint például a középiskolások 40 százaléka, a főiskolai, egyetemi hallgatóknak pedig a 45 százaléka tapasztalt szerződésszegésből eredő jogsértéseket (pl. késett a fizetés egy hónapot vagy kevesebbet kaptak az ígértnél). A munkaidő terén sem volt jobb a helyzet, a középiskolások a maximális heti 20 óra helyett átlagosan 27-et robotoltak, a budapesti fiúkról nem is szólva, náluk ez az időmennyiség ugyanis heti 37 órára dagadt. Büntetésben a felsőoktatásban lévők csupán 9 százaléka részesült, bár mindannyian jelezték, hogy ugyan jogosnak érezték a levonást, mértékét túlzónak találták.

A fejezetért felelős Jakab Tamás kutató továbbá kifogásolja, hogy munka-, tűz- és balesetvédelmi oktatásban nem részesülnek a diákok, holott azt kötelező lenne megtartani, és hogy egynémely munkaköri leírás meglehetősen felületes. A regisztrációs díjról és a szövetkezeti járulékról szintén nem tudni, milyen célt szolgálnak, ezekből ugyanis nem derül ki, hogyan lesz valaki a szövetkezet tagja, illetve milyen módon gyakorolhatja jogait.

A tanulmány kitér arra is, hogy a diákmunkások többsége tulajdonképpen az egyetlen lehetőség lévén fordult az iskolaszövetkezetekhez, nem ismerik ugyanis a részmunkaidős foglalkoztatást, a távmunkát, sőt még az alkalmi munka vagy a munkaerő-kölcsönzés intézményét sem. Ez utóbbira külön hangsúlyt fektet a kutató, mivel véleménye szerint nagyobb jogbiztonságot és rendezettebb munkakörülményeket biztosítanának a diákoknak. Amennyiben a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó szervezetek átfogó kommunikációs hadjáratot folytatnának, sokat lehetne javítani a diákok munkakörülményein.

Éles riposzt a diákszövetkezetektől

A Diákvállalkozások Országos Érdekvédelmi Szövetsége (Diákész) szerint viszont újra a "diákokra éhes" munkaerő-kölcsönzők mesterkedései vannak a háttérben, akik már hat éve próbálják megtörni az iskolaszövetkezetek egyeduralmát. A jó és a gonosz örök párharca most e tanulmányban öltött testet, mivel ha valóban a jó szándék vezérelte volna a kutatót, a diákszövetkezetekkel vette volna fel a kapcsolatot, s nem a nyilvánossággal - nyilatkozta a HR Portalnak Simon Balázs, a Diákész főtitkára.

Szerinte egyébként sem alkalmas a tanulmány a párbeszédre, mivel pusztán 200 diák, illetve hallgató véleményét tükrözi, ami a 120-130 ezer fős összlétszámhoz képest meglehetősen elenyésző minta. Arról nem is beszélve, hogy maga a tanulmány gerincét adó kérdőív alapján nem vonhatók le semmilyen rejtett munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó következtetések, mert ilyesféle kérdések nem is szerepeltek benne. A munkaszerződés kötése pedig nemcsak bevett gyakorlat, hanem törvényi előírás is, elvégre miből másból tudhatná meg a diák kötelezettségeit, illetve jogait. Ráadásul a közvetítés még így sem minősül munkaerő-kölcsönzésnek, mert - mint ahogy Másody Szabolcs, a MŰISZ Iskolaszövetkezet marketingvezetője elmondta - a diákmunka során a munkáltatói és utasítási jogokkal az iskolaszövetkezet rendelkezik, azokat nem adja át a megrendelőnek, márpedig ez a munkaerő-kölcsönzés lényege.

Az olyan megállapítások, mint hogy a foglalkoztatott egyetemisták 45 százalékának volt szerződéses jogviszony megsértésével kapcsolatban élménye, a főtitkár szerint egyáltalán nem kirívó adat, más foglalkoztatási formákban, például munkaerő-kölcsönzésnél is, jóval nagyobb arányban történnek jogsértések - amiket egyébként, ha előfordulnak, egyszerűen be kell jelenteni a munkaügyi felügyelőségnél. A fizetéskésések 20 százalékos aránya megint csak túlzás, csupán néhány esetben fordul elő ilyesmi, akkor is inkább a bankszámlaszám pontatlan megadásából.

Simon Balázs értelmezhetetlennek tartja továbbá a "szerződésben foglaltaktól eltérő munkát" végzők 10 százalékos arányát is, hiszen a diákmunkát nem kötelező elvállalnia a diáknak, az előzetes telefonos egyeztetés során - nem megfelelő munkakör vagy akár időpont okán - bármikor lemondhatja azt. (A diákszövetkezetek saját felmérése szerint egyébként a diákmunkások 80-85 százaléka elégedett a szövetkezetek tevékenységével.)

A Diákész főtitkára rejtélyesnek tartja azt is, a tanulmány miért tér ki arra, hogy a diákmunkások 90 százaléka szerint a szövetkezet által kínált munkaköröknek semmi közük nem volt a főiskolán, egyetemen folytatott tanulmányaikhoz. A diákmunka ugyanis nem a pályakezdéshez szükséges tapasztalatszerzést szolgálja (az a szakmai gyakorlat célja), csupán a munkahelyi szocializációra teremt lehetőséget, hogy a diák megtapasztalja, milyen kötött munkarendben, felettesek, kollégák közt dolgozni. Az elhelyezkedési esélyeket ráadásul így is nagyban növeli, hiszen a cégek inkább felvesznek egy láthatóan dolgozni hajlandó, ambiciózus fiatalt, mint egy tapasztalattal nem rendelkező zöldfülűt.

A tanulmány végkicsengése különösen kiverte a biztosítékot a diákszövetkezeteknél, szerintük ugyanis meglehetősen álságos dolog azt állítani, hogy a munkaerő-kölcsönzés nagyobb jogbiztonságot és rendezettebb munkakörülményeket biztosítana a diákoknak. Elvégre a diákmunka éppen a rugalmasságról szól: ha egy partnercég nagyobb forgalomra számítva úgy ítéli meg, hogy extra munkaerőre van szüksége, akár pár órás időtartamra, könnyedén a rendelkezésére bocsátják a megfelelő mennyiségű diákmunkást. Munkaerő-kölcsönzéssel viszont ezt lehetetlen volna megoldani, különösen ilyen olcsón, az iskolaszövetkezeti diákmunka ugyanis - a 1,5 százalékos munkavállalói járulékot leszámítva - szinte járulékmentes. Az iskolaszövetkezetek továbbá mindent megtesznek azért, hogy a diákoknak normális feltételeket biztosítsanak (éppen ezért a MŰISZ például jelzésértékűnek veszi a negatív felhangokat), hiszen elemi érdekük, hogy a későbbiekben is hozzájuk forduljanak. Mindazonáltal szívesen fogadnának egy ilyen felmérést a munkaerő-kölcsönző cégekről is.

Paraszt Imre, HR Portal
Follow hrportal_hu on Twitter